Külföldi foci
2024.02.05. 16:02

Barcelona: magyar fiatalok is részt vehettek a klub edzőtáborában

Az ifjú futballisták többek között az elnökkel, valamint az első csapat korábbi és jelenlegi tagjával is találkozhattak.
Külföldi foci
2012.08.18. 09:19

Haladás: újabb szponzor a szombathelyi labdarúgóknál

A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás újabb szponzorral lett gazdagabb, ugyanis egy éven keresztül támogatja a zöld-fehér klubot a Szombathelyi Erdészeti Zrt. A cég logója a csapat nadrágján és reklámtáblákon látható majd – adta hírül a klub hivatalos honlapja, a haladas.hu.
Külföldi foci
2011.11.11. 23:26

Hat gól és döntetlen az Ukrajna-Németország mérkőzésen

Az újoncot avató Nationalelf egy félidő alatt kiegyenlített a jól játszó házigazdák ellen
Külföldi foci
2011.11.11. 22:51

Felkészülés: Ukrajna három gólt lőtt, mégsem tudta legyőzni a németeket

Ukrajna labdarúgó-válogatottja felkészülési mérkőzésen 3–3-as döntetlen játszott Németországgal Kijevben úgy, hogy a szünetben még kétgólos előnyben volt. A hazaiak az első félidőben 18 perc leforgása alatt szereztek három gólt, a németek azonban nem roppantak össze, és a második félidőben egyenlítettek, megőrizve immár kilenc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatukat.
Külföldi foci
2011.11.11. 21:01

Felkészülés: Ciprus hazai pályán vereséget szenvedett Skóciától

Skócia labdarúgó-válogatottja 2–1-re legyőzte Ciprust felkészülési mérkőzésen. A vendégek az első félidő derekán szerezték meg a vezetést, több gól az első játékrészben már nem született. A második félidőben a skótok megduplázták előnyüket, a vendéglátók azonban nem hagyták magukat, és négy perccel később megszerezték a szépítő találatot, többre azonban nem futotta erejükből. Skócia így meg tudta őrizni sovány előnyét a mérkőzés lefújásáig.
Külföldi foci
2011.10.19. 18:57

Afrika-kupa: Dél-Afrika belátta, Niger lesz ott a tornán

A Dél-afrikai Köztársaság labdarúgó-válogatottja az Afrika-kupa utolsó selejtezőkörében gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán Sierra Leone nemzeti csapatával, majd a lefújást követően ünneplésbe kezdtek a játékosok és a szakmai stáb tagjai, hiszen értesültek róla, hogy Niger 3–0-ra kikapott Egyiptomtól.
Külföldi foci
2009.08.08. 22:24

Soproni Liga: Tomiszlav Szivics több játékosát is megbünteti

Az első győzelmét megszerző Kecskemét vezetőedzője nem volt maradéktalanul elégedett, a születésnapját góllal ünneplő, a meccs legjobbjának választott Csordás Csaba viszont nagyon örült a sikernek. A vesztes Győr trénere, Pintér Attila a 19. percben kiállított Tokody Tibort és a játékvezetőt bírálta.
Külföldi foci
2009.08.08. 19:52

Bulgária: fölényes győzelmet aratott a Debrecen kupaellenfele

Kiütéses győzelmet aratott hazája bajnokságában a Debrecen labdarúgócsapatának Bajnokok Ligája-selejtező ellenfele, a Levszki Szófia.
Külföldi foci
2009.08.08. 18:45

Oroszország: rangadót nyerve maradt éllovas a Rubin Kazany

Az FK Moszkva otthonában nyert a Rubin Kazany, így megerősítette helyét az orosz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
Külföldi foci
2009.08.08. 18:10

Belgium: mesterséges kómában tartják az Antwerp edzőjét

Wilrijkben található házában tűz ütött ki, és ennek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett Ratko Svilar, az FC Antwerp labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Külföldi foci
2009.08.08. 18:03

Felkészülés: az Atlético idegenben verte meg a Liverpoolt

Az Atlético Madrid felkészülési mérkőzésen idegenben győzte le 2–1-re a Liverpoolt. A Liverpoolban ezúttal nem léptek pályára a magyar légiósok.
Külföldi foci
2009.08.08. 16:08

Argentína: Kily González Diego Simeone csapatába igazolt

Kily González a Rosario Centralból a Diego Simeone irányította San Lorenzóba igazolt.
Külföldi foci
2009.08.08. 14:43

Ligue 1: mezszponzora miatt elmaradhat a Lyon nyitó mérkőzése

Szombaton kezdődik a francia labdarúgó-bajnokság 2009–2010-es idénye, de elképzelhető, hogy a tervezett nyolc helyett csak hét találkozóval. A Le Mans–Lyon mérkőzést ugyanis az a veszély fenyegeti, hogy elhalasztják. Az ok: a Lyon új mezszponzora egy párizsi központú kaszinóhálózat, márpedig az ilyen profilú cégek hirdetése törvénytelennek számít Franciaországban.
Külföldi foci
2009.08.08. 12:51

Argentína: Verón a fiatalok érdekében kevesebbel is beéri

Eddigi fizetése negyven százalékáról lemondott új, egyéves szerződése aláírásakor Juan Sebastian Verón. Az Estudiantes labdarúgója a klub utánpótlását akarja ily módon segíteni.
Külföldi foci
2009.08.08. 12:40

Brazília: a sérült Marcelo helyett Felipét hívta be Dunga

A Real Madridot erősítő Marcelo helyére a Deportivo La Corunában játszó Felipét hívta be a brazil labdarúgó-válogatott keretébe Dunga.
Külföldi foci
2009.08.08. 11:50

Argentína: Kily González Diego Simeone csapatába igazolt

Kily González a Rosario Centralból a Diego Simeone irányította San Lorenzóba igazolt.

1

/

2