A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, sorozatban ötödik bajnoki címét szerző Lyon válogatott középpályása, Sylvain Wiltord (képünkön) két évvel meghosszabbította szerződését.
A Fenerbahce közleményben fejtette ki álláspontját Sol Campbell ügyében: a török klub tagadja, hogy napokon belül leigazolná az Arsenal 31 éves védőjét.
Mahamadou Diarra már mindenben megegyezett a Manchester Uniteddel, de spanyol lapértesülés szerint most már a Real Madridot jelölte meg célpontjának. Az AS című spanyol sportnapilap szerint a mali középpályást felbosszantották az angol klub vezetői, azt állítva, hogy a királyi gárdába akar igazolni.
A szakember azért döntött a távozás mellett, mivel úgy érzi, nem tud segíteni a csapaton. Korábban azért akart távozni, mivel szerinte a játékosok besározták az ő hírnevét.
A PSV Eindhovenhez távozó Ronald Koeman helyére Fernando Santost szerződtette vezetőedzőnek a portugál Benfica labdarúgócsapata – jelentette a Reuters brit hírügynökség. A kinevezést szombaton jelentette be a lisszaboni klub.