Ronaldo a hatszázadik meccsén szerzett gólt

Vágólapra másolva!
2024.10.06. 14:53
Ronaldo a hatszázadik meccsén szerzett gólt (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo büntetőből szerzett gólt csapata, a szaúdi al-Nasszr szombati bajnokiján az al-Orobah ellen, ezzel 2002 óta íródó pályafutása hatszázadik olyan meccsét játszotta, amelyen legalább egyszer eredményes volt.

A 39 éves portugál csatár az első futballista, aki ezt a határt elérte – emelte ki vasárnapi kimutatásában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS). 

A rangsor második helyén Ronaldo örök riválisa, a 37 esztendős, jelenleg az Inter Miami együttesét erősítő argentin Lionel Messi áll, aki 2004-ben indult karrierje alatt eddig 556 találkozón vette be az ellenfelek kapuját. 

Az aktív játékosok közül harmadik a sorban a lengyel Robert Lewandowski, az FC Barcelona csatára (443). 

Az abszolút rangsorban Ronaldo és Messi után, egyszersmind Lewandowski előtt két brazil kiválóság áll: Romário (479) és Pelé (456). Az örökranglista hatodik helyét a magyar futball-legenda, Puskás Ferenc foglalja el, aki 1943 és 1966 között 434 meccsen szerzett gólt. Mögötte Messi csapattársa, az uruguayi Luis Suárez következik (423).

 

Legfrissebb hírek

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10
Ezek is érdekelhetik