Klubtörténelmi esemény lehet: Kirgizisztánban folytathatja az NB III-as Cigánd ukrán légiósa

Vágólapra másolva!
2025.06.20. 16:08
null
Fotó: Cigánd SE
A labdarúgó NB III Északkeleti csoportjában szereplő Cigándnál is javában zajlik a keret nyári átalakítása. Mindjárt egy meglepő hírt is közzétett pénteken a klub hivatalos honlapja: eszerint a csapat 21 éves ukrán légiósa, Mihajlo Bodan a kirgiz élvonalban folytathatja a pályafutását.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál szúrta ki a cigándiak honlapján olvasható hírt, amely szerint a kirgiz élvonalban folytathatja karrierjét Mihajlo Bodan.

A klub beszámolója szerint a 21 éves ukrán középpályás a jövő héten utazik a közép-ázsiai országba, és aláírhatja szerződését egy kirgiz első osztályú csapatnál. Hozzáteszik azt is, hogy amennyiben létrejön a transzfer, az azt jelentené, hogy ő lenne az első olyan játékos, aki a Cigándtól egy másik földrész országának bajnokságába szerződik.

Az átigazolás továbbá azért is lenne szokatlan jelenség, mert Bodan mindössze nyolcszor lépett pályára sárga-zöld mezben, kétszer csereként, és összesen egy gólt szerzett.

A Cigánd a 2024–2025-ös idényben a hetedik helyen zárt az NB III Északkeleti csoportjában. 

 

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 15:41

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:50

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

NB III, DÉLNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB I-es gólkirállyal pótolja Remili Mohamedet az NB III-as csapat

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 14:36
Ezek is érdekelhetik