Az eseményen az idén is kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a biztonságra.
3 órája
Bor Barna szerint nem lehetnek csalódottak a cselgáncs-vb után
4 órája
A TF elnyerte a FISU Healthy Campus-program platinum minősítését
4 órája
A nyolcaddöntőben búcsúzott a magyar válogatott a cselgáncs-vb-n
Hat férfi és öt női versenyzőt indít Magyarország az öttusa Eb-n
A szabály szerint a selejtezőből nemzetenként négy versenyző juthat az elődöntőbe, így a hazai szövetségben arról is döntöttek, milyen elv mentén választják ki azokat, akik folytathatják a szereplésüket abban az esetben, ha négynél többen lennének jogosultak az elődöntős részvételre.
A Lipcsében zajló vívó-világbajnokságon negyedik helyen végzett a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin összeállításban pástra lépő magyar női tőrcsapat, miután a bronzmérkőzésen súlyosnak mondható vereséget szenvedtek a franciáktól.
A Lipcsében zajló vívó-világbajnokságon tovább folytatódott az elődöntőbe jutott a férfi párbajtőr-, valamint a női tőrcsapat sorsának párhuzamos alakulása: előbb a nyolcaddöntőt, majd a negyeddöntőt vette mindkét együttesünk sikerrel, hogy aztán az elődöntőben már mindkét csapat elbukjon.
A Lipcsében zajló vívó-világbajnokságon az elődöntőbe jutott a férfi párbajtőr-, valamint a női tőrcsapat. Előbbiek a negyeddöntőben a címvédő Oroszországot nehezen, utóbbiak viszont Kínát rendkívül simán verték.A folytatásban a férfiak a németekkel, míg a hölgyek a románokkal mérkőznek az elődöntőben.
Megbukott a doppingteszten az utóbbi évek egyik legeredményesebb kajakosa, az ausztrál Nathan Baggaley, Vereckei Ákos és magyar kollégáinak egyik legnagyobb ellefele.Az ausztrál kajakos mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolol, valamint methandienon használatát mutattak ki. (Előbbivel bukott meg az 1988-s szöuli Olimpiai Játékokon a kanadai színekben rajthoz álló sprinter, Ben Johnson.)
A Lipcsében zajló vívó-világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott a férfi párbajtőr-, valamint a női tőrcsapat. Előbbiek a nyolcaddöntőben Kubát, utóbbiak Ukrajnát verték, a folytatásban pedig a férfiak az oroszokkal, míg a hölgyek a kínaiakkal mérkőznek a negyeddöntőben.