Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.28. 12:28
Oszaka csak rövid ideig dolgozott együtt edzőjével (Fotó: Getty Images)
Bár csak 2024 szeptembere óta dolgoztak együtt, már nem Patrick Mouratoglou irányítja Oszaka Naomi felkészülését.

A négyszeres Grand Slam-bajnok, korábbi világelső Oszaka Naomi kevesebb mint egy év közös munka után elköszönt edzőjétől, Patrick Mouratogloutól.

Köszönöm, Patrick! Nagyszerű élmény volt tőled tanulni” – méltatta most már csak volt edzőjét a 27 éves teniszező a közösségi médiában, hozzátéve, hogy Mouratoglou az egyik legmenőbb ember, akivel valaha találkozott, és biztos benne, hogy még keresztezi egymást az útjuk.

Mouratoglou 2024 szeptembere óta foglalkozott Oszaka felkészítésével, de a japán teniszező legnagyobb sikere az volt, hogy Aucklandben döntőbe jutott.

Lánya születése után Oszaka nem talált vissza régi formájához, a Roland Garroson az első fordulóban búcsúzott, míg Wimbledonban a harmadik kör jelentette számára a végállomást. Pályafutása során kétszer nyerte meg az Australian Opent (2019, 2021) és kétszer a US Opent (2018, 2020)

 

Legfrissebb hírek

A kanadai tinédzser Oszakát megverve nyert Montrealban

Tenisz
2025.08.08. 08:23

Az első kiemelt Zverev és a második Fritz sem jutott be a döntőbe Torontóban

Tenisz
2025.08.07. 08:57

Oszaka tovább menetel, Szvitolina sem állíthatta meg Montrealban

Tenisz
2025.08.06. 09:21

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
2025.08.03. 23:54

Marozsán maradt az 58., Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.06.29. 15:57

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Babos Tímea megszerezte a 27. trófeáját párosban

Tenisz
2025.05.24. 13:56

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32
Ezek is érdekelhetik