Vívó-vb: a döntőért játszik a férfi párbajtőr- és a női tőrcsapat

Vágólapra másolva!
2005.10.13. 14:31
Címkék
A Lipcsében zajló vívó-világbajnokságon az elődöntőbe jutott a férfi párbajtőr-, valamint a női tőrcsapat. Előbbiek a negyeddöntőben a címvédő Oroszországot nehezen, utóbbiak viszont Kínát rendkívül simán verték.A folytatásban a férfiak a németekkel, míg a hölgyek a románokkal mérkőznek az elődöntőben.
A negyeddöntőben Kovács Iván, Boczkó Gábor és Imre Géza összeállításban pástra lépő magyar férfi párbajtőrcsapat a végletekig kiélezett küzdelmet folytatott az egyéniben győztes Pavel Kolobkovot nélkülöző orosz együttessel.Fej-fej mellett haladtak a csapatok, általában magyar vezetés és orosz felzárkózás jellemezte az összecsapást. Két párt a kellő aktivitás hiányában leléptetett a mérkőzésvezető.A záró asszóra 16-15-s magyar vezetésnél Kovács lépett pástra, aki előbb megnyugtató előnyre tett szert – 20-17 -, majd hagyta feljönni ellenfelét – 21-20 -, ám innen már nem volt megállás és végül hat találattal – 27-21-re - hozta a derbit.Férfi párbajtőrözőink Irán, Kuba és Oroszország legyőzését követően a spanyolokat verő németekkel mérkőznek az elődöntőben. A másik ágon Ukrajna-Franciaország találkozót rendeznek.

Lipcse, férfi párbajtőr, csapat:

  • NEGYEDDÖNTŐK:
  • Magyarország-Oroszország 27-21
  • Kovács: + 6, Boczkó: + 2, Imre: - 2)
  • Franciaország-Lengyelország 45-39
  • Ukrajna-Olaszország 45-31
  • Németország-Spanyolország 33-28

Lipcse, férfi párbajtőr, csapat:

  • NEGYEDDÖNTŐK:
  • Magyarország-Oroszország 27-21
  • Kovács: + 6, Boczkó: + 2, Imre: - 2)
  • Franciaország-Lengyelország 45-39
  • Ukrajna-Olaszország 45-31
  • Németország-Spanyolország 33-28


Női tőrcsapatunk is elődöntős a vb-n, a nyolcaddöntőben Mohamed Aida kivételével önmagát alulmúló magyar csapat Knapek Edinával és Varga Gabriellával a soraiban ezúttal nagyon biztosan, a vártnál végül sokkal könnyedebbén verte Kínát.

A legfölényesebb különbséget elkönyvelve a negyeddöntőkben. A négy között az Olaszországot verő románokkal találkoznak.

A döntőbe jutásért a másik párban a franciák a koreaiakkal mérkőznek.

Lipcse, női tőr, csapat:

  • NEGYEDDÖNTŐK:
  • Magyarország-Kína 45-18
  • Mohamed: + 10, Varga G.: + 10, Knapek: + 7)
  • Románia-Olaszország 23-21
  • Franciaország-Lengyelország 29-27
  • Koreai Köztársaság-Oroszország 21-18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik