F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 13:25
null
Alberto Ascari 1952-ben Spában, a klasszikus pálya ezen szakasza a mai napig alig változott (Fotó: Getty Images)
A Formula–1 idén ünnepli az első világbajnoki idény 75. évfordulóját, ennek apropóján indítottuk el sorozatunkat, amelyben mind a 75 korábbi idény legemlékezetesebb versenyére visszatekintünk. Az 1952-es idényből az esős Belga Nagydíjat választottuk ki, az akkor még 14 kilométer hosszú spái pályán 508 kilométer volt a táv.

Az Alfa Romeo és a francia Talbot kiszállása miatt attól tartottak a Formula–1 vezetői, hogy túl kevés induló lesz az 1952-es világbajnokságon, ezért erre az idényre az F2-es szabályok léptek érvénybe, azaz a szívómotorok méretét 4.5 literről 2 literre, a kompresszorosokét 1.5-ről 0.75 literre csökkentették. Ennek köszönhetően sokan neveztek a vb-futamokra, de a Ferrari ellen senkinek sem volt esélye.

A svájci idénynyitót Alberto Ascari még kihagyta, mert a szintén az F1-es vb-be számító indianapolisi 500 mérföldesre nevezett és arra készült. El is rajtolt az amerikai oválpályás versenyen, de a 19. helyről indulva a 200 körből csak 40-et tett meg, mielőtt kerekének kiszakadása miatt kiesett.

Alberto Ascari a Belga Nagydíj utáni öt versenyt is megnyerte a pole-ból rajtolva és a leggyorsabb kört futva, négyszer ki sem engedte a vezetést a kezéből. Mivel a 8 futamos vb-n a négy legjobb eredmény számított, a pontversenyben két győzelmet mínuszolni is kellett az összteljesítményéből. A Maserati csak az idény közepére lett kész az autóival, de az utolsó futamig nem jelentett kihívást a Ferrari számára. Juan Manuel Fangio júniusban Monzában vb-n kívüli futamon súlyos balesetet szenvedett, és 1953-ig nem versenyezhetett. Ez volt az utolsó idény 2023-ig brit pilóta vagy istálló győzelme nélkül.

A vb végeredménye: 1. Alberto Ascari (olasz, Ferrari) 36 pont, 2. Giuseppe Farina (olasz, Ferrari) 24, 3. Piero Taruffi (olasz, Ferrari) 22

Ez is 1952-ben történt

A klasszikus F1 mezőnyéhez a júniusi Belga Nagydíjon csatlakozott, a Ferrari gyári csapatában a svájci idénynyitót megnyerő Piero Taruffi és az Alfa Romeo kiszállása után szerződtetett Giuseppe Farina mellett indult harmadikként. Az időmérőt Ascari nyerte meg, de az élről rajtolva az esős Spa-Francorchamps-ban elvesztette az első helyet, a nyitó kört a francia Jean Behra zárta az élen a francia Gordinivel.

Ez volt az utolsó kör, amit nem Ascari töltött F1-es futam élén az augusztus végi Holland Nagydíj leintéséig. Az olasz az akkor még 14 kilométer hosszú spái pályán már magabiztosan vezetett, s ellenfele sem akadt, miután Taruffi és Behra a 14. körben összeütközött. A 36 körös, 508 kilométeres esős versenyt három óra alatt, csaknem kétperces előnnyel nyerte meg Farina előtt, s a leggyorsabb kör is az övé lett, amivel megszerezte a maximális kilenc pontot.

A gordinis francia Robert Manzon is körön belül, négy és fél perces hátránnyal futott be, s pontot szerzett a debütáló brit Mike Hawthorn (Cooper), valamint a hazai pályán versenyző Paul Frére (HWM-Alta) is.

BELGA NAGYDÍJ
1952. június 22., Spa-Francorchamps
36 kör, 508.320 km
1. Alberto Ascari (olasz, Ferrari)
2. Giuseppe Farina (olasz, Ferrari) 1:55.2 perc hátrány
3. Robert Manzon (olasz, Ferrari) 52.0 mp h.

 

Legfrissebb hírek

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
5 órája

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
Tegnap, 14:37

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
Tegnap, 13:17

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
Tegnap, 10:11

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
2025.06.18. 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16
Ezek is érdekelhetik