Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Vágólapra másolva!
2025.07.27. 21:02
null
Egy látványos jelenet a Budafok–Szentlőrinc mérkőzésről (Fotó: Boros Sándor/Budafoki MTE)
Nem maradtak el a meglepetések a labdarúgó NB II új idényének 1. fordulójában. A legutóbb bronzérmes Vasas súlyos vereséget szenvedett a Csákvártól, az újonc Tiszakécske pedig kétgólos győzelmet aratott a tavasszal negyedik helyen zárt Kozármisleny vendégeként. A szintén most felkerült karcagiakat 2–0-ra megverő Mezőkövesd csatára, Szalai József lőtte a bajnokság leggyorsabb gólját, az NB I-ből kiesett Kecskemét vereséggel nyitott Szegeden, Dragan Vukmir pedig az Ajka elleni 4–0-s sikerrel mutatkozott be a BVSC kispadján. A Budafok hátrányból ikszelt a Szentlőrinccel, a legutóbb éppen bennmaradt Békéscsaba pedig egy pontot hazavitt Soroksárról.

LABDARÚGÓ NB II
1. FORDULÓ

VASAS FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–4 (1–3) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Fáy utca, Illovszky Rudolf Stadion, 1791 néző. Vezette: Molnár Attila (Kóbor Péter, Ország Péter)
VASAS: Kiss Á. – Girsik A. (Hős, a szünetben), Otigba (Németh B., 78.), Pávkovics, Hej – Kapornai (Radó, 65.), Hidi M. S. (Sztojka, a szünetben), Rab (Doktorics, a szünetben) – Urblík – Pethő, Barkóczi. Vezetőedző: Erős Gábor
CSÁKVÁR: Lehoczki – Lorentz, Umathum, Pál B., Helembai (Tifán-Bence, 76.) – Farkas A., Mészáros D. (Dencinger, 82.), Magyar Zs. (Karacs, 82.) – Szabó B. (Szalai P., 70.), Bányai P., Ominger B. (Baracskai, 76.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Magyar Zs. (0–1) a 14., Magyar  Zs. (0–2) a 17. Hej (öngól, 0–3) a 37., Kapornai (1–3) a 45., Szalai P. (1–4) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Erős Gábor: – Nehéz egy ilyen meccset higgadtan értékelni. Rémálomszerűen kezdtünk, ami azért volt meglepő, mert az edzőmeccseken nem ezt az arcunkat mutattuk. Nem akarok elhamarkodottan értékelni, de az biztos, hogy amit eddig mutattunk, abból ezúttal semmit sem kaptam vissza. Fel kell állnunk a pofonból…
Tóth Balázs: – Óriási élmény volt ez a meccs, hiszen még sohasem nyertünk a Fáy utcában. Le a kalappal a srácok előtt, nagyon sokat tettek bele a meccsbe. Minden működött abból, amit a hét közben elterveztünk. Külön öröm számomra, hogy segítőim, Kulcsár Dávid és Somodi Bence a pontrúgásokhoz ilyen remekül összerakták a védekezésünket. 

SOROKSÁR SC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1–1 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 350 néző. Vezette: Sipos Tamás (Szalai Balázs, Horváth Zoltán)
SOROKSÁR: Radnóti – Nagy O., Króner, Kékesi, Horváth K. – Vass Á. (Németh, 71.), Madarász – Varga Z. (Korozmán, 71.), Köböl (Gálfi, 71.), Kundrák – Lovrencsics B. (Tóth G., 89.).Vezetőedző: Lipcsei Péter
BÉKÉSCSABA: Póser – Kuzma, Albert I., Kovács G., Kotula M. – Viczián (Hodonicki, 88.), Márkus A. (Daru, 63.) – Harsányi I. (Sármány, 88.), Zsolnai, Ésik (Balla, 63.) – Borsos (Kóródi, 82.). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Horváth K. (1–0) a 44.,  Zsolnai (1–1) a 64. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Többet szerettem volna, hiszen a célunk a három pont megszerzése volt. Viszont tudtam, hogy új Csaba érkezik hozzánk, és nem adják könnyen a bőrüket. Bár egy gyönyörű góllal vezettünk, a második játékrészben, bár sikerült egyenlíteni a vendégeknek, a végén nekünk voltak lehetőségeink, de az utolsó passzok nem sikerültek. Nehéz bajnokságra számítok.
Csató Sándor: – Kértem, hogy bátran játsszunk, merjünk futballozni, mert biztos voltam benne, hogy lesznek lehetőségeink. A társaság jelentős része kicserélődött, így kell idő, hogy jobb teljesítményt tudjunk nyújtani. Úgy érzem, igazságos eredmény született.

BVSC-ZUGLÓ–FC AJKA 4–0 (2–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szőnyi út, 310 néző. Vezette: Takács Tamás (Albert István, Búzás Balázs)
BVSC: Petroff – Böndi, Benkő-Bíró, Hesz, Király Á. – Tóth K. (Kelemen P., 90.), Palincsár M. – Sarkadi (Ureche, 90.), Csernik K. (Nemes M., 90.), Pekár L. (Dénes A., 68.) – Farkas B. (Bacsa P., 79.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
AJKA: Szabados I. – Kovács N., Kenderes, Jagodics B. (Tar Zs., 77.), Garai Z. – Tóth G. (Katona I., a szünetben) – Cipf (Doncsecz, 56.), Csanádi B. (Herjeczki K., a szünetben), Sejben, Kirchner – Rideg B. (Csizmadia Z., a szünetben). Vezetőedző: Horváth András
Gólszerző: Farkas B. (1–0) a 11., Csernik (2–0) a 44., Csernik (3–0) a 88., Dénes A. (4–0) a 90+4. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – Fegyelmezett, alázatos játékkal nyertünk, akaratosan futballoztunk. Sok helyzetünk volt, amelyekből négyet kihasználtunk, de vannak tényezők, amikben még javulnunk kell.
Horváth András: – Sajnálom, hogy az első félidő végén megkaptuk a második gólt, azzal félig-meddig el is dőlt a meccs. A szünet után igyekeztünk szépíteni, de az ellenfél kihasználta a nagy területeket, amiket hagytunk neki. Az NB II a párharcokról szól, ezekben alulmaradtunk, és mindenképpen javulnunk kell. Emellett az együttes védekezéssel vagyok elégedetlen. A kapusunk teljesítményét viszont kiemelném, a négy kapott gól ellenére átlag feletti teljesítményt nyújtott.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–KECSKEMÉTI TE 1–0 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1812 néző. Vezette: Iványi Gábor (Georgiou Theodorosz, Dobos Dávid)
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M., Szilágyi, Pejovics, Tóth B., Takács-Földes (Miskolczi, 72.) – Holman (Kalmár O., 72.), Haris (Rabatin, 62.), Márkvárt – Novák Cs. (Borvető, 78.), Kurdics. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Kecskemét: Varga B. – Eördögh (Banó-Szabó, 76.), Szűcs Sz., Szabó A., Belényesi, Bolgár – Derekas (Kovács B., 60.), Vágó L. (Bocskay, 72.), Merényi – Czékus, Pálinkás (Bolyki, 72.). Vezetőedző: Gera Zoltán
Gólszerző: Novák Cs. (1–0) az 52. percben
MESTERMÉRLEG
Aczél Zoltán: – Két részre bontanám a meccset: az elsőben mezőnyfölényben volt a Kecskemét, ám nem volt sok helyzete. Ekkor a támadójátékunk halovány volt, a védekezés viszont jól működött. A szünet után jól kezdtünk, kellett a gól, s ha betalálunk másodszor is, eldőlt volna a meccs. Nem volt nagy lehetősége a Kecskemétnek. Ennyi volt ma bennünk, a bajnokság pedig egy maratoni, amelyben egyszer elég, egyszer nem ez a játék. Ma elég volt.
Gera Zoltán: – Az első félidő rendben volt, a második részében mi kezdeményeztünk többet, járattuk a labdát, a jobb oldalon sokszor a védők mögé kerültünk. Ebből kellett volna több és eredményesebb akció. A második játékrészt rosszul kezdtük, ez érthetetlen számomra, és erre jött a pontrúgásból kapott gól is. Sokkal több kell, hogy meccset nyerjünk: bátrabban, magabiztosabban kell majd játszanunk. Sajnálom, hogy a végén nem kaptuk meg az egyértelmű tizenegyest.

HR-RENT KOZÁRMISLENY–TISZAKÉCSKEI LC 0–2 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kozármisleny, 600 néző. Vezette: Jakab Árpád (Becséri Gergely, Ring Kevin)
KOZÁRMISLENY: Lékai – Bíró M. (Kócs-Washburn, 65.), Horváth D., Gajág (Jelena, 79.), Turi – Máté Cs., Kozics – Babinszky (Pupp, 79.), Bakó M. (Dobos Á., 79.), Szalka D. – Pesti. Vezetőedző: Pinezits Máté
TISZAKÉCSKE: Szmola – Balázs B. (Terbe, 79.), Csáki R., Valencsik, Grünvald – Varga J. – Bódi Á., Szekér Á. (Géringer, 74.), Horváth E. (Pataki B., 62.), Gyenes (Vukk, 74.) – Zámbó. Vezetőedző: Pintér Csaba
Gólszerző: Grünvald (0–1) a 48., Pataki B. (0–2) a 76. percben
MESTERMÉRLEG
Pinezits Máté: – Ha négy héttel ezelőtt tizenöt új játékossal azt mondták volna, hogy ennyi jót látok vissza a csapattól, akkor azt aláírtam volna. Most tudathasadásos állapotban is lehetnék, mert kikaptunk, de büszke vagyok a fiúkra.
Pintér Csaba: – Az első félidő első részében kissé késve érkeztünk a pályára, akkor a hazaiaknak voltak helyzeteik, de a fordulás után már hozzánk került a kezdeményezés. Megérdemelten nyertünk.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KARCAGI SC 2–0 (2–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1000 néző. Vezette: Katona Balázs (László István Sándor, Topálszki Szabin)
MEZŐKÖVESD: Deczki – Csirmaz, Varjas Z., Csörgő V., Vajda S. – Zachán, Bertus (Zvekanov, 90.) – Vidnyánszky (Kovalenko, 74.), Lőrinczy (Pintér Á., 64.), Sáreczki (Saja, 64.) – Szalai J. (Bartusz, 90.). Vezetőedző: Csertői Aurél
KARCAG: Engedi – Kovalovszki, Sághy, Fazekas L., Hidi P. (Vida M., 64.), Pap Zs. – Szűcs K. (Bodor, 64.) – Székely D. (Kaye, 77.), Szakács L. (Sain, 64.), Girsik – Tarcsi (László D., 81.). Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Szalai J. (1–0) az 5., Szalai J. (2–0) a 43. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Az első félidőben nálunk volt a labda, két gólt rúgtunk, simának tűnt a meccs. A második játékrészben agresszívebben futballozott ellenfelünk. Volt egy meccslabdánk, amely kimaradt, a Karcag pedig vérszemet kapott. Ráültünk a kétgólos előnyre, így tudott lehetőségeket kialakítani az ellenfél.
Varga Attila: – A tanulópénzt megfizettük, és ebből tanulunk a következő időszakban. Két nagyon súlyos egyéni hibát vétettünk a védelmi zónában, és ezt ellenfelünk megbüntette. Úgy mentünk ki a második félidőre, hogy megpróbáljuk megszerezni az egyik pontot, rúgtunk két kapufát, igaz, a Kövesd is egyet.

A Mezőkövesd hamar vezetést szerzett, majd kétgólos győzelmet  aratott a Karcag ellen (Fotó: mezokovesdzsory.hu)

BUDAFOKI MTE–SZENTLŐRINC 1–1 (0–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, 600 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Király Zsolt, Kulman Tamás)
BUDAFOK: Hársfalvi – Selyem B., Kálnoki-Kis (Hajdú R., 61.), Jagodics M., Horgosi (Stumpf, 76.), Kun B. – Varga B. (Herczeg B., 83.), Németh M. (Bukta, 76.), Posztobányi, Rehó – Kovács D. (Vasvári, 76.). Vezetőedző: Mészöly Géza
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szivacski, Dinnyés O., Poór, Kiss-Szemán (Márta L., 57.) – Kesztyűs M., Szolgai (Ignácz B., 81.) – Samson, Nyári P. (Bőle, a szünetben), Nagy R. (Czérna, 70.) – Ambach (Adamcsek, 57.). Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Ambach (0–1) a 9., Hajdú R. (0–1) a 62. percben
MESTERMÉRLEG
Mészöly Géza: – A bekapott gól után kezdeményezőbbé vált a csapat és mi irányítottuk a játékot. Rosszul jött nekünk a szünet, hiszen úgy éreztem, egyre közelebb jártunk az egyenlítéshez. A cserék jól szálltak be, és külön öröm, hogy több saját nevelésű játékos is pályára léphetett. A kapott gól miatt a döntetlen reálisnak mondható, egyik csapat sem érdemelt volna vereséget. 
Waltner Róbert: – Az biztos, hogy győzelmet nem érdemeltünk, talán a döntetlen egy reális eredmény. A csapatommal egyáltalán nem vagyok megelégedve. Nem is a játékkal volt a probléma, hanem mentális gondok voltak a játékosok többségénél. A szünetben legszívesebben ötöt is cseréltem volna. Néhány játékos azt hitte, hogy még a tavalyi bajnokságban van, de ez már egy másik liga. A játékvezetővel nem szeretnék foglalkozni, de úgy érzem, hogy ma döntő hibákat vétett.

Július 28., hétfő
20.00: Videoton FC Fehérvár–Budapest Honvéd FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!


 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
4 órája

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
15 órája

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A vártnál sokkal simábban nyert a Szeged Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik