Gercsák Szabina a hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2025.06.16. 15:20
null
Fotó: Török Attila
A budapesti rendezésű cselgáncs-világbajnokság negyedik napján a nők 63 kg-os súlycsoportjában Gercsák Szabina három győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe. Ott vereséget szenvedett brazil ellenfelétől.

A mieinket először Gercsák Szabina képviselte a tatamin a Papp László Budapest Sportarénában hétfőn, és a 70-ből az idényben 63 kilogrammra váltó harcos magabiztosan győzte le üzbég riválisát az első fordulóban, és bejutott a legjobb 32 közé. Ott ismét nagyszerű dzsúdót mutatott be, ipponnal nyert a kirgiz Adina Kocskonbajeva ellen. Utána a német Friederike Stolcze ellen is ő bizonyult jobbnak. Hiába próbálkozott ellenfele többféle módon, Gercsák erőből megfogta az összes ellen irányuló akcióindítást, így egy jukót érő földrevitel elegendő volt a győzelemhez. A negyeddöntőben a 22 éves brazil, Silva Nauana volt az ellenfele. Hiába volt kettejük között több mint száz helyezés a világranglistán, Gercsák kezdetben jól gátolta meg a brazil támadásait, sőt kontrákkal is megpróbálkozott, de pontot érő támadása nem volt. Sőt, az első intést is ő kapta, de ami ennél is fájóbb volt, hogy Silva egy pillanatnyi kihagyást kihasználva eredményesen billentette ki az egyensúlyából a magyar lányt, és vazaarit érően földre vitte. Gercsák mindent megpróbált, hogy ledolgozza a hátrányt, de ellenfele fiatal kora ellenére rutinosan küzdött, és megtartotta előnyét. Így Szabina a vigaszágon folytathatta, ott azonban ismét kikapott – a mongol Gankhaich Bold aranyponttal nyert –, így Gercsák a hetedik helyen végzett.

Az MTK dzsudokájának, Varga Brigittának már nem jött ki ilyen jól a lépés, számára ismerős ellenfelet kapott, akivel az idén már küzdött Grand Slamen, de legutóbb, és most is kikapott a kolumbiai riválistól. Ezúttal jukó előnybe került, majd egy indítását megkontrázta az ellenfél, és az akcióért kapott vazaari után egészen addig lent tartotta a magyar lányt, amíg ipponnal véget nem ért a párharc.

A férfi 81 kilósok között Ungvári Attila is szőnyegre lépett, a budaörsi dzsúdós intenzíven kezdte a meccset, és taktikusan harcoló portugál ellenfelével nem is tudták egymást meglepni négy perc alatt, így a küzdelem aranyponttal dőlt el, a rivális javára. Az első fordulóban erőnyerő Tóth Botond a 32 között ipponnal kikapott a moldovai Victor Sterputól, így szintén kiesett.

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: június jelöltjei

Utánpótlássport
2025.07.05. 08:58

Új sorozatot indít a Nemzeti Sportrádió, megismerhetjük a sportolók kedvenc zenéit

Egyéb egyéni
2025.06.30. 19:15

Cselgáncs: jó szereplés, kis hiányérzettel – két érem az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.29. 20:32

Cselgáncs: Csermák Dániel megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
2025.06.28. 18:20

Cselgáncs: Fedora Ferenc bronzérmes a szkopjei ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.26. 19:18

Cselgáncs: erős magyar csapattal csütörtökön indul az ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2025.06.25. 14:44

Cselgáncs: Szabó Réka ötödik lett a berlini junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.06.23. 12:37

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
2025.06.22. 07:13
Ezek is érdekelhetik