Darts: hatalmas siker, újra lesz magyar játékos a PDC-világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2025.06.17. 11:29
null
Bezzeg Nándor volt az utolsó magyar dartsos a PDC-világbajnokságon (fotó: pdc.tv)
Lesz magyar játékos a 2026-os darts-világbajnokságon, a sportág legnagyobb eseményén, amelyet hagyományosan a londoni Alexandra Palace-ben rendeznek meg.

A Hungarian Darts Trophy-t szervező Darts Event Kft. kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az első számú nemzetközi szervezettel, a PDC-vel kötött megállapodás értelmében az év második felében sorra kerülő Hungarian Darts Super League győztese indulási jogot kap a vb-re.

Öröm, hogy a PDC-nél látják a hazai darts sport fejlődését, a Hungarian Darts Trophy sikerét, így bizalmat szavaztak nekünk, még a selejtezőtorna lebonyolítása tekintetében is” – fejezte ki örömét Takács Péter, a Hungarian Darts Trophy szervezőjének a Darts Event Kft-nek az ügyvezetője, aki hozzátette, a magyar versenyzők számára komoly motiváció és egyben lehetőséget is kínál a Hungarian Super League, hiszen minden dartsos álma, hogy egyszer a pályafutása alatt a világbajnokságon, a londoni Alexandra Palace-ban játszhasson mérkőzést.

Bízunk benne, hogy a magyar játékosoknak jelentős felkészülési lehetőséget ad majd a Hungarian Darts Trophy is, hiszen itt is óriási hangulatban tudnak tábla elé állni, ami komoly mentális kihívás a versenyzők számára” – tette hozzá Takács Péter.

Magyar játékos legutóbb 2008-ban lépett táblához PDC-világbajnokságon, Bezzeg Nándor akkor az 1. fordulóban kapott ki a holland Vincent van der Voorttól. A világbajnokságot hagyományosan december közepén kezdik és az újév első napjaiban ér véget.

 

 

Legfrissebb hírek

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
2025.10.19. 23:35

Kovács Patrik az első magyar induló 17 év után a PDC dartsvilágbajnokságán

Egyéb egyéni
2025.10.18. 20:10

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

A világ legjobb női dartsosa legyőzte Littlert az ifi-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.10.13. 20:40

Luke Littler megnyerte az angol házidöntőt, az első sikerét aratta a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 23:32

Álomdöntő a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 23:50

Littler óriási meccsen nyert Price ellen a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.10. 23:22

Littler és Price is könnyedén jutott a negyeddöntőbe a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.09. 23:46
Ezek is érdekelhetik