Négy barcelonai és egy Real Madrid-játékos a spanyolok NL-keretében

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 12:04
Lamine Yamal és Nico Williams is ott van a spanyolok keretében (Fotó: Getty Images)
Luis de la Fuente megnevezte a spanyolok októberi mérkőzéseire készülő 25 fős keretét. Az Eb-címvédő labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában Dániával és Szerbiával mérkőznek meg.

A Nemzetek Ligája előző kiírását is megnyerő spanyol válogatottból sérülés miatt hiányzik Dani Olmo, Unai Simón, Robin Le Normand és Rodri is. Luis de la Fuente ellenben behívta Pau Cubarsít, Pedro Porrót, Álvaro Moratát és Mikel Merinót is. A  Marca kiemeli, hogy a 25 fős keretből 20-an már a szeptemberi program alkalmával is kaptak meghívót.

A támadósorban ezúttal is ott van Lamine Yamal és Nico Williams, kettejük párosát Joselu vagy Morata egészítheti ki a kezdőben. Luis de la Fuente négy játékost hívott be a Barcelonából, egyet a Real Madridból, míg a Chelsea-t és az Arsenalt is két-két futballista képviseli. A 25 fős keret majdnem fele, 12 játékos légióskodik. A két NL-meccs után négypontos spanyolok október 12-én az eddig hibátlan mérlegű Dániát fogadják, majd három nappal később Szerbiával mérkőznek meg.

A SPANYOL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: David Raya (Arsenal – Anglia), Robert Sánchez (Chelsea – Anglia), Álex Remiro (Real Sociedad)
Védők: Dani Carvajal (Real Madrid), Óscar Mingueza (Celta Vigo), Dani Vivian (Athletic Bilbao), Aymeric Laporte (Al-Naszr – Szaúd-Arábia), Pau Torres (Aston Villa – Anglia), Pau Cubarsí (FC Barcelona), Marc Cucurella (Chelsea – Anglia), Alejandro Grimaldo (Bayer Leverkusen – Németország), Pedro Porro (Tottenham – Anglia)
Középpályások: Martín Zubimendi (Real Sociedad), Mikel Merino (Arsenal – Anglia), Fabián Ruiz (Paris Saint-Germain – Franciaország), Pedri (FC Barcelona), Aleix García (Bayer Leverkusen – Németország), Álex Baena (Villarreal)
Támadók: Álvaro Morata (AC Milan – Olaszország), Lamine Yamal (FC Barcelona), Ferran Torres (FC Barcelona), Nico Williams (Athletic Bilbao), Mikel Oyarzabal (Real Sociedad), Joselu (Al-Garafa – Katar), Yeremy Pino (Villarreal)

 

Az A4-es csoport állása       
1. Dánia

2

2

4–0

+4

6

2. Spanyolország

2

1

1

4–1

+3

4

3. Szerbia

2

1

1

0–2

–2

1

4. Svájc

2

2

1–6

–5

0

Szeptember 5.
Dánia–Svájc 2–0
Szerbia–Spanyolország 0–0
Szeptember 8.
Dánia–Szerbia 2–0
Svájc–Spanyolország 1–4
Október 12.
20.45: Spanyolország–Dánia
20.45: Szerbia–Svájc
Október 15.
20.45: Spanyolország–Szerbia
20.45: Svájc–Dánia
November 15.
20.45: Dánia–Spanyolország
20.45: Svájc–Szerbia
November 18.
20.45: Spanyolország–Svájc
20.45: Szerbia–Dánia

 

Legfrissebb hírek

Megnevezték a Laureus-díj idei jelöltjeit, Alcaraz és Verstappen is nyerhet a férfiaknál

Egyéb egyéni
19 órája

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
20 órája

Yamal sérült lábáról posztolva üzent a játékvezetőnek – KÉP

Spanyol labdarúgás
2025.02.23. 10:08

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52

Messinek, Cristiano Ronaldónak és Mbappénak is jóval több időre volt szüksége arra, amit Yamal már most elért

Spanyol labdarúgás
2025.02.18. 09:43

La Masia-szupersztár elöl és hátul: Lamine Yamal és Pau Cubarsí

Képes Sport
2025.02.01. 13:16

Lamine Yamal szerint bárkit kapnak a BL-ben, legyőzik

Bajnokok Ligája
2025.01.30. 19:22

Meghosszabbította szerződését a spanyol válogatott sikerkapitánya – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.01.27. 13:57
Ezek is érdekelhetik