Vívó-vb: nyolc között a férfi párbajtőr- és a női tőrcsapat

Vágólapra másolva!
2005.10.13. 13:11
Címkék
A Lipcsében zajló vívó-világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott a férfi párbajtőr-, valamint a női tőrcsapat. Előbbiek a nyolcaddöntőben Kubát, utóbbiak Ukrajnát verték, a folytatásban pedig a férfiak az oroszokkal, míg a hölgyek a kínaiakkal mérkőznek a negyeddöntőben.
A férfi párbajtőrözőknél igen népes mezőny gyűlt össze, hiszen harmincnyolc csapat állt rajthoz. A magyar együttes a legjobb harminckettő között kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol elsőre Irán legyőzése semmiféle gondot nem jelentett. A Kovács Iván, Imre Géza, Boczkó Gábor, Fekete Attila összeállítású magyar csapat mindegyik tagja plusszal jött ki a párviadalból.

A folytatásban aztán a nyolcaddöntőben Kuba ellen már jobban megizzadtak a mieink, de Kovács remek egyéni teljesítménye – plusz hatot produkált – elégnek bizonyult a győzelemhez. Imre plusz kettzővel, Bozckó nullal zárta a nyolcaddöntőt.

A negyeddöntőben Oroszországgal mérkőzhetünk, amely együttesből hiányzik majd az egyéniben győztes Pavel Kolobkov.

Lipcse, férfi párbajtőr, csapat:

  • A harminckettő között:
  • Magyarország-Irán 45-18
  • Imre: + 10, Boczkó: + 8, Kovács: + 6, Fekete: + 3
  • A tizenhat között:
  • Magyarország-Kuba 45-37
  • Kovács: + 6, Imre: + 2, Boczkó: 0



A női tőrcsapatunk eleve a nyolcaddöntőben kapcsolódott be a versengésbe, hiszen mindössze tizenkilenc csapat lép pástra. Első körben Ukrajnát kellett legyőznie a Knapek Edina, Mohamed Aida, Varga Gabriella, Varga Katalin összeállításban nevezett magyar együttesnek, amely feladatot, ha nehezen is, de sikerült elvégezniük.

Ehhez azonban óriási szükség volt Mohamed Aida remek egyéni teljesítményére, aki immár sokadszor védi meg női tőrben a magyarok becsületét. Ugyanis a magyar csapatból egyedüliként zárta plusszal az összecsapást, míg Knapek és Varga Gabriella mínuszra vívott.

A gyenge teljesítményt látva a folytatásban ennél lényegesen jobb teljesítményre lesz szükség, ha Kína ellen győzni akarunk.

Lipcse, női tőr, csapat:

  • A tizenhat között:
  • Magyarország-Ukrajna 36-34
  • Mohamed: + 6, Knapek: - 2, Varga G.: - 2
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
2 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
2 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
2 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
3 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
3 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
3 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik