Motiválta a rajtszáma, s a tavalyi feladásból erőt merítve idén már teljesítette az Ub-t

Nagy mérföldkő ez, régóta készültem már rá – mondta Kuzsmiczky Péter. – Tavaly is ott voltam egyéniben az Ub-n, de akkor sajnos gyomorproblémák és a helytelen frissítés miatt százharminchét kilométer után fel kellett adnom a versenyt. Most sokkal felkészültebben és fegyelmezettebben vágtam neki, rengeteget tanultam a tavalyi próbálkozásból. Belgiumban élek, az egyetem és a munka mellett nem sok időm marad a futásra, ha egy héten hatvan-hetven kilométert edzek, az már jónak számít. A felkészülés alatt igyekeztem a kirakós minden darabját apránként a helyére tenni. A hosszabb futásaimon tudtam tesztelni mindazt, amit az Ultrabalatonon alkalmazni tudtam. A frissítésen változtattam, ezúttal semmi szilárdat nem vittem be harminc órán keresztül, csak komplex szénhidrátfolyadékot, valamint só- és ammóniát semlegesítő tablettát.

Két héttel az Ultrabalaton előtt még a Rotterdam Maratont teljesítettem, ami remekül sikerült, így bizakodva vártam a Balaton-kört. Mindenképpen úgy akartam felépíteni a futásom, hogy az első száz kilométer mindenféle probléma, sérülés nélkül menjen, majd onnantól kezdődjön el igazán a verseny. Egyetlen nagyobb holtpontom volt, mégpedig százhúsz és százhatvan kilométer között, ez a negyven kilométer kifejezetten nehézre sikeredett. Kijött a fáradtság, többször belesétáltam, sőt, sokszor el is aludtam menet közben. Aztán muszáj volt egy negyvenperces alvást beiktatnom, ami után elég nehéz volt ismét nekiugrani, de húsz kilométer megtételét követően ismét elkaptam a fonalat. Érdekes, mert az utolsó harminc kilométer teljesen rendben volt, azon gondolkodtam a célba érkezéskor, hogy akár még tovább is tudtam volna menni. Az egész családom kísérőként rengeteget segített az úton. Tudom, hogy fejben és fizikailag is erős vagyok, de velük bármire képes lehetek. Az út során a szurkolók és futók kölcsönös buzdítása is kulcsszerepet játszott a teljesítésben.

Ez a negyven kilométeres holtpont volt a legnehezebb?

Igen, de a tavaly feladott versenyből igyekeztem erőt meríteni. Akkor százharminchét kilométernél adtam fel, most nem véletlenül volt százharminchetes a rajtszámom. Hogy miért ezt választottam? Úgy voltam vele, ha futás közben lehajtom a fejem és ránézek a számra, szembesülök vele, hogy mit szeretnék elérni. Azt tudtam, ha átlépem a százharminchetedik kilométert, akkor be fogok érni. Legbelül éreztem, hogy bármi is legyen a forgatókönyv, valahogy megcsinálom, de a tavaly kiesést jelentő kilométer után megkaptam hozzá a kellő önbizalmat. Fiatal vagyok, jó formában éreztem magam, mindenképpen teljesíteni akartam. Egyébként rengeteg energiát emésztett fel ez a verseny, minden apró részletre figyelni kellett.

Ösztöndíjprogram keretén belül kerültem ki egy évre Antwerpenbe, ahol gazdaságtant hallgatok, mellette pedig egy magyar logisztikai cégnek dolgozom home office-ban. Hajnali négykor kelek, ötkor kimegyek futni, nyolctól kettőig az egyetemen vagyok, ezt követően pedig otthonról dolgozom. Akik ismernek, tudják, hogy az életem a futásnak, utazásnak, a határaim feszegetésének, és az állandó tapasztalatszerzésnek szentelem. Hét éve futok, ezzel az Ultrabalaton-teljesítéssel pedig újabb visszaigazolást kaphattam, hogy jó úton járok.

Kifejezetten céltudatos embernek tűnik – mi a következő célja a futást tekintve?

Mindenképpen szeretnék az ultrafutásban maradni, a következő célom egy huszonnégy órás verseny teljesítése. Illetve nagyon tetszett a Projekt422, a jövőben én is szeretném megcsinálni a dupla Balaton-kört.