Vívó-vb: negyedik a női tőrcsapat

Vágólapra másolva!
2005.10.13. 17:54
Címkék
A Lipcsében zajló vívó-világbajnokságon negyedik helyen végzett a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin összeállításban pástra lépő magyar női tőrcsapat, miután a bronzmérkőzésen súlyosnak mondható vereséget szenvedtek a franciáktól.
Csapatunk legjobbja, Mohamed Aida ahogy mai napon, úgy záráskor is húzóembernek bizonyult, a bronzmeccsen plusz kettővel zárt, ellenben csapattársai ezúttal is elmaradtak az elvártaktól.

Vívóink fáradtan mozogtak, ellenfelünk ezt kihasználva már a mérkőzés elején elhúzott. Végül Mohamed bravúrjának köszönhetően 21-23-ra még felzárkóztunk, ezzel aztán el is szúrtuk minden puskaporunkat.
Knapek mínusz hárommal, Varga Gabriella mínusz tizenegyet(!) produkált, de a szakágvezető, Solti Antal szerint már a románok elleni vesztes elődöntő után elveszítette tartását csapatunk, így a kisdöntőben vajmi kevés esélyünk maradt a győzelemre.

Csapatunk a vb-n két győzelemmel kezdett, Ukrajnát nehezen, azt követően viszont Kínát nagyon magabiztosan vertük, majd jött két vereség, Románia ellen hat találattal kaptunk ki az elődöntőben és végül a Franciaország elleni mínusz tizenkettővel zártuk a világbajnokságot.

Lipcse, női tőr, csapat:

  • A HARMADIK HELYÉRT:
  • Franciaország-Magyarország 45-33
  • Mohamed: + 2, Knapek: - 3, Varga G.: - 11
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
2 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
2 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
2 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
3 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
3 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
3 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik