A londoni meccs után továbbra is veretlen a Minnesota Vikings

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 19:00
Továbbra sem kapott ki a Minnesota (Fotó: Getty Images)
A Minnesota Vikings 23–17-re verte a New York Jetst a profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának 5. fordulójának londoni mérkőzésén, ezzel továbbra is veretlen az idényben.

Ez első negyedben inkább a védelmeknek sikerült csillogni, a támadóknak mindössze hàrom pontot sikerült a táblára rakni, míg a minnesotai védelem egy visszahordott interceptionnel növelte a csapat előnyét. A második negyedben továbbra is a Viking játszott magabiztosabban és ezúttal egy futással a támadósor is TD-t szerzett, majd Aaron Rodgerszéknek is megmutatták egy passzolt touchdownnal, hogy még sok van hátra a mérkőzésből.

A második félidőben sokáig touchdownokat nem láthattunk, mindkét gárda rúgott egy-egy mezőnygólt, ám ellépni nem tudtak, így az utolsó percekben még teljesen nyitott volt a végeredmény. A hajrában a Jetsnek ugyan sikerült három pontra zárkózni Garrett Wilson elkapásával, de a folytatásban a Minnesota még tudott field goalt rúgni és a védelme ismét megvillant – a volt év védője, Stephon Gilmore az utolsó percekben halászta le Rodgers labdáját –, így meg is nyerte sorozatban az ötödik találkozóját. 

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
Minnesota Vikings–New York Jets 23–17 – Londonban

CSÜTÖRTÖKÖN
Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers 36–30 – hosszabbítás után

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
19.00: Chicago Bears–Carolina Panthers
19.00: Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens
19.00: New England Patriots–Miami Dolphins
19.00: Washington Commanders–Cleveland Browns
19.00: Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
19.00: Houston Texans–Buffalo Bills (Tv: Arena4)
22.05: Denver Broncos–Las Vegas Raiders
22.05: San Francisco 49ers–Arizona Cardinals
22.25: Los Angeles Rams–Green Bay Packers (Tv: Arena4)
22.25: Seattle Seahawks–New York Giants
Október 7., hétfő
2.20: Pittsburgh Steelers–Dallas Cowboys (Tv: Arena4)

Október 8., kedd
2.15: Kansas City Chiefs–New Orleans Saints (Tv: Arena4)


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik