Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.06.05. 18:48
null
Karikó Brigitta a fitnesz- és testépítő Európa-bajnokságon Eb-győztes lett juniorban artistic fitnesz kategóriában a 15–20 évesek között, illetve overallban is.

Valóra vált az álma?

Teljes mértékben, nagyon boldog vagyok – mondta Karikó Brigitta.

Tavaly az érettségi miatt ki kellett hagynia az Európa-bajnokságot, most viszont ott volt és két aranyérmet is szerzett. Érezte előzetesen, hogy ez sülhet ki belőle?

A felkészülés nem bizonyult zökkenőmentesnek, akadtak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de rengeteget köszönhetek edzőmnek, Cservenyák Gabriellának, együtt kihoztuk belőle a maximumot. Jónak éreztem a formám, reménykedtem a verseny előtt, nagyon örülök, hogy ilyen kiemelkedő eredményt tudtam elérni. Régi vágyam teljesült ezzel a Európa-bajnoki címmel, hatalmas lendületet ad a folytatásra, s arra sarkall, hogy még keményebben dolgozzak és még nagyobb sikereket célozzak meg.

Milyen volt a spanyolországi Eb?

Nagyon fontos ebben a sportban, hogy a smink és a haj megfelelő legyen a színpadra lépés előtt, ugyanis a megjelenés rengeteget számít. Ez nekem tökéletes volt, a színpad bejárása és a bemelegítés után pedig bemutattam, hogy mit is tudok. Végig élveztem az előadást, mosolyogtam, ami nagyon fontos a fitneszben. Jónak éreztem a gyakorlatomat, s a pontok alapján pedig úgy látszik a bíróknak is tetszett. Nagyszerű visszajelzéseket kaptam, kiváló tapasztalatszerzési lehetőség volt ez az Európa-bajnokság. Az biztos, hogy erre mindig emlékezni fogok. Ki kell emelni a magyar csapatot, remek eredményeket értünk el, büszkék lehetünk magunkra.

A közösségi oldalán szép sorokat írt edzőjéről, Cservenyák Gabrielláról. Ennyire jó a kapcsolatuk?

A legjobb kezekben vagyok, Cservenyák Gabriella a világ egyik, ha nem a legjobb edzője. Tovább dolgozunk rendületlenül, újabb sikereket szeretnénk közösen elérni. Szoros a kapcsolatunk mind a sportban, mind a magánéletben jól megértük egymást. Az Európa-bajnoki ünnepelést követően is hosszasan beszélgettünk. Kiemelném, hogy hatalmas szakmai tudása mellett nagyon odaadó a munkájában.

Ez után a remek eredmény után hogyan néz ki a közeljövője?

Júniusban a budapesti Diamond Cupon veszek részt, kis pihenő után jön ősszel a spanyolországi világbajnokság. Nem lassítok, az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szeretnék szerezni.
 

 

CSERVENYÁK Gabriella

Karikó Brigitta edzője,
a Marcipán Sportegyesület szakmai vezetője

 

 

 

Legfrissebb hírek

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29

Jakabos Zsuzsanna is megmérette magát az ország első számú súlyzós tömegsportrendezvényén

Csupasport
2025.03.18. 14:43

Szuperfitnesz, szuper dicsőség: magyar vb-érmek!

Csupasport
2025.01.19. 18:05

Az okoskarkötőnek is megvannak a maga veszélyei

Csupasport
2025.01.18. 11:32
Ezek is érdekelhetik