Marton József 28 óra 48 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont, futásával jótékonykodott is.
Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!
Kozma Roland 14:54:17-es idő alatt teljesítette a 114 kilométeres privát Ultrabalaton Hegyestű Trailt.
Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?
Az energiazselék nemcsak terepfutóknak, hanem túrázóknak is hasznos kiegészítők lehetnek hosszabb útjaik során – csak tudni kell jól használni.
Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra
Programajánló. Ezen a héten szombaton, szeptember 13-án rendezik meg a Vízi Ring-sorozat következő állomását, a Gemenc-kincse vízitúrát, amelyen mindenkit vár a Duna holtága és a Gemenci erdő egyedi vizes élővilága.
Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért
Vásárhelyi Máté 3:12:47-es idővel győzött a nagyatádi 50 kilométeres országos bajnokságon, a nagy meleget jól bírta, aminek megvolt a magyarázata.
Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!
Szeptember 13-án rendezik meg Balatonszőlősön, ahol lesz lehetőség helyszíni nevezésre.
Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt
Szeptember 13-án és 14-én rendezik a Fighters’ Runt, a helyszín pedig a MXTRACK Piliscsév motokrosszpályája.
Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott
Garai Ágnes 03:51:11-es idővel győzött az ötven kilométeres országos bajnokságon.
Mindent kiadott magából az Eb-n, reális helyen végzett a mezőnyben
Borza Helga a 22.8 kilométeres pályán 2 óra és 23 perces időt elérve elitben a 13. helyen végzett a finnországi Spartan Európa-bajnokságon.
Két balatoni SUP-ozás között beesett a Szavanna Trail rajtjára – meg is nyerte
Mivel éppen a közelben nyaraltak, Thuróczy Bertalan úgy gondolta, elindul a Szavanna Trail 23 kilométeres távján, és ha már ott volt, 1:53:17-es idővel győzött is.
Málhás szamarat nem lehet és nem is szabad csinálni a kutyákból, de már léteznek olyan speciális hátizsákok, amelyek használatával akár rövidebb, akár hosszabb túrákon könnyedén elcipelik a saját felszerelésüket.
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Száz méterével a Pyramidenkogel a világ legmagasabb fából készült kilátója. Az Ausztria Karintia tartományában található építménynek nem csak ez a különlegessége.
Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni
A hűvösebb idő beköszöntével gyakrabban támad fel a szél. Mi az a pont, amikor érdemes meggondolni, hogy kirándulni induljunk? Mit lehet tenni, hogy ne váratlanul érjen a rossz idő?
Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz
Ha családdal vágunk neki a turistautaknak, jó, ha nem feledkezünk el az egészségügyi felszerelésről. Miket vigyünk mindenképp magunkkal, ha fel szeretnénk készülni a balesetekre és egyéb kellemetlen helyzetekre?
A spinning a népszerű beltéri mozgásformák egyike, amely nem hiányozhat egyetlen fitneszterem kínálatából sem. Aki most készül kipróbálni, jó, ha néhány dolgot szem előtt tart.
Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne
Karikó Brigitta a fitnesz- és testépítő Európa-bajnokságon Eb-győztes lett juniorban artistic fitnesz kategóriában a 15–20 évesek között, illetve overallban is.
Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban
Bogdán Szófia a fitnesz és testépítő Európa-bajnokságon junior kategóriában aranyérmet nyert artistic fitneszben – a „szerencsehelyszínén”.
Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?
Hatékony mozgásforma a nagy intenzitású intervalltréning, ugyanakkor megterheli az ízületeket, ingadozik a pulzus, szóval kezdőknek csak az állóképesség fejlesztése után ajánlott.
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Dani Ceballos és Dani Carvajal a Bola del Mundo megmászásával hangoltak a nemsokára kezdődő klubvilágbajnokságra.
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós
A Mount Everest után az Aiguille Verte-et is meghódította a népszerű francia videós, a mindössze 23 éves Ines Benazzouz.
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
Guadalupe és Azul Vieiro soha nem ismerték igazán a negyven éve a Tupungatón elhunyt édesapjukat, mégis elmentek a 6570 méter magas hegyre, hogy lehozzák Guillermo Vieiro felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró kincseket és emlékeket rejtő hátizsákját.
A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek
A pilates minden izmot megmozgat, gyönyörűen formál, erősít, nyújt, csodálatos tartást ad és még a gerincet is kíméli – átmenet a keleti és a nyugati kultúra között.
Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében
Nemzetközi szinten is jelentős figyelem irányul Magyarországra ezekben a hetekben a footgolf világában.
Remekül tartalékolt a hajrára, aranyérem lett a jutalma
Viczina Beáta 03:27:47-es idővel győzött a nők között az Öreg-Bakony 34 kilométeres távján.
Zöldfülűnek tartja magát, és csak edzőversenynek szánta, ehhez képest Görhöny Judit 4:37:49-es idővel győzött a nők között a Szufla Futófesztivál 52 kilométeres távján.
Virág Pál futóedzői képzést végzett, így már a másik oldalról is segíti a futókat, de nem hagyja abba a versenyzést sem, legutóbb a BSZM-en és a tihanyi backyardon indult.
Vásárhelyi Máté 1:40:56-os idővel második lett a Sunset Trail 22 kilométeres távján, nagy hátrányból indulva sorra előzte meg az előtte futókat, így jött fel az utolsó helyről.
Bódi István 25 óra 42 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont, ez a negyedik Balaton-köre volt, két szabályt fektetett le, és elárulta, miért a privát fekszik neki a legjobban.
Brown Viktória 31 óra és 27 perces időeredménnyel teljesítette a világ egyik legkeményebb futóversenyét, a 217 kilométeres Badwatert, ezzel az idővel pedig ötödik lett a nők között.
Van, aki túl nagyot vásárol, mások pedig figyelmen kívül hagyják a bringa és a gyerek képességeit, illetve sajátosságait. Pedig ha néhány apró dologra odafigyelünk, pofonegyszerű lesz a dolgunk, amit a gyermek is meghálál.
Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.
Egy hónap múlva rajtol a 35. Wizz Air Budapest Félmaraton, amelyre az Akik maradtak című, Oscar-díjra jelölt film rendezőjén kívül az Oscar-díjas Saul fia operatőre és a Magyar Állami Operaház énekese is készül.
Blogszörfösünk saját Night Run-élményeit (pontosabban a fájdalmait) osztja meg az olvasókkal, mint ahogyan kiderül, hogy a nyár vége felé, az ősz közeledtével a virtuális futótérben is megszaporodtak a versenybeszámolók.
Rendületlen népszerűségnek örvend a magyar tévétorna, a Mozogj otthon! Ruzsík Nikoletta gyógytornász szerint a siker titka, hogy minél több embert igyekeznek megszólítani.
A legtöbb túrázónak akadt már a kezébe térkép, de a jelek ismerete és a megfelelő tájolás nélkül nem biztos, hogy megfelelően használta. Segítünk, mit és hogyan kell nézni, hogy ne tévedjünk el.
Nyáron az egyik legnagyobb veszélyforrás, amely a túrázókra vár, a meleg időjárás. Íme néhány jó tanács azoknak, akik nem akarnak bajba kerülni magaslati túrájuk során.
Bencze Erika személyi edző a Generali Night Runra készülve tudta meg, hogy gyermeket vár. Orvosával egyeztetve folytatta a sportolást, és teljesítette a 9 kilométeres futóversenyt. Az ő beszámolója következik.
Ha lehet, inkább reggel fussunk, találjunk magunknak motivációt, és tartsunk egy-két pihenőnapot! Így foglalhatjuk össze röviden Halama Levente ultratávfutó tippjeit a Nagy hőségfutásra az utolsó pillanatokban készülőknek.
Futóverseny felfújható akadályokkal, ami nemcsak szórakoztató, de különösebb felkészülés nélkül is teljesíthető? Bizony, van ilyen, sőt az idén öt helyszínen is megrendezik a Crazy5K akadályversenyt.
Autóválasztáskor egy sornyi tényező szempont lehet. Mindenkinek megvannak azok az elképzelései, melyek alapján meghozza döntését. A kényelmet fókuszba helyezve egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az automata sebességváltós autók. A Ford információi szerint az Európában eladott értékesítéseknél az ezzel felszerelt gépjárművekből háromszor annyit adtak el 2020-ban, mint három évvel korában. (x)
Hosszú kihagyást követően ismét országos bajnokságot és Magyar-kupát rendeztek Sopronban a BMX cross (terep) szakágban, amely itthon megújulás előtt áll.
Szakképzett kiképzővel és szakoktatóval lehet részt venni az eseményen, illetve legalább olyan hat hónapos ebbel, amely érvényes oltási könyvvel is rendelkezik, és vezethető pórázon.
A koronavírus-járvány miatt törölt törökországi világbajnokság helyett salgótarjáni versenyközponttal rendezik meg a junior, és ifjúsági tájékozódási futók Európa-bajnokságát.
A világbajnok nyílt vízi úszó sem gondolta volna, hogy ilyen sokkal, másfél perccel javítja meg Papp Márk Balaton-átúszás csúcsát, a korábbi rekorder mindenesetre gyorsan gratulált a teljesítményéhez.
Luke Akard négy évesen, édesapjával kezdte el meghódítani az amerikai Great Smoky Mountains összes, több mint nyolcszáz mérföldet kitevő túraútvonalait, amelyeken most, tizenkét éves korára értek végig.