Ron Dennis, a McLaren Mercedes Formula–1-es istálló csapatfőnöke szerint soha nem volt még olyan jó a viszony csapata és a Ferrari között, mint most – a Belga Nagydíjon történtek ellenére.

Fotó: Imago
Ron Dennis azt mondja, csak a pályán van ellentét

Fotó: Imago
Ron Dennis azt mondja, csak a pályán van ellentét
A Ferrari–McLaren ellentét kiéleződése már lassan egy éve, az úgynevezett kémbotrány kirobbanása óta tart, és a Belga Nagydíjon történtek, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen ütközete, a brit győzelme, majd elsőségtől való megfosztása csak olaj volt a tűzre. Legalábbis ezt gondolná az ember. Ron Dennis szerint azonban korábban sohasem volt olyan kiegyensúlyozott a kapcsolat a két istálló között, mint most.
„A 2007-es történések mögöttünk vannak, mind a Nemzetközi Automobil-szövetséggel, mind a Ferrarival lezártuk az ügyeinket” – mondta Dennis az olasz Corriere Della Sera című lapnak adott interjújában.
„Csütörtökön, az Olasz Nagydíj előtt találkoztam Luca di Montezemolóval, és épp azon nevettem, hogy ő 1973-ban került kapcsolatba a Formula–1-gyel a Ferrari révén, míg én 1966 óta vagyok benne. Ha különböző munkakörben is, de 30 vagy 40 év eltelte után is ugyanannak a szenvedélyünknek hódolunk. A pályán a rivalizálás mind erősebb lett, ám az együttműködés a két csapat között egyre erősödött, és most kiegyensúlyozottabb, mint korábban bármikor is.”
„Luca régi barátom, a kapcsolatunk csapataink eredményessége alapján változik, ám kölcsönösen tiszteljük egymást. A Ferrari csapatfőnökével, Stefano Domenicallival is jó a viszonyom, alulról küzdötte fel magát, ez tetszik benne: még kiszámíthatatlan, hogy mire is képes valójában. Nagyszerű munkát fog végezni” – mondott véleményt a legfőbb riválisokról Dennis.
A brit szakember azt is elárulta, akárhogy alakul a szezon vége, nyernek vagy veszítenek, az utolsó, brazil futamon vagy azt követően, mindenképp együtt ebédel majd Luca di Montezemolóval, hogy megbeszéljék az év tapasztalatait.
Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?
F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik






