Csupasport
2025.06.25. 17:24

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

A Budapest Sportiroda (BSI) Facebook oldala külön cikket szentel a szerdán a világűrbe repülő Kapu Tibor űrhajósnak, aki az elmúlt években a BSI több rendezvényén is rajthoz állt.

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Nagy Miklós 229.6 kilométert megtéve abszolútban és korosztályában is első lett a szerbiai Palicson megrendezett huszonnégy órás versenyen – összesen 433 kört tett meg.

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Belus Tamás 11:57:46-os idővel első helyen ért célba az Ultra Trail-Hungary 111 kilométeres távján.

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Kelemen Anett 297.509 kilométert megtéve a legjobb magyar eredményt érte el a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokságon, de az első 20 kilométer embert próbáló volt.

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Molnárné Magócs Noémi a hivatalos időmérés szerint 160.881 kilométert megtéve a nők között hatodik, a 40–44-es korosztályban első lett a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokság huszonnégy órás betétszámában.

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Fazakas Bíborka a 60 kilométeres Urme Pe Playen 6:36:12-es idővel, míg a 82 kilométeres Transylvanián 11:52:32-es idővel győzött a nők között, mindkétszer pályacsúcsot döntött.

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Tangl Eszter 14:04:14-es idővel harmadik lett a nők között az Ultra Trail-Hungary 111 kilométeres távján.

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Gerda Lajos harmadik nekifutásra elérte célját, s 22:19:02-es idővel teljesítette az Ultrabalatont. Gerda Lajos és kerékpáros kísérője, Hajtó György közös történetének második része következik.

Mérési hiba miatt nem passzolt a kilométerszáma – elvesztette motivációját a vb-n

Szilágyi Gyula 174.381 kilométert tett meg a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokságon.

Percre pontosan haladt előre, stabilan ért célba az első helyen

Murányi Gábor 5:11:44-es idővel első helyen végzett a koraszülöttek megsegítéséért rendezett jótékonysági futóesemény 63 km-es távján.

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt

Vajda Zoltán idén már negyvenedik alkalommal teljesítette a Kinizsi Százast, ezúttal 15 óra 12 perc alatt ért be a célba szokásos tíz kilogrammos hátizsákjával.

Otthon is elkészíthető az egészséges és könnyű „űrkaja”

A liofilizált, azaz fagyasztva szárított ételek megőrzik tápanyagtartalmukat és méretüket, viszont a belőlük kivont víznek köszönhetően sokkal könnyebbek lesznek.

Kinizsi Százas: Dorogig az út szeszélyes

Május 24-én rajtolva lehet idén teljesíteni Magyarország legrégebbi teljesítménytúráját, az ikonikus Kinizsi Százast, az alábbiakban a túra első harmadához adunk némi segítséget.

Így fertőtlenítsük a vizet bárhol, bármikor

Víz, víz, tiszta víz – ha vízhiányba kerülünk túrázásaink alatt, de rendelkezünk a szükséges eszközökkel, minimális munkával az ihatatlannak tűnő vízből is ihatót állíthatunk elő.

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Karikó Brigitta a fitnesz- és testépítő Európa-bajnokságon Eb-győztes lett juniorban artistic fitnesz kategóriában a 15–20 évesek között, illetve overallban is.

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Bogdán Szófia a fitnesz és testépítő Európa-bajnokságon junior kategóriában aranyérmet nyert artistic fitneszben – a „szerencsehelyszínén”.

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Hatékony mozgásforma a nagy intenzitású intervalltréning, ugyanakkor megterheli az ízületeket, ingadozik a pulzus, szóval kezdőknek csak az állóképesség fejlesztése után ajánlott.

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Nagy sikerrel és fontos bejelentésekkel zárult múlt héten az első Hunactive Fitness Summit, a magyar fitneszszektor szereplőinek csúcstalálkozója.

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Dani Ceballos és Dani Carvajal a Bola del Mundo megmászásával hangoltak a nemsokára kezdődő klubvilágbajnokságra.

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

A Mount Everest után az Aiguille Verte-et is meghódította a népszerű francia videós, a mindössze 23 éves Ines Benazzouz.

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Guadalupe és Azul Vieiro soha nem ismerték igazán a negyven éve a Tupungatón elhunyt édesapjukat, mégis elmentek a 6570 méter magas hegyre, hogy lehozzák Guillermo Vieiro felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró kincseket és emlékeket rejtő hátizsákját.

Nagy erőkkel készül az őszi százhúsz kilométeres görögországi Spartan-megméretésre

Kiss Lara Spartan-versenyző Vácon felnőtt STG-edzéseken vett részt, mellette gyerekeknek is tart foglalkozásokat.

Tökéletes születésnapi és anyák napi ajándék: bronzérem a lengyel Spartanon

Borza Helga remekül szerepelt a Spartan CEU Series második állomásán Lengyelországban, elite kategóriában superben hetedik lett, majd beastben harmadik helyen ért be a célba.

Tartotta az éllovas tempóját, ez pedig ezüstérmet jelentett neki

Borza Helga 2:29:23-as idővel második lett a Fedrid Császta Trail 28.6 kilométeres távján a nők között.

Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján

A szervezők tájékoztatása szerint 55 helyszínen több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján.

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

A pilates minden izmot megmozgat, gyönyörűen formál, erősít, nyújt, csodálatos tartást ad és még a gerincet is kíméli – átmenet a keleti és a nyugati kultúra között.

Még 99 évesen is aktívan síel a sportág egyik legendás alakja

Nyáron lesz 100 éves, de még mindig aktív és rendszeresen síel a sportág keresztapjának tartott Junior Bounous.

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Jön a „Föld órája” – vízitúra a Dunán

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

A síelés olyan, mint egy szívdobbanás

Kínos síélményeiről beszélt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Idén a Mozgás éjszakáját június 13-án, pénteken tartják, és Budapesten kívül 54 település csatlakozott a programhoz – derült ki az esemény hivatalos sajtótájékoztatóján.
Csupasport
2025.06.11. 11:08

Győzelem az érzelmes versenyen – ismét érzi, hogy van helye az ultrázásban

Csupor Krisztina 6:03:56-os idővel második lett a nők között a 63 kilométeres Másodszor is célba érünk! – Jótékonysági futás a koraszülöttekért eseményen.
Csupasport
2025.06.04. 16:40

Pósa Tibor: Titkon reméltem, hogy ötven óra felett végez majd a győztes

Pósa Tibor, a Backyard Ultra Esztergom főszervezője szerint feketén-fehéren kiderült, hogy a versenynek létjogosultsága van a naptárban.
Csupasport
2025.05.31. 16:23

Elkezdődött a világbajnokság Székesfehérváron

Impozáns megnyitóval megkezdődött a felnőtt teke-világbajnokság Székesfehérváron, ahol a következő tíz napban 16 ország válogatottja lép pályára a MET Arénában.
Csupasport
2025.05.29. 15:12

Szervezési problémák, betegség, korosztályos győzelem – Beda Szabolcs hatnapos vb-je

Beda Szabolcs 749.146 kilométert megtéve összetettben tizedik lett a franciaországi GOMU hatnapos világbajnokságán, az M45-ös korosztályban pedig első helyen végzett.
Csupasport
2025.05.28. 16:54

Egyszer repült, máskor a pokolban érezte magát Miami Beachen

Piringer László újabb elképesztő kihívást teljesített: öt nap alatt tíz maratonit futott le az Egyesült Államokban.
Csupasport
2025.05.26. 19:59

Elbizonytalanodott a rajtban, de győzött a Mátrabérc Trailen

Vásárhelyi Máté 4:52:34-es idővel győzött az 55 kilométeres Mátrabérc Trailen.
Csupasport
2025.05.25. 16:08

Így lett igazán hiteles: bringás kísérőként is megvan a nagy Ub-eredmény

Gerda Lajos harmadik nekifutásra tudott bemenni huszonnégy óra alá az Ub-n, ebben pedig sokat segített neki Hajtó György, aki kerékpárral kísérte.
Csupasport
2025.05.22. 17:03

Brown Viktóriát az utóbbi időben nagyon próbára tette az élet

A kiváló ultrafutó különböző problémák miatt nem tud részt venni a május végi lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokságon.
Csupasport
2025.05.21. 16:28

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Nemzetközi szinten is jelentős figyelem irányul Magyarországra ezekben a hetekben a footgolf világában.
Csupasport
2025.05.20. 16:25

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Fűrész Edit 42 kört megtéve abszolútban győzött az esztergomi backyardversenyen, a lábfájáson és egy kis hisztin kívül nem is volt nagyobb gondja.
Csupasport
2025.05.17. 17:03

Motiválta a rajtszáma, s a tavalyi feladásból erőt merítve idén már teljesítette az Ub-t

Kuzsmiczky Péter 30:03:15-ös idővel futotta le a 211 kilométeres Ultrabalatont, ezzel az idén a legfiatalabb teljesítő lett.
Csupasport
2025.05.16. 08:36

Jó próba volt a Spartathlonra, meglepődött az Ub-negyedik helyen

Horn Zsanett 22:56:35-ös idővel negyedik lett a nők között a 211 kilométeres Ultrabalatonon.
Csupasport
2025.05.14. 14:25

A száz kilométereseket figyelve győzött a nyolcvanasok között

Kadlecsik Milán kissé nehezen viselte a meleget, de 5:56:45-ös idővel így is elsőként ért célba a BUFF 80 kilométeres távján.
Csupasport
2025.05.13. 17:46

Távolinak tűnt a cél, de a dupla körösökből erőt merítve teljesítette az Ub-t

Szintay Ágoston 26:11:16-os idővel életében először teljesítette a 211 kilométeres Ultrabalatont.
Csupasport
2025.05.12. 13:51
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

17:24 — Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

15:58 — Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

20:13 — Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

13:47 — Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

17:34 — Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

16:45 — Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

17:05 — Nagy erőkkel készül az őszi százhúsz kilométeres görögországi Spartan-megméretésre

16:44 — Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján

17:05 — Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt

19:21 — Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

17:57 — Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

16:59 — Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

11:08 — Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

16:49 — Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

12:17 — Mérési hiba miatt nem passzolt a kilométerszáma – elvesztette motivációját a vb-n

17:36 — Percre pontosan haladt előre, stabilan ért célba az első helyen

18:48 — Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

16:40 — Győzelem az érzelmes versenyen – ismét érzi, hogy van helye az ultrázásban

17:09 — Otthon is elkészíthető az egészséges és könnyű „űrkaja”

16:39 — Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Csupasport
2018.06.23. 07:35

Horgászengedély – mennyi az annyi?

Nyakadba kapnád a horgászbotod és a sátrat, de engedély híján nem tudsz elmenni horgászni? Ezúttal azt jártuk körbe, vajon idén mennyibe kerül a horgászengedély kiváltása.
Csupasport
2018.06.23. 07:23

Érvek egy mountainbike verseny mellett

Ha már egy ideje két keréken rójuk az erdőket, s nem töri a hátsónkat a nyereg, talán érdemes kipróbálni magunkat a hazai hegyikerékpár-versenyeken. De vigyázat, beszippant a közeg!
Csupasport
2018.06.22. 15:46

Megérkeztek a Gasherbrum alaptáborába

Suhajda Szilárd és Klein Dávid egyhetes gyalogtúrát követően már ötezer méter felett tartózkodik, de az előttük érkező csapatnak három próbálkozásból sem sikerült átkelnie a gleccseren.
Csupasport
2018.06.22. 14:18

Novothny Soma: cukros üdítő?! Soha!

Egy átlagembernél is fontos, mit, mennyit és hogyan eszik, hát még egy élsportolónál. Vajon Novothny Soma, az Újpest csatára mire esküszik?
Csupasport
2018.06.22. 13:41

Az utolsó pillanatban

Két hét alatt próbálok felkészülni az idei Balaton-átúszásra. Nyílt vízi tapasztalatom nincs, túrázásból adódó állóképességem is mértékkel, kedvem azonban maximálisan.
Csupasport
2018.06.22. 08:00

A TRX csodája: kell egy kötél

Nem, nem dinoszaurusz, de nem is egy autómárka kategóriajelölése, sőt nem egy étrendkiegészítő csodaszer mozaikszava, hanem egy hatékony edzésmódszer, amely meghódította a világot.
Csupasport
2018.06.22. 07:38

Héjában sült krumpli lazaccal – edzés utáni ebédre

Fontos, hogy ne sportolj üres hassal, de a szervezetnek legalább ennyire lényeges, hogy egy kiadós edzés, futás, sportolás után megfelelő mennyiségű fehérjéhez és szénhidráthoz jusson.
Csupasport
2018.06.21. 20:43

POP-UP park: sportolj Budapest oázisában!

Az idén a sport került előtérbe a tavaly nyáron innovatív és egyben művészi arculatváltáson áteső, ezúttal is egyedülálló ötletekkel feldobott Városháza parkban.
Csupasport
2018.06.21. 16:07

Ne az ütőn spóroljunk!

Rendszeresen fallabdáznánk, és bérelt ütő helyett inkább sajátot vennénk? Olcsóbbat vagy drágábbat vegyünk? Egyáltalán mire érdemes figyelni, mielőtt vásárlásra adjuk a fejünket?
Csupasport
2018.06.21. 15:02

Kammerer Zoltán: A futás kiszellőzteti a fejet

A 40. életévét az idén betöltő Kammerer Zoltán a kajakozás mellett a szabadidősportokért is rajong, és aktívan űzi is őket: a kerékpározás, a futás és a sífutás a nagy favorit nála.
Csupasport
2018.06.21. 14:45

„Vigyázz, futó!”

Sokan mondják, hogy a túrázók és a terepfutók nem szeretik túlzottan egymást. De vajon mi az igazság, és mi az illem olyankor, ha egy futó éppen előzni készül egy gyalogost? Íme, az alapszabály!
Csupasport
2018.06.21. 11:49

Biros Péter: Kihívás lesz

Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nem akar irányt téveszteni a 36. Lidl Balaton-átúszáson, nehogy meghosszabbodjon a verseny 5.2 kilométeres távja.
Csupasport
2018.06.21. 09:57

Nyomd le a depressziót!

Egy frissen elvégzett felmérés megállapította, hogy nemcsak a kardiós edzések, hanem a súlyzós gyakorlatok is kedvező hatással vannak a depresszióra.
Csupasport
2018.06.21. 08:37

Ujj nélkül sincs lehetetlen

A kaliforniai El Capitant nemrég rekordidő alatt mászta meg Tommy Caldwell, pedig nála nagyobb hátránnyal senki sem rendelkezik ebben az extrém sportban. Korábban ugyanis véletlenül levágta a mutatóujját.
Csupasport
2018.06.21. 08:29

Paradicsomos spagetti csirkemellel – ebéd meccsnapra

Mit esznek a sportolók a meccs napján? A versenyek alatti étkezésnek azt a célt kell szolgálnia, hogy a sportoló minél jobb teljesítményt nyújtson. Ha a verseny időpontja estére esik, akkor ebédre olyan ételt ajánlanak a sportolóknak, amely könnyen emészthető, a szénhidráttartalma magas, de alacsony a zsír- és rosttartalma.
Csupasport
2018.06.20. 19:11

Cristiano Ronaldo utolérhetetlen

Cristiano Ronaldo számára meseszerűen alakul a vb. A spanyolok elleni 3–3 alkalmával mesterhármast szerzett, Marokkó ellen pedig az ő góljával nyert a válogatott 1–0-ra. Ám nem csak a góljaira lehet büszke.

485

/

506