Vívó Eb: az ötödik helyen végzett a magyar férfi tőrcsapat

Vágólapra másolva!
2025.06.19. 18:09
null
Dósa Dániel (Fotó: Dömötör csaba)
A negyeddöntőben elszenvedett vereség után két győzelmet aratott a magyar férfi tőrcsapat, ezzel az 5. helyen végzett csütörtökön a genovai vívó Európa-bajnokságon.

A Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely alkotta együttes a 16-os táblán kezdett, ahol nyert a horvátok ellen, majd a negyeddöntőben nagy küzdelemben kikapott a semleges színekben szereplő oroszoktól.

Innentől a mieink a legjobb esetben ötödik lehettek, és ezt a helyezést ki is harcolták. A következő meccsükön simán verték az osztrákokat, mégpedig úgy, hogy a kilenc asszóból hetet megnyertek, kettő pedig egytusos vereséggel zárult.

A tavaly nagy meglepetésre ezüstérmes magyarok a lengyelekkel kerültek szembe az utolsó mérkőzésükön. A két csapat fordulatos mérkőzést vívott, egyik sem tudta megroppantani ellenfelét. Az utolsó asszó 40:38-as magyar vezetésnél kezdődött, Szemes pedig 5:2-re verte Michal Siesst.

VÍVÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, GENOVA
Férfi tőr, csapatverseny
A 16 között
Magyarország–Horvátország 45:38

Negyeddöntő
Oroszország (semleges színekben)–Magyarország 45:38

Az 5-8. helyért
Magyarország–Ausztria 45:31

Az 5. helyért
Magyarország–Lengyelország 45:40

Elődöntő
Olaszország–Oroszország 45:40
Franciaország–Belgium 45:41

A 3. helyért
Oroszország–Belgium 45:28

Döntő: Olaszország–Franciaország 45:43

Európa-bajnok: Olaszország (Guillaume Bianchi, Alessio Foconi, Filippo Macchi, Tommaso Marini) 2. Franciaország (Anas Anane, Pierre Loisel, Maxime Pauty, Rafael Savin) 3. Oroszország – semleges színekben (Kirill Borodacsov, Anton Borodacsov, Alekszandr Kerik, Vlagyiszlav Milnyikov) ... 5. Magyarország (Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely)

 

Legfrissebb hírek

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:31

Vívás: négy között a férfi tőrcsapat a vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:28

Vívó-vb: könnyedén jutott nyolcaddöntőbe a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:39

Vívó-vb: bronzérmes tőr egyéniben Szemes Gergő

Egyéb egyéni
2025.07.23. 16:43

52 év után lesz újra magyar vb-érem férfi tőr egyéniben

Egyéb egyéni
2025.07.23. 14:50

Férfi tőrben és női párbajtőrben minden magyar főtáblás a tbiliszi vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.22. 14:07

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
2025.06.21. 08:21

Vívó Eb: az 5–8. helyen végezhet a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 15:23
Ezek is érdekelhetik