Nemcsik Zsolt: Nálunk jobban senki sem várja el az aranyérmet a férfi kardcsapattól

– Nem ijedt meg az elején?
– Mármint a grúzok elleni negyeddöntő elején? Kétségkívül nehéz helyzet volt, hiszen a grúzok vívtak egy véresen komoly nyolcaddöntőt, mi meg „üresből” indítottunk, ám az első asszók után szerencsére felpörögtek a fiúk, és kiegyenesedett minden – válaszolta a Nemzeti Sportnak Nemcsik Zsolt, a Genovában ismét Európa-bajnoki aranyérmet szerző férfi kardcsapat vezetőedzője. 

– Mit élt át ön a nehéz percekben a pást mellett?
– Meg sem fordult a fejemben, hogy nem jutunk a négy közé: ne feledjük, klasszis vívókról beszélünk, úgyhogy én tényleg végig bíztam a fiúkban. És jól tettem, hiszen utána az oroszokat simán vertük a döntőért – igaz, én úgy tippeltem, a románokkal vívunk majd, engem legalábbis meglepett, hogy az oroszok jutottak a négy közé, de nem volt ellenszerük a csapatunk ellen. 

– Az olaszokat többször megverték már a mieink, de mégiscsak ők voltak hazai pályán, pusztán emiatt volt önben némi félsz a finálé előtt?
– A félsz nem jó szó erre, de azzal természetesen mindannyian tisztában voltunk, hogy erős ellenfelek, ők vannak hazai pályán, ahogyan azzal is, hogy a vert kutya megismeri a gazdáját, márpedig a csapatunk legyőzte őket a párizsi olimpián és év közben is kétszer – igaz, más összetételű volt akkor az olasz együttes, de ennek nincs jelentősége. Megbeszéltük a döntő előtt, hogy az elején el kell kapnunk őket, egy pillanatig sem hihetik el, hogy ők nyerhetnek, mert akkor belelkesednek, és abban a lelki állapotban általában mindig jobban is vívnak. De nem hagytuk, hogy eljussanak idáig… 

– A címvédésben mekkora szerepe volt annak, amiről minden versenyző beszélt az Eb előtt és az aranyérme megszerzése után is, vagyis hogy rendkívül jó a hangulat a csapat háza táján?
– A közös gondolkodás a kulcs, itt mindenki beletesz a kalapba a tudásából, mindenki egy irányba húz, és igen, ez magával hozza a jó hangulatot is. Úgy érzem, a jövőt illetően is ez a járható út. 

– Ha már jövő, menjünk vissza kicsit az időben, mégpedig januárba: eszébe jutott, hogy egy rendkívül sikeres kardcsapatot átvenni akár a bukás kockázatát is magában hordozza, hiszen fiatalítani kell amellett, hogy fontos megtartani a helyünket is a világ élmezőnyében?
– A bukás eszembe sem jutott. Ez a szakmánk csúcsa, ha egy ilyen feladatra felkérnek, nem lehet gondolkozni, el kell vállalni, még akkor is, ha az addigi életed szinte minden szegmense háttérbe szorul emiatt. Nem gondolkodtam azon, hogy belebukhatok, és most sem gondolkodom, pedig simán előfordulhat, hogy lesz ez még nehezebb, egyáltalán nem biztos, hogy tartani tudjuk ezt a szintet. A feladatom egyik legfontosabb eleme az, hogy új irányba állítsam a kormányrudat, a klasszisaink fiatalabbak nem lesznek, viszont a jelek azt mutatják, hogy az elmúlt hónapokban elkezdődött valami: szeretném hangsúlyozni, hogy ez a genovai arany nemcsak a négy versenyző sikere, hanem még azé a 12-13 fiatalé is, akik segítették azt az öt kardozót, aki ezen az Európa-bajnokságon a magyar férfi kardvívást képviselte. Ez az öt vívó egyelőre tudásban fölötte áll a többieknek, ám fontos a közös munka, mert szeretném, ha jövőre már igazi harc lenne a csapatba kerülésért – ha nem jövőre, akkor utána. Csak így találhatjuk meg azokat a fiúkat, akik a mostaniaktól majd átveszik a stafétát. 

– Ez nagy munka, türelem kell hozzá, miközben a sportszeretők mindig érmet, leginkább az aranyat várják a férfi kardozóktól. Nem tud ez néha nyomasztó lenni?
– Nem látom értelmét az ilyenfajta gondolatoknak, mármint részünkről, mert nálunk jobban senki sem várja el az aranyat – nem megfelelni akarunk az elvárásoknak, egész egyszerűen mi magunk is csak akkor vagyunk elégedettek, ha aranyérmet szerzünk.