Így lett igazán hiteles: bringás kísérőként is megvan a nagy Ub-eredmény

Szóval inkább huszonnégy óra futva, mint huszonnégy óra bringázva?

Milyennek találta a versenyt a másik oldalról nézve?

Remek tapasztalatszerzés volt. Sokan egyéni sportnak tartják az ultrafutást, de most még jobban megerősödött bennem, hogy ez igazi csapatmunka. Csodálatos, amikor mások álmaiért küzdesz, nagy fokú koncentráció, figyelem, fegyelem és logisztika kell. Grammra és másodpercre pontosan kell adni a futónak, amit kér, biztosítani kell mindent, amire szüksége van. Figyelni kell arra, megoldja-e a feladatait, majd eljön az a pillanat, amikor a futó már nem tud észszerűen és logikusan gondolkodni, ekkor válik igazán fontossá a kísérő. Százhatvan kilométer megtétele után a versenyző már belefásul, máshogy jár az agya, ilyenkor helyette kell gondolkodni.

Hatalmas a kísérő felelőssége, a bizalom nagyon fontos, amit ő mond, azt a futónak el kell fogadnia. Lajos bízott bennem, én igyekeztem erre rászolgálni, és ennek meglett a gyümölcse.

Hogy egy példát mondjak: az volt a célja, hogy huszonnégy órán belül érjen be, s százhatvan kilométernél közölte, hogy megáll és átöltözik. Villámgyorsan elkezdtem számolgatni, s mondtam neki, nincs időnk erre, menet közben kell megoldania. Én kiraktam mindent a kerékpár kosarába, és ő úgy öltözött át menet közben. Egyszerűen minden másodperc számított, nem tarthattunk öt perc szünetet sem.

Gerda Lajost kísérte, aki harmadik nekifutásra tudta elérni célját, s bemenni huszonnégy óra alá az Ultrabalatonon. Sőt, még jobban is teljesített a vártnál, 22:19:02-es időt ért el.

Lajos nagyon örült az eredménynek, a célba érkezéskor a nyakamba borult és elsírta magát – minden feszültség kijött belőle. Igaz, mondta, hogy sokszor már idegesítő voltam a sok motivációs szövegemmel… Örülök, hogy engem kért fel, hiteles voltam neki, mert korábban már huszonkét órás idővel én is teljesítettem egyéniben az Ultrabalatont. Talán ezzel még hitelesebb vagyok, már mindkét oldalon megvan a szép eredmény. Így kerek az egész.

Kerékpáros kísérőként mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Nyolcvan kilométerig iszonyatosan fájt a hátsóm, onnantól kezdve már mindegy volt… A testtartásomtól és a bringán támaszkodástól aztán elkezdett fájni a derekam, a vállam és a csuklóm is, de ezeket a fájdalmakat félre kellett tenni, mert Lajos volt a fontos. Egyébként a kísérőnek magáról is maximálisan gondoskodnia kell. Azzal voltam elfoglalva, hogy neki meglegyen mindene, én nem ittam és ettem eleget, el is kezdtem szédülni. Nem dőlhettem ki, hiszen ha nem tudom folytatni, akkor ő kísérő nélkül marad.

Érdekes kettősség ez, ilyenkor két emberért vállalsz felelősséget.

Legközelebb ismét futóként lesz ott az Ultrabalatonon?

Egyértelműen. Sokat tanultam ebből az élményből, már tudom, hogy az éjszaka kellős közepén nem lehet bármit kérni a segítőktől, hiszen komoly logisztika ilyenkor teljesíteni a kívánságokat. Most már máshogy nézem ezt, és a jövőben át fogom gondolni, mit és mikor kérek valamit. Hogy miképp néz ki a versenynaptáram? Kisebb betegség miatt a tavasszal ki kellett hagynom néhány versenyt, most a család van előtérben, de az edzéseket becsülettel csinálom. Ősszel már tervezek versenyezni, a jövő évi Ultrabalatonon pedig szeretnék ismét ott lenni. S ahogy mondtam, immár ismét futóként.

Nyitókép: NN Ultrabalaton