Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.09.12. 09:51
null
Marco Caneira szerint a portugálok gyakorlatilag már ott kijutottak a világbajnokságra
A 25-szörös portugál válogatott Marco Caneira hazája csapatáról, illetve a magyarról is beszélt lapunknak – szerinte Roberto Martínez együttese versenyben lesz a vb-címért, a mieink kijutásában azonban nem biztos.

– Kijelenthetjük, hogy a két győzelemmel rajtoló Portugália máris csoportgyőztes?
– Nyugodt szívvel – mondta lapunknak adott exkluzív interjújában Marco Caneira, a Videotonban 2011 és 2015 között futballozó, 25-szörös portugál válogatott középhátvéd, aki jelenleg, 46 évesen kommentátorként dolgozik hazájában. – Portugáliának volt egy kis szerencséje a magyarok ellen, de erősebb csapatként hatvan-hetven százalékos erőbedobással is nyert, magabiztosan várhatja a hátralévő négy csoportmeccset.

– Noha a két válogatott nincs egy súlycsoportban, minek tulajdonítja, hogy a magyarok összes helyzete veszélyes volt?
– Roberto Martínez szövetségi kapitány sokat változtatott a taktikán, és ez hatással volt a csapat dinamikájára. Szembetűnők voltak a helyezkedési hibák, ezeket mindenképpen ki kell javítani. Tanulságos lehet az edző számára, hogy Rúben Nevest középhátvédként szerepeltetni nem megoldás, a második kapott gól ugyanis az ő lelkén szárad, lemaradt a labdáról. Ha a magyaroknak lett volna egy jó képességű, gyors szélsőjük, aki segíti az ellentámadásokat, több gólt szerezhettek volna – ezért tartom érvágásnak a hazaiak szempontjából az eltiltását töltő Sallai Roland hiányát. Portugália volt a jobb csapat, de azért éreztem némi zavarodottságot a játékán. Ezzel együtt jól kezelték a szorult helyzetet, amikor kellett, a játékosok megrázták magukat és kihasználták képességbeli fölényüket.

– Hogyan látja Cristiano Ronaldo szerepét a portugál válogatottban?
– Negyvenéves és még mindig róla beszélünk, továbbra is fontos tagja a csapatnak, de a támadósorban szereplő fiataloknak több játéklehetőséget kellene kapniuk, hogy jobban beilleszkedjenek – gondolok itt például a PSG-t erősítő Goncalo Ramosra. Sok az ígéretes futballista a keretben, mint Vitinha és Joao Neves, de említhetném a belső védőként bevethető Goncalo Inációt is, úgyhogy a szövetségi kapitánynak azon kell dolgoznia, hogy összecsiszolja a tehetségeket.

– Joao Cancelo a maga harmincegy évével nem fiatal, de szenzációsan játszott Örményország és Magyarország ellen is. Gondolta volna, hogy Szaúd-Arábiában futballozva ennyire motivált és eredményes lesz a vb-selejtezőben?
– Cseppet sem lepődtem meg, az esetében ugyanis nem számít, hol futballozik: kellően tapasztalt és mentálisan erős ahhoz, hogy ezen a szinten kimagaslóan teljesítsen. A válogatottban megkapja azt a szabadságot, ami ahhoz szükséges, hogy a bal oldali védőként futballozó Nuno Mendeshez hasonlóan veszélyes legyen a támadójátéka. Számomra nem kérdés, Joao Cancelo volt szeptember legjobb portugál játékosa.

– A portugálok győztes gólját is ő szerezte. Ahhoz a szituációhoz kapcsolódva érdekelne: mit tett volna a labdakihozatalra vállalkozó Szoboszlai Dominik helyében?
– Ha egy ilyen rangos mérkőzésen a kapus odapasszolja neked, a középhátvéd pozíciójában helyezkedve a labdát, mérlegelned kell, ki az ellenfél, márpedig az tudvalévő, hogy Portugália roppant veszélyes, egy-két húzásból odaér a kapuhoz, ha labdát szerez. Éppen ezért Szoboszlai Dominiknak a széleken futballozókat kellett volna keresnie, hiszen ha a társak ott veszítenek labdát, még van idő javítani. Mégis bevállalta a kockázatos passzt a tengelyben helyezkedőnek, ami nagy hiba volt, hiszen azonnal jött az ellentámadás, amit gördülékenyen lejátszottak a portugálok.

– Jó úton halad Portugália világbajnoki felkészülése?
– Egyre jobban szerepel a csapat, de felerősödnek a kritikus hangok, amikor úgy játszik, mint Magyarország ellen. Sokan úgy vélekednek, ezzel a játékosállománnyal látványosabb futball lenne elvárható a válogatottól – osztom a véleményt, amely szerint képes lenne jobb teljesítményre is. A szövetségi kapitány feladata, hogy egyszerre legyen vezér és stratéga, neki kell mindenkinek megtalálnia a helyét a kirakósban.

– Ezek szerint túl korai arról beszélni, hogy Portugália 2026-ban, története során először megnyerheti a világbajnokságot?
– Egyáltalán nem, ezekkel a játékosokkal versenyben kell lennünk a címért. Az elmúlt húsz évben rengeteget fejlődött a labdarúgásunk: 2016-ban mi nyertük meg az Európa-bajnokságot és mi vagyunk a Nemzetek Ligája címvédői, úgyhogy számolni kell velünk.

– És Magyarországgal? Ezzel a játékkal lehet esély a vb-részvételre?
– Őszintén szólva nem tudom. Nagyjából tíz hét alatt rendezik a csoportküzdelmeket, egymást követik az éles meccsek, folyamatosan topon kell lenni. Portugáliában ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz lesz a pontszerzése, a többi mérkőzésére kell összpontosítania. Az biztos, hogy Magyarország sokkal erősebb Örményországnál, amely gyenge csapat – októberben le kell győznie, hogy közelebb kerüljön a kijutáshoz.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 2–3 (1–1)
Budapest, Puskás Aréna, 61 473 néző. Vezette: Erik Lambrechts (Jo de Weirdt, Kevin Monteny) – belgák
MAGYARORSZÁG: Tóth Balázs – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Szoboszlai, Styles (Vitális, 82.) – Bolla (Gruber, 90.), Tóth A. (Ötvös, 60.), Nagy Zs. (Lukács D., 60.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
PORTUGÁLIA: Diogo Costa – Rúben Neves, Joao Cancelo, Rúben Dias, Nuno Mendes – Vitinha (António Silva, 87.), Joao Neves (Joao Félix, 79.) – Pedro Neto (Palhinha, 79.), Bruno Fernandes (Trincao, 66.), Bernardo Silva – Cristiano Ronaldo (G. Ramos, 87.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Gólszerző: Varga B. (21., 84.), ill. Bernardo Silva (36.), Cristiano Ronaldo (58. – 11-esből), Cancelo (86.)

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2 órája

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
5 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
5 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
13 órája

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
Tegnap, 11:52

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
Tegnap, 9:05

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
Tegnap, 8:33
Ezek is érdekelhetik