La Liga: paprikás hangulat, Sevilla-győzelem a városi derbin

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 20:42
Dodi Lukebakio tizenegyesből döntötte el a sevillai rangadót (Fotó: Sevilla FC/Facebook)
A Sevilla odahaza 1–0-ra legyőzte a Real Betist a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 9. fordulójának vasárnapi rangadóján.

A két városi vetélytárs, a Sevilla és a Betis hagyományosan paprikás, feszült hangulatú meccseket játszik egymás ellen, és ebben a tekintetben a két csapat most sem okozott csalódást. A játékvezető kilenc sárga lapot is kiosztott a találkozón, amelyet végül egyetlen találat döntött el: a gól nélküli első félidő után az 50. percben Dodi Lukebakio tizenegyesből talált a Betis kapujába, ezzel – mint később kiderült – el is döntötte a három pont sorsát.

A hazaiak a 90. percben Tanguy Nianzou kiállítása miatt megfogyatkoztak, a Betis ezután nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de nem tudott a kapuba találni. A Sevilla így megnyerte a városi rangadót és pontszámban beérte városi riválisát a tabellán.

SPANYOL LA LIGA 
9. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Sevilla–Real Betis 1–0 (Lukebakio 50. – 11-esből)
Alavés–Barcelona 0–3 (Lewandowski 7., 22., 32.)
Girona–Athletic Bilbao 2–1 (Asprilla 39., Stuani 90+9. – 11-esből, ill. Sancet 41.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Espanyol–Mallorca 2–1 (Kumbulla 18., Jofre 47., ill. Raillo 68.)
Getafe–Osasuna 1–1 (Yildirim 21., Budimir 60.)
Las Palmas–Celta Vigo 0–1 (B. Iglesias 28.)
Kiállítva: Moriba, Aspas (mindkettő Celta, 54., ill. 56.)
Real Valladolid–Rayo Vallecano 1–2 (Amallah 51., ill. De Frutos 57., 80.)
Real Madrid–Villarreal 2–0 (Valverde 14., Vinícius 73.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Leganés–Valencia 0–0

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Barcelona

9

8

1

28–9

+19

24

2. Real Madrid

9

6

3

19–6

+13

21

3. Villarreal

9

5

2

2

17–17

0

17

4. Atlético Madrid

8

4

4

12–4

+8

16

5. Osasuna

9

4

3

2

13–14

–1

15

6. Athletic Bilbao

9

4

2

3

13–10

+3

14

7. Mallorca

9

4

2

3

9–8

+1

14

8. Rayo Vallecano

9

3

4

2

11–9

+2

13

9. Celta Vigo

9

4

1

4

16–15

+1

13

10. Betis

9

3

3

3

8–8

0

12

11. Girona

9

3

3

3

11–12

–1

12

12. Sevilla

9

3

3

3

9–10

–1

12

13. Alaves

9

3

1

5

11–15

–4

10

14. Espanyol

9

3

1

5

9–13

–4

10

15. Real Sociedad

8

2

2

4

6–7

–1

8

15. Getafe

9

1

5

3

6–7

–1

8

17. Leganes

9

1

5

3

5–9

–4

8

18. Valencia

9

1

3

5

5–13

–8

6

19. Valladolid

9

1

2

6

5–19

–14

5

20. Las Palmas

9

3

6

9–17

–8

3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik