NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 14:38
null
Varga Bence Kispesten folytatja (Fotó: Bp. Honvéd)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd pénteken hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Varga Bencét, aki Csákvárról érkezett a piros-feketékhez.

A Honvéd hivatalos honlapján olvasható közleményből kiderült, hogy a 28 éves balhátvéd 29 meccsen játszott az előző idényben,  28-szor kezdőként lépett pályára, a Szeged ellen gólt, a Gyirmót ellen gólpasszt jegyzett.

A fehérvári nevelésű Varga korábban három idényt töltött az NB II-ben szereplő Siófokban.

„Elég profik a körülmények, nyilván az a cél, hogy megnyerjük a bajnokságot – idézte a kispestiek hivatalos honlapja Varga Bencét, aki a csapat második nyári szerzeménye. –  A keret felét nagyjából már ismerem, nagyon befogadóak, rendesek voltak velem a játékosok. Amikor először megkerestek a Honvédtól, akkor egyből felcsillant a szemem, hiszen mindenki tudja, hogy milyen patinás klub, szerintem mindenki büszke lehet magára, aki egy ilyen nagy múltú klubban futballozhat. Csonka Bonifáccal már fociztam egy csapatban, Csontos Dominikot pedig ismerem még Fehérvárról. A célom az, hogy segítsem a csapatot bajnokságot nyerni, szeretnék minél többet játszani, illetve jól beilleszkedni a csapatba.”

 

Legfrissebb hírek

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
26 perce

Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

Labdarúgó NB II
2 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 21:51

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 11:48

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 11:51

NB I: két ZTE-játékos is 8-as osztályzattal került a forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 12:25

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53
Ezek is érdekelhetik