csupasport bannerhátsófüves banner

A hegyekben is veszélyes a hőség

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 16:44
null
Nyáron az egyik legnagyobb veszélyforrás, amely a túrázókra vár, a meleg időjárás. Íme néhány jó tanács azoknak, akik nem akarnak bajba kerülni magaslati túrájuk során.

Kalandra csábítanak a szomszédos Ausztria hegyvidékei, és mert a koronavírus-járvány miatt az ember nem szívesen merészkedik zsúfolt, zárt térbe, tovább fokozódott a túrázás népszerűsége azok körében, akik rendszeres testmozgásra vágynak.

Az osztrák hegyekben testi-lelki felfrissülésben lehet részünk, a nyári hőségben azonban érdemes elővigyázatosnak lenni, nehogy ártsunk a szervezetünknek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nagy forróság sokakat, így még a gyakorlott kirándulókat is próbára teszi.

„Mihelyst a hőmérséklet harminc Celsius-fok fölé emelkedik, megszaporodik a hegyi mentők munkája

– nyilatkozta a salzburgi hegyi mentők vezetője, Joachim Schiefer a krone.at-nak. – Sokan megfeledkeznek arról, hogy elegendő, vagyis csaknem két-három liter folyadékot vegyenek magukhoz. Ebből fakadnak például a keringési problémák.”

A kiszáradás fáradtságérzetet, csökkenő teljesítőképességet okoz, másoknál viszont ingerlékenység léphet fel. A rosszullét következménye ájulás is lehet, mivel a kiszáradt túrázónak hirtelen nagyot esik a vérnyomása. Figyeljük a társainkra, mert ha valaki zavarttá válik, vagy hirtelen nem tudja, merre az arra, annak valószínűleg gyors segítségre van szüksége (pihenés és gyors folyadékbevitel árnyékos helyen).

Ahhoz, hogy elébe menjünk a bajnak, ezeket vegyük figyelembe:

● a hegyi túra megtervezésekor olyan útvonalat válasszunk, amely a hegy árnyékos oldalán vagy erdős részen vezet,
● a kezdők ne ilyenkor feszegessék a határaikat, jobban teszik, ha könnyű útvonalat választanak, az ugyanis ugyanolyan izgalmas lehet, mint egy megerőltető,
● érdemes korán útnak indulni, hogy mire 14 órát mutat az óra, már ismét a völgyben legyünk – ekkor éri el ugyanis a hőmérő higanyszála a maximális napi hőmérsékletet,
● válasszunk olyan öltözetet, amely hagyja „szellőzni” a bőrünket, s így az izzadság hűti a testünket (ugyanígy érvényes: ne téli bakancsban induljunk útnak),
● gondoskodjunk a védelemről: vegyünk sapkát, napszemüveget, és kenjük be magunkat magas faktorszámú naptejjel,
● bármennyire csábító is, hogy utunk során belecsobbanhatunk egy hideg vizű tóba, ne hirtelenkedjük el az ugrást, inkább óvatosan mártózzunk meg: előbb a lábat, kezet, alkart tegyük a vízbe, hogy a testünk hozzászokjon a felfrissülést hozó hideghez.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A férfi jégkorong-válogatott 4–2-re legyőzte az osztrákokat

Jégkorong
2025.04.10. 21:55

Magányosan futotta meg a nemzetközi A-szintet a száz kilométeres ob-n

Csupasport
2024.07.17. 12:34

Eb-negyeddöntőt ért a törököknek a hősies védekezés

Foci Eb 2024
2024.07.02. 20:42

Dráma! Az osztrákok 0.1 másodperccel a vége előtt lőtt góllal győzték le a finneket a hoki-vb-n

Jégkorong
2024.05.16. 19:24

Ausztria: kilyukadt a gyomra, megműtötték a legendás játékost

Minden más foci
2023.12.29. 10:38

Ausztria: Alaba tizedszer lett az Év labdarúgója hazájában

Minden más foci
2023.12.22. 09:34

Real Madrid: újabb alapember szenvedett térdszalagszakadást, vége az idényének

Spanyol labdarúgás
2023.12.18. 11:41

Női kézi-vb: Brazília 14 gólos sikert aratott; Angola először nyert a tornán

Kézilabda
2023.12.08. 17:02
Ezek is érdekelhetik