A címvédők uralkodása folyatódik tovább – a genovai Európa-bajnokság negyedik, a csapatversenyek első napját röviden így lehet jellemezni, s mivel tavaly Bázelben a női tőrözők között az olaszok nyertek, férfi kardban meg Magyarország győzött, megnyugodhatunk.
Meg bizony, hiszen bár két érmet is hozhatott volna nekünk ez a kedd (sajnos női tőrözőink nem tudtak mit kezdeni a nagyszerű napot kifogó, végül bronzig menetelő spanyolokkal a negyeddöntőben, s bár ezen kívül minden meccsüket megnyerték, ez ezúttal az ötödik helyre volt elegendő), örülünk annak az egynek, mégpedig nagyon, pedig a magyar férfi kardcsapat voltaképpen „csak” hozta azt, amit már láttunk tőle többször is: a végső győzelmet.
Némiképp a szakíró korát is elárulja, de egy ilyen gyönyörű siker okán ez sem baj, szóval látva a versenyzők teljesítményét, az arcukat egy-egy jól sikerült akció után, no meg az örömüket a dobogó tetején állva, valahogy nem tud szabadulni az ember a dallamtól, és ott cseng a fülében az évtizedekkel ezelőtt hódító tejreklám, amely alatt a szöveg így hangzott: nem lehet megunni, soha-soha nem lehet megunni.
És tényleg nem lehet megunni: fújhat a szél, tombolhat a vihar, mármint a szakágon belül (emlékezzünk, egy éve még a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Szilágyi Áron négyes nyert, Genovában meg Rabb és Szilágyi mellett Szatmári András és Iliász Nikolász alkotta a csapatot), a férfi kard az férfi kard – a múltban is meghatározója volt a honi és az egyetemes vívósportnak a magyar kardvívás, és ebből nem engednek a mostaniak sem.
Szerencsére.
A szekér amúgy kedden nehezen indult meg: a grúzok elleni negyeddöntőben még nagyon döcögött, ráadásul az ellenfél „idomult” a mieink felállásához, hiszen Rabb Krisztián volt az utolsó emberünk, Szilágyi Áron meg az egyes fejező (köztük Szatmári András vívott), emiatt Szandro Bazadze sem maradt utolsónak, hogy Szilágyival vívhassa a harmadik asszóját, csakhogy addigra már berúgta a gépezetet Rabb egy remek fordítással (volt, hogy kilenccel vezettek a grúzok), ha „szűken” is, de Szilágyi megverte a jobbik testvért, a végén a két magyar is jól vívott, s mehettünk is a négybe – ott ugyan az oroszok vártak ránk, ám nagy visszatérőként róluk kevesebbet tudtunk, ez viszont az elődöntős asszón egyáltalán nem látszott, egyértelmű és meggyőző volt együttesünk fölénye.
A jó hatórányi pihenő után mindössze az volt a félő, vajon továbbra is képes-e száguldani a magyar csapat, nem fogyott-e el a lendület a leállás során, de nem: a magyar férfi kardcsapat végig vezetve (!) megnyerte a döntőt, így 2018, 2022 és 2024 után ismét Európa-bajnoki aranyat ünnepelhetett a szakág.
„Az olaszok hazai pályán és közönség előtt vívhattak, úgyhogy volt veszély ebben az asszóban is: én egy kicsit ugyan meginogtam a közepén, de a többiek nem. A legvadabb álmaimban sem gondoltam ilyen szereplésre, csak ismételni tudom, amit az egyéni ezüst után mondtam: hálás vagyok mindenkinek, aki segített a visszatérésemben” – fogalmazott Szilágyi Áron, akit tíz hónappal a műtéte után az Eb-t egy arannyal és egy ezüsttel zárta.
„Elképesztően boldog vagyok, szépen helytálltunk ezen a napon. Jó volt ebben a csapatban vívni! Az lebegett a szemem előtt, hogy kétszeres Európa-bajnok akarok lenni, de azt, hogy tényleg meg is védtük a címünket, még fel sem fogtam igazán…” – mondta Rabb Krisztián a döntő után.
„Az eleje nehezebben ment, meg kellett szoknom a pástot is, hiszen én az egyéni versenyen nem indultam, aztán összeszedtem magam, a döntőben vívtam a legjobban, legyen így mindig” – összegezte sommásan a napot Szatmári András.
„Döcögősen kezdődött a nap, készültünk rá, hiszen olyan csapattal vívtunk, hogy ők már be voltak melegedve, mert túl voltak a nyolcaddöntőn. Tudtam, hogy bármikor szerepet kaphatok – szerencsére szintet léptek a srácok az asszó közepén, nem volt szükség a cserére. Jó érezni, hogy bennem is bíznak a srácok, éreztetik velem, hogy akár én is tudok segíteni, ha arra van szükség. Jó érzés újra ennek a csapatnak a részese lenni” – mondta Iliász Nikolász.
VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, GENOVA
CSAPAT, KARD, FÉRFIAK
DÖNTŐ
Magyarország–Olaszország 45:35 (Rabb +6, Szatmári +4, Szilágyi 0)
ELŐDÖNTŐ
Magyarország–orosz csapat 45:26 (Szilágyi +12, Rabb +6, Szatmári +1)
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Grúzia 45:41 (Rabb +6, Szilágyi 0, Szatmári –2)
EURÓPA-BAJNOK: Magyarország (Iliász Nikolász, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron), 2. Olaszország (Luca Curatoli, Michele Gallo, Matteo Neri, Pietro Torre), 3. Orosz csapat (Dmitrij Danilenko, Pavel Graugyin, Anatolij Kosztenko, Kirill Tyuljukov)