A BBC is tényként közli Kerkez Milos liverpooli transzferét

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 15:46
Kerkez Milos (Fotó: Getty Images)
A brit közszolgálati média (BBC) sportszerkesztősége is kész tényként közli, hogy Kerkez Milos az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Liverpoolban folytatja pályafutását.

Az említett forrás kiemeli, hogy a „vörösök” 40 millió fontot (45 millió euró) fizetnek a játékosért a Bournemouthnak, majd bemutatta a balbekk eddigi pályafutását. A BBC hozzáteszi, hogy Kerkez érkezésével a posztján szereplő Andy Robertson és Kosztasz Cimikasz szerepe kérdőjeleződhet meg – a klub ugyan a görög védő eladását prioritizálná, a skót válogatott Robertsont már megkereste a spanyol Atlético Madrid.

A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy Liverpoolban Kerkez Szoboszlai Dominik csapattársa lesz – igaz, Pécsi Ármin átigazolásáról nem ejtettek szót.

Angol labdarúgás
2025.06.20. 09:29

Here we go! – Megállapodtak Kerkez átigazolásáról, a jövő héten az orvosin is áteshet a Liverpoolnál – sajtóhír

Florian Plettenberg és Fabrizio Romano is úgy értesült, hogy Florian Wirtz már sikeresen átesett az orvosi vizsgálaton a Liverpoolnál.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
6 órája

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
8 órája

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
10 órája

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
18 órája

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
19 órája

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:39

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:39

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37
Ezek is érdekelhetik