ALAPVONAL. Egy fohászt mi is elmormolhatunk.

ALAPVONAL. Nápoly pedig még annál is »délebb«. Máig más ország. Ahol a pizza még a legelőkelőbb éttermekben is idézi azt a kort, amikor valóban a szegények eledele volt, ahol a limoncello olyan, mintha friss, édes, lédús citromba harapnál. Ahol a labdarúgás, akár Latin-Amerikában, nem sportág, hanem életforma, szenvedély, férfias virtus, harci játék, vallás.

ALAPVONAL. Mindenkinek jót tesz ez a kiélezett versenyhelyzet. A semleges néző, a szurkoló és az üldöző mellett még az üldözöttnek is. Nemcsak itt és most, hanem az élet bármely területén mindig. Mert ha tudod, hogy akármit megtehetsz, úgyis első leszel, abba akkor is belekényelmesedsz, ha amúgy te vagy a világ legelhivatottabb, legelszántabb sportembere.

ALAPVONAL. Ami megmaradt, az leginkább a két világháború közti Nemzeti Sportnak és Pluhár István rádiós közvetítéseinek köszönhető. Pluhár előtt tisztelegve a Nemzeti Sportrádió vasárnap tematikus nappal emlékezik 1930. május 11-re, amikor először szólt sportról a rádió.

ALAPVONAL. Ha az utolsó gól a Veszprém és a Ferencváros javára határozott volna, a napokban számos lelkendező cikk és értekezés születne »lám, így kell ezt« alapállásból, e páratlan sikersorozatról. Most, hogy ellentétes előjellel kell közelítenünk, annyit azért így is rögzítsünk, hogy a legrangosabb nemzetközi kupa negyeddöntőjének utolsó pillanataiban csak az tud elbukni, aki odáig eljutott és ott is a végsőkig eséllyel küzdött.

ALAPVONAL. Vajon miért jutott ide ez az egyébként remek, látványos, dinamikus, könnyen követhető és élvezhető, tiszta szabályrendszerű sportág? Legalábbis nálunk, mert a földkerekség számos pontján virágzik. A miért mellett a honnan is kérdés, és utóbbira könnyebben megtalálhatjuk a választ.

ALAPVONAL. Erősen hiszem, azok a sportemberek tudnak maradandót alkotni, akiknek világlátásuknak, külső környezetüknek és tagadhatatlanul a szerencsének is köszönhetően megadatik, hogy egy klubban, városban, országban igazi otthonra leljenek. Akiknek nem kötnek néhány vereség után máris útilaput a talpuk alá. Másrészt, akik nem fognak az első hívó szóra vándorbotot.

ALAPVONAL. Senki se mondja nekem, hogy ez a szerves fejlődés útja. Igaz, senki nem is mondja. Mert a döntéshozók között ez a jelek szerint igen keveseket érdekel. Úgyhogy nem zárom ki a jövőben a további duzzasztást. A 96-ot logikátlannak tartom – ettől persze még simán bekövetkezhet –, a 128-ra viszont lennének elképzeléseim.

ALAPVONAL. Egyre nyilvánvalóbb, hogy José Mourinho szorulna kezelésre. Mert amire olykor ragadtatja magát, olyat mentálisan egészséges felnőtt ember nem tesz.

ALAPVONAL. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy Szoboszlai nem akart sem okoskodni, sem kioktatni, sem bárkit megbántani. Csupán arra kérte a magyar futball híveit, hogy mindig támogassák a csapatot – igaz, kissé más megfogalmazásban.

ALAPVONAL. Legemlékezetesebb bekapott góljainkat azonban még nem gyűjtötték csokorba, és nem is rangsorolták. Pedig ez a téma is megér egy gondolatsort. Már csak azért is, mert a sportban is visszatükröződő magyar »néplélek« sikert és kudarcot is szélsőségesen él meg, lakodalom és temetés között ingadozik.

ALAPVONAL. Mert amellett, hogy kettős érintés esetén nem vizsgálja a szándékosságot, túlzottan is büntet. Adódik, hogy ilyenkor meg kellene ismételtetni a tizenegyest. Miként, ha a kapus a lövés pillanata előtt elhagyja a gólvonalat (ez ugyancsak tilos), és ennek köszönhetően véd, ugyancsak nem ítélnek gólt, hanem következik a második kísérlet.

ALAPVONAL. A négyszáz mérkőzésnek nagyjából a fele maradandó, meghatározó, minimum ötven katartikus élményem. Talán életem során családtagjaimon, szeretteimen túl senkitől és semmitől sem kaptam ennél többet.

ALAPVONAL. Rossi mestert nyilvánvalóan nem vezette semmiféle parciális érdek, nem akart »jó lenni« a papánál, hanem úgy találta, a három Dárdai erősítést jelenthet.

ALAPVONAL. Az értékelésekben tehát teljes az egyetértés. A pályán látottakkal ellentétben.

ALAPVONAL. Ezért is ismétlem meg, amit az előző voksoláskor mondtam: nem feltétlenül a legszebb gólt keressük, hanem a szívünknek legkedvesebbet, a legemlékezetesebbet, a futballunkat és az ahhoz fűződő viszonyunkat leginkább meghatározót.

ALAPVONAL. Valahogy aztán megoldottam – erről is bővebben majd a Nemzeti Sportrádióban. Meg még sok másról. Hiszen az én korosztályomnak nem egy, hanem inkább száz története van. Szinte minden versenyről, mérkőzésről, akár edzésről is külön-külön.

ALAPVONAL. A rizikó tehát egyszer bejön, másszor nem. Mint minden edzői húzás.

ALAPVONAL. A 29–23-as végkifejlet aztán szerencsére nem gyarapította azokat az emlékeket, amelyeket egy húsz-harminc év múlva esedékes publicisztikában felidézhetünk, de ez igazán nem gond. A nyolcba kerüléshez sem kell mindig idegbaj. Az majd úgyis jön magától a keddi, zágrábi negyeddöntőben.

ALAPVONAL. Ezeket az alakokat azonban nem ki-, hanem be kellene zárni. Természetesen eldöntendő kérdés, hova. Ha kilétük felfedése és mentális állapotuk szakszerű elemzése után úgy adódik, akkor elmegyógyintézetbe, ha mégsem bizonyulnak súlyosan terheltnek – amin meglepődnék –, akkor máshova.