Michael Laudrup távozott a Bröndbytől

Vágólapra másolva!
2006.05.22. 14:26
Címkék
Michael Laudrup némileg váratlanul lemondott a Bröndby labdarúgócsapatának edzői posztjáról. Dán sajtóértesülések szerint ez azt jelenti, hogy ő veszi át Juan Ramon Lopez Caro helyét a Real Madrid kispadján.
Laudrup négy évig dirigálta a Bröndbyt
Laudrup négy évig dirigálta a Bröndbyt
Laudrup négy évig dirigálta a Bröndbyt
Laudrup négy évig dirigálta a Bröndbyt

Négy év edzősködés után otthagyja a Bröndby labdarúgócsapatát Michael Laudrup.

A szakember több címet is elhódított a dán csapatnál töltött ideje alatt, négy év alatt nyert egy bajnokságot, két Dán Kupát, két Szuperkupát, kétszer pedig ő lett az év legjobb menedzsere. Az idei szezonban csapata ezüstérmes lett az FC Köbenhavn mögött.

Laudrupot 2007-ig kötötte érvényes szerződés a koppenhágaiakhoz, és a dán sajtó a lemondása hátterében azt sejti, hogy a szakember nagyobb feladatra vágyik: pontosabban a Real Madrid kispadjára.

Mint azt korábban megírtuk, Michael Laudrup visszacsábítása Madridba Carlos Sainz egykori rali-világbajnok ötlete volt. Sainz szeretné megszerezni a Real elnöki posztját, és a kampányában Laudrupot ígérte a szurkolóknak.

A 41 éves játékos spanyolországi karrierjének jelentős részét a Barcelonában töltötte, majd 1994 és 1996 között viselte a királyi gárda mezét. Játékosként viselte még a Bröndby, a Lazio, a Juventus, a japán Vissel Kobe és az Ajax mezét is.

Dán sajtóértesülések szerint Laudrupnak nemrég felkínáltak egy új szerződést, ő azonban hosszabb távra szerette volna elkötelezni magát Koppenhágában. Ezt a klub nem fogadta el.

Laudruppal együtt távozott segítője, az egykoron szintén szép karriert befutott John „Faxe” Jensen is.

A korábban a válogatottnál Morten Olsen segítőjeként dolgozó idősebbik Laudrup fivért egyébként nem először szeretné szerződtetni spanyol csapat, márciusban a Real Sociedadnál merült fel a neve, ám akkor nem realizálódott az üzlet.
Legfrissebb hírek

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
9 perce

Az Alexandriai Könyvtár képviselője bejelentette: arab nyelvű Puskás-életrajz készül

Minden más foci
20 perce

Vízilabda: kikaptak a spanyoloktól az U16-os fiúk az Eb nyitányán

Utánpótlássport
26 perce

Három élcsapat is bejelentkezett Édersonért; német válogatott támadót figyel a Barcelona és a Bayern München – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
30 perce

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
37 perce

Mamoudou Karamoko Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
37 perce

Wimbledon: a veterán Cilic nem bírt Cobolli szerváival

Tenisz
40 perce

A Szeged korábbi játékosával erősített a Tatabánya – hivatalos

Kézilabda
45 perce
Ezek is érdekelhetik