Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.07.28. 11:28
null
Christina Pedersenből persona non grata lett (Fotó: Viborg HK)
A dán női kézilabda-élvonalban szereplő Viborg határozatlan időre eltiltotta a csapattól Christina Pedersent, aki az elmúlt hetekben annyira népszerűtlenné vált csapattársai körében, hogy miatta többen is bojkottot hirdettek meg – értesült a dán TV 2.

A forrás szerint a 24 éves irányító és a többi csapattárs közötti régóta fennálló súrlódások, személyes ellentétek vezettek odáig, hogy a Viborg vezetősége a sztárjátékos eltiltása mellett döntött. Christina Pedersen egyébként a csapat házi gólkirálya is, csak az előző idényben 164-szer talált az ellenfelek kapujába.

A TV2 arról is beszámolt, hogy a csapatból többen bojkottot hirdettek, és nyíltan azzal fenyegetőztek, hogy nem hajlandóak megjelenni az edzéseken, amennyiben Pedersen is részt vesz rajtuk.

Jens Steffensen, a Viborg klubigazgatója megerősítette a sajtóhíreket. Elmondta, hogy a klubnak személyi problémát kell megoldania, a részletekbe azonban nem kívánt belemenni. Maga a játékos sem kívánta kommentálni a helyzetet a TV2 megkeresésére, és szintén elzárkózott az állásfoglalástól, Maria Fisker, a Viborg csapatkapitánya.

A Viborg egyébként nemrég 2027-ig meghosszabbította Pederesen szerződését, és akkor a játékos még úgy nyilatkozott, hogy kiválóan érzi magát a klubnál, ahol nagyon jó a kémia a csapaton belül, és nagyon szeret együtt dolgozni edzőjével és a csapattársaival is. Most már azonban nem lehet tudni, hogy a balhé kipattanása milyen hatással lesz a jövőjére a csapatnál.

 

Legfrissebb hírek

Három héten belül eldől Faluvégi Dorottya sorsa Ludwigsburgban

Kézilabda
2025.08.14. 11:17

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Női kézi Európa-liga: nem kell Görögországba utaznia a Mosonmagyaróvárnak

Kézilabda
2025.08.11. 19:08

Hatvanéves az edzőként nemzetközi kupát is nyerő Szabó Edina

Kézilabda
2025.08.10. 10:20

Magyar csapatnak is segített Faluvégi Dorottya klubjának BL-kizárása

Kézilabda
2025.08.08. 16:24

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

Allan Heine szerint a Ferencváros sikerre van ítélve Jesper Jensennel

Kézilabda
2025.08.08. 11:09

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29
Ezek is érdekelhetik