„Piastri verhetetlen. A McLaren kiválóságát Bakiban hivatalosan is felvették a csúcspilóták közé. Az azeri futam végig izgalmas és megjósolhatatlan volt.”
Az egyik szeme sír, a másik nevet a McLaren-Mercedes vezetőinek, tekinve, hogy a csapat két pilótája közül Juan Pablo Montoya második lett a Formula–1-es Monacói Nagydíjon, Kimi Räikkönennek azonban – aki 50 körön át űzte-hajtotta Fernando Alonsót – kigyulladt az autója, ezért feladta a versenyt.
Idei negyedik győzelmét aratta a címvédő Fernando Alonso a Formula–1-es Monacói Nagydíjon, a spanyol pilóta pályafutása során először győzött a hercegségben.
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövtség (FIA) elnöke (képünkön) szerint nem lehet csalásnak hívni azt, amiért Michael Schumachert a versenybíróság megbüntette Monte-Carlóban, a 64. Monacói Nagydíj időmérő edzése után.
A hétszeres világbajnok autójában kicserélte a motort a Ferrari. Willi Weber szerint botrányos, ami történt, és tudatosan megtervezett akcióról van szó.
A Renault-sok szerint a német direkt állt keresztbe az utolsó kanyarban. A versenybírák szerint is: minden eredményét megsemmisítették és a rajtrács végére sorolták.
Némi meglepetésre a McLaren-Mercedes remekül szerepelt a 64. Formula–1-es Monacói Nagydíj első két szabadedzésén. A két pilóta közül Juan Pablo Montoya a harmadik helyen zárta a délutáni egyórás gyakorlást, és gyorsabb volt a világbajnok Fernando Alonsónál is, míg Kimi Räikkönen a hatodik helyen végzett. A wokingiak korábbi formájához képest ezek az eredmények bizakodásra adnak okot.
Nem úgy mentek a dolgok az első napon Monte-Carlóban, ahogyan azt Michael Schumacher és Ferrari csapat remélte. Ezt maga a hétszeres világbajnok pilóta ismerte el, miután a Monacói Nagydíj második szabadedzésén csak a 15. helyen végzett. A vb-pontverseny második helyezettje annak ellenére is gyengének érzi az eddigi teljesítményt, hogy mindössze egyetlen szett gumit használt el.
A szokásoknak megfelelően két tesztpilóta végzett az élen délután Monte-Carlóban. Montoya harmadik, Alonso negyedik, Räikkönen hatodik, Schumi a tizenötödik.