Hagi ismét lemondott Temesváron

Vágólapra másolva!
2006.05.21. 17:15
Címkék
Ismét lemondott Gheorghe Hagi, a temesvári Politechnica labdarúgócsapatának edzője. A szakember azért döntött a távozás mellett, mivel úgy érzi, nem tud segíteni a csapaton.
Gheorghe Hagi döntése ezúttal végleges
Gheorghe Hagi döntése ezúttal végleges
Gheorghe Hagi döntése ezúttal végleges
Gheorghe Hagi döntése ezúttal végleges

Továbbra sem ideális Gheorghe Hagi, a Politechnica Temesvár edzőjének viszonya játékosaival, ugyanis a szakember már másodszor nyújtotta be lemondását a klub elnökének.

A vezetőedző ezúttal azzal az indokkal távozik, hogy nem tudta felrázni együttesét, az továbbra is gyengélkedik a bajnokságban, és ezért minden felelősség őt terheli. A „Poli” hazai pályán 2-0-ra kapott ki az Otelul Galatitól a 28. fordulóban, és jelenleg a nyolcadik helyen áll a román bajnokságban.

Az egykori világklasszis játékos április elején egyszer már a távozás mellett döntött, mivel nem óhajtotta, hogy játékosai teljesítménye besározzák az ő hírnevét, ám akkor hosszas egyeztetés, rábeszélés, könyörgés után megváltoztatta elhatározását.

Hagi annak ellenére ostorozta akkor játékosait, hogy a Temesvár kétgólos hátrányból mentette döntetlenre a Kolozsvár elleni meccset.

Az együttes keretének van magyar játékosa is Simek Péter személyében, aki viszont sérülése miatt hosszabb ideje nem léphetett pályára.
Legfrissebb hírek

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
6 perce

Az Alexandriai Könyvtár képviselője bejelentette: arab nyelvű Puskás-életrajz készül

Minden más foci
17 perce

Vízilabda: kikaptak a spanyoloktól az U16-os fiúk az Eb nyitányán

Utánpótlássport
23 perce

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
33 perce

Mamoudou Karamoko Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
34 perce

Wimbledon: nem bírt Cobolli szerváival a veterán Cilic

Tenisz
36 perce

A Szeged korábbi játékosával erősített a Tatabánya – hivatalos

Kézilabda
41 perce

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
54 perce
Ezek is érdekelhetik