F1
44 perce

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

A Monacóban nagy győzelmet arató osztrák 1970-ben a sportág egyetlen posztumusz világbajnoka lett.
2025. 01. 19.

F1, 2025, ADATBANK

22 órája

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

Tegnap, 14:38

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1 75: tragikus idény legnehezebb versenyén brillírozott Jackie Stewart

Jim Clark mellett másik három F1-es pilóta is életét vesztette négy hónapon belül 1968-ban.
F1
2025.07.06. 10:17

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

Hamilton még nem mondott le a dobogóról: Természetesen álmodozni fogok róla este, és vasárnap megpróbálom valóra váltani.
F1
2025.07.05. 21:25

„Voltak pillanatok, amikor csak vakartuk a fejünket” – a McLaren az időmérőn elbukott, de a versenyen nyerne

Verstappen: Úgy éreztem, közel vagyunk, de egészen az utolsó körig azt hittem, hogy ez nem elég.
F1
2025.07.05. 20:26

Verstappen ellopta a show-t Silverstone-ban, az övé a pole pozíció az izgalmas időmérőn

A holland mögött Piastri és Norris következik, míg az rajtelsőségre is esélyes Hamilton az ötödik lett.
F1
2025.07.05. 15:31

Bearman 10 rajthelyes büntetést kapott az autótörése után – hivatalos

A Haas-pilóta piros zászlós szakasz alatt követett el szabálytalanságot.
F1
2025.07.05. 15:18

F, mint Formula, F, mint Fairytale – kritikánk az F1-ről, a nyár slágerfilmjéről

Ha a sportszakmai szempontoktól eltekintünk, a film igazán izgalmas, fordulatos történetet tár elénk a mozivásznon.
F1
2025.07.05. 13:57

Leclerc a leggyorsabb a két piros zászlós megszakítást hozó harmadik edzésen

A monacóit Piastri és Verstappen követte, miközben Bortoleto és Bearman is autót tört az utolsó percekben.
F1
2025.07.05. 13:45

F1 75: Jim Clark körhátrányból állt az élre, mielőtt jött az utolsó körös dráma

A Ford-Cosworth legendás DFV motorja 1967-ben debütált, de még sérülékeny volt.
F1
2025.07.05. 09:52

Hamilton: Tényleg úgy érzem, hogy álmodozhatunk egy erős hétvégéről

A McLarent meglepte és kissé aggasztja is a Scuderia silverstone-i tempója.
F1
2025.07.04. 21:22

A két Ferrari beékelődött a McLarenek közé a második brit edzésen

Norris bő két tizeddel előzte meg Leclerc-t, majd Hamilton és Piastri érkezett a top 4-ben.
F1
2025.07.04. 18:08

F1 75: Scarfiotti beugróként nyerte meg az Olasz Nagydíjat a Ferrarival

Jack Brabham első és egyetlen versenyzőként lett világbajnok saját csapata autójával 1966-ban.
F1
2025.07.04. 13:57

Brit uralom a Brit Nagydíj nyitányán: Hamilton a leggyorsabb Norris előtt; Verstappen 10.

A két hazai versenyző mögött a vb-éllovas Piastri zárt, de ott volt a top 5-ben Leclerc és Russell is.
F1
2025.07.04. 13:05

Amerikai kihívót kapott az FIA jelenlegi elnöke

Az 59 éves Tim Mayer tavaly novemberben akarata ellenére hagyta el az FIA-t.
F1
2025.07.04. 12:41

Russell: Annak az esélye, hogy jövőre nem a Mercedes versenyzője leszek, rendkívül kicsi

Verstappen: Lehet azt mondani, hogy a fű mindig zöldebb a másik oldalon, de...
F1
2025.07.03. 20:20

Piastri és Norris a Brit Nagydíjon is összecsapna; Verstappen egyre közelebb a Mercedeshez?

Debütál Lindblad; Hamilton sorozatban a 12. alkalommal állna dobogóra hazai pályán; Molnár Martin a betétsorozatban gurul pályára Silverstone-ban.
F1
2025.07.03. 15:54

Még több F1

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1 75: az utolérhetetlen Jim Clark a Nürburgringet is legyőzte

Népszerű cikkek

Norris nem érezné kudarcnak, ha lemaradna a világbajnoki címről

A Racing Bulls különleges festést használ a Brit Nagydíjon – képek

F1 75: egy körön múlt Jim Clark címvédése 1964-ben Mexikóban

F1

A Red Bull nem aggódik Verstappen távozása miatt

F1

F1 75: Spában vette kezdetét Jim Clark 1963-as dominanciája

F1

„A kipufogójával szeretkezik körről körre” – Hornert lenyűgözi a McLaren

Két helyszín, három teszt és egy szombati futam – az F1 több bejelentést tett 2026 kapcsán

„Olyan volt, mintha a világbajnoki címért küzdene!” – Bortoleto azt hitte, kíméletesebb lesz vele Alonso

F1 75: Jim Clark beragadt a rajtnál, Graham Hill egérutat nyert a vb-csatában

F1
2008.09.24. 00:55

Formula–1: Lewis Hamilton csalódott, de már előre tekint

Miután az FIA fellebbviteli bizottsága elutasította a McLaren fellebbezését Lewis Hamilton belgiumi előzésével kapcsolatban, a már a következő futam helyszínén, Szingapúrban tartózkodó brit pilóta is nyilatkozott.
F1
2008.09.23. 16:48

Döntött az FIA: Lewis Hamilton maradt a harmadik Belgiumban

FORMULA–1. Olvasóink többségének véleménye egyezik a Nemzetközi Autósport-szövetség fellebbviteli bizottságának álláspontjával.
F1
2008.09.23. 16:38

<b>Formula–1: az FIA elutasította a McLaren fellebbezését</b>

A Nemzetközi Autósport-szövetség fellebbviteli bizottsága meghozta döntését a McLaren fellebbezésével kapcsolatban, amelyet azért nyújtott be az angol csapat, mert a Belga Nagydíjat első helyezettként befejező Lewis Hamiltont a versenybíróság visszasorolta a harmadik helyre.
F1
2008.09.23. 13:24

Charlie Whiting versenyigazgató lett a Hamilton-ügy főszereplője

FORMULA–1. Az ember, aki zöldre váltja a rajtlámpákat, ezúttal a Belga Nagydíj leintése után is reflektorfénybe került.
F1
2008.09.22. 23:24

Formula–1: a Bridgestone új típusú esőgumikat tesztel

A Bridgestone, a Formula–1-es csapatok egyik szállítója az új típusú esőgumijáról készült adatokat elemzi, hogy kiderüljön, mennyire hatékony az új design.
F1
2008.09.22. 23:24

Hamilton mindent elmondott, amit kellett, mert nem idióta

FORMULA–1. A brit versenyzőnek jobb dolga is lett volna, mint tárgyalni az ügyvédekkel, de most már Szingapúrra koncentrál.
F1
2008.09.22. 14:56

Formula–1: Lewis Hamilton túl a meghallgatáson

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bizottsága hétfőn Párizsban meghallgatta a Formula–1-es McLaren-Mercedes pilótáját, a brit Lewis Hamiltont, valamint főnökeit. A csapatnál azt kifogásolják, hogy a két héttel ezelőtti Belga Nagydíjon eredetileg győztes versenyzőjüket szerintük jogtalanul sorolták vissza utólag a harmadik helyre.
F1
2008.09.22. 14:56

Folyik Hamilton meghallgatása Párizsban, ítélet holnap várható

FORMULA–1. Nézze újra az idei év legvitatottabb F1-es jelenetét, aztán mondjon véleményt az előzésről! Videó, szavazás!
F1
2008.09.21. 13:41

Pont kerülhet a brit Lewis Hamilton büntetési ügyének végére

FORMULA–1. Hétfőn tárgyalja a McLaren beadványát az FIA fellebbviteli bizottsága. A döntést várhatóan másnap jelentik be.
F1
2008.09.19. 20:50

Úgy néz ki Fernando Alonso 2009-ben is a Renault pilótája lesz

FORMULA–1. A spanyol sajtó szerint a pilóta nemet mondott a BMW-Sauber ajánlatára, amely hosszútávon számított volna rá.
F1
2008.09.18. 20:40

Kimi Räikkönen elismeri, már csak a csoda segíthet rajta

FORMULA–1. „Annyi az esélyem, hogy megvédjem a világbajnoki címet, mint hogy a villám kétszer ugyanoda csap” – véli a finn.
F1
2008.09.18. 18:31

Formula–1: felvette Sebastian Vettel nevét egykori iskolája

A Monzában első Formula–1-es futamgyőzelmét arató Sebastian Vettel nevét vette fel egykori iskolája.
F1
2008.09.17. 19:50

Krízisben a Formula–1? Még mindig Schumit „veszik” a legtöbben

FORMULA–1. A „csecsebecse” eladásból származó bevételek 50 százalékkal csökkentek, a Ferrari alig 65 millió euróval számolhat évente.
F1
2008.09.16. 17:15

„Soha nem volt olyan jó a kapcsolatunk a Ferrarival, mint most”

MCLAREN. A brit istálló csapatfőnöke, Ron Dennis azt tervezi: a Brazil Nagydíjon már együtt ebédel Luca di Montezemolóval.
F1
2008.09.16. 00:46

Formula–1: a BMW-nél elismerték, hogy tárgyalnak Alonsóval

A BMW spanyolországi szóvivője elismerte, hogy a németországi központú gyár vezetői tárgyalnak Fernando Alonsóval annak érdekében, hogy a kétszeres világbajnok spanyol pilóta a 2009-es szezont a BMW-Sauber formula–1-es csapatban kezdje meg.
F1
2008.09.15. 13:33

Vettel szerint nevetséges őt máris Schumacherhez hasonlítani

FORMULA–1. A Monzában nyolc autót megelőző Hamilton nagyon örül neki, hogy még mindig vezeti a világbajnoki pontversenyt.

1106

/

1224