ALAPVONAL. Szó se róla, karakán, egyenes »duma«, bár az Aranycsapatot és kapitányát általában a »kis pénz, nagy foci« jellemezte. Öcsi bácsi nem tagadta, hogy tőle származik az eredeti változat, bár az nem egyértelmű, mikor, milyen környezetben hangzott el. Kortársak szerint a legvalószínűbb, hogy 1952 szeptemberében Bernben, a később elátkozott  Wankdorf-stadionban.

ALAPVONAL. Amúgy meg képzeljünk el Kínában egy rajtaütésszerű, kívülről érkezett doppingellenőrzést! Azaz el se képzeljük, mert kivitelezhetetlen.

Kétszer is Életműdíj-elismerésben részesült 2025. május 26-án. Először a Magyar Sportújságírók Szövetsége ítélte oda neki, másodszor pedig...

ALAPVONAL. E »vegyes felvágott«, manapság multisportnak nevezhető vb – még jó, hogy a kajak-kenut és az evezést nem csapták hozzá az úszáshoz, pólóhoz, műugráshoz, műúszáshoz, pedig ezt is, azt is ugyancsak vízben rendezik – a kezdetektől nehezen lel otthonra, azaz otthonokra.

ALAPVONAL. Ki más arathatna felemelőbb diadalt Kolozsváron, mint a legmagyarabb magyar csapat?

ALAPVONAL. Meggyőződésem, hogy ezek a típusú csodák uralják döntően az életünket – csak többnyire észre sem vesszük, vagy természetesnek tekintjük őket.

Az 1965-ös VVK-elsőséget az utókor nem tartja számon a magyar futballhistória csúcsai között. És ez nem a hatvan évvel ezelőtti Ferencváros alulértékelése, éppen ellenkezőleg: a bombaerős Fradi és hazai labdarúgás miatt az egekbe szökő elvárások árulkodó jele. Ha nyertünk, természetes volt. Ha kikaptunk, a sarkából fordult ki elődeink világa.

ALAPVONAL. Bevallom, e pillanatban, a torna rajtja előtt én is inkább a többséghez tartozom. Legfeljebb a többségen belül ahhoz a kisebbséghez, amely azért megfogalmaz kételyeket. Nem a klub-vb sikerét, hanem eleve elrendeltetett bukását illetően. Mert arra sincs garancia.

ALAPVONAL. Mondhatnánk, a határ a csillagos ég. Hát még ha az aktuális trófea magasba emelésekor nem Máltáról, hanem a Margitszigetről lehetne szemlélni a nyári égboltot.

ALAPVONAL. Egy fohászt mi is elmormolhatunk.

ALAPVONAL. Nápoly pedig még annál is »délebb«. Máig más ország. Ahol a pizza még a legelőkelőbb éttermekben is idézi azt a kort, amikor valóban a szegények eledele volt, ahol a limoncello olyan, mintha friss, édes, lédús citromba harapnál. Ahol a labdarúgás, akár Latin-Amerikában, nem sportág, hanem életforma, szenvedély, férfias virtus, harci játék, vallás.

ALAPVONAL. Mindenkinek jót tesz ez a kiélezett versenyhelyzet. A semleges néző, a szurkoló és az üldöző mellett még az üldözöttnek is. Nemcsak itt és most, hanem az élet bármely területén mindig. Mert ha tudod, hogy akármit megtehetsz, úgyis első leszel, abba akkor is belekényelmesedsz, ha amúgy te vagy a világ legelhivatottabb, legelszántabb sportembere.

ALAPVONAL. Ami megmaradt, az leginkább a két világháború közti Nemzeti Sportnak és Pluhár István rádiós közvetítéseinek köszönhető. Pluhár előtt tisztelegve a Nemzeti Sportrádió vasárnap tematikus nappal emlékezik 1930. május 11-re, amikor először szólt sportról a rádió.

ALAPVONAL. Ha az utolsó gól a Veszprém és a Ferencváros javára határozott volna, a napokban számos lelkendező cikk és értekezés születne »lám, így kell ezt« alapállásból, e páratlan sikersorozatról. Most, hogy ellentétes előjellel kell közelítenünk, annyit azért így is rögzítsünk, hogy a legrangosabb nemzetközi kupa negyeddöntőjének utolsó pillanataiban csak az tud elbukni, aki odáig eljutott és ott is a végsőkig eséllyel küzdött.

ALAPVONAL. Vajon miért jutott ide ez az egyébként remek, látványos, dinamikus, könnyen követhető és élvezhető, tiszta szabályrendszerű sportág? Legalábbis nálunk, mert a földkerekség számos pontján virágzik. A miért mellett a honnan is kérdés, és utóbbira könnyebben megtalálhatjuk a választ.

ALAPVONAL. Erősen hiszem, azok a sportemberek tudnak maradandót alkotni, akiknek világlátásuknak, külső környezetüknek és tagadhatatlanul a szerencsének is köszönhetően megadatik, hogy egy klubban, városban, országban igazi otthonra leljenek. Akiknek nem kötnek néhány vereség után máris útilaput a talpuk alá. Másrészt, akik nem fognak az első hívó szóra vándorbotot.

ALAPVONAL. Senki se mondja nekem, hogy ez a szerves fejlődés útja. Igaz, senki nem is mondja. Mert a döntéshozók között ez a jelek szerint igen keveseket érdekel. Úgyhogy nem zárom ki a jövőben a további duzzasztást. A 96-ot logikátlannak tartom – ettől persze még simán bekövetkezhet –, a 128-ra viszont lennének elképzeléseim.

ALAPVONAL. Egyre nyilvánvalóbb, hogy José Mourinho szorulna kezelésre. Mert amire olykor ragadtatja magát, olyat mentálisan egészséges felnőtt ember nem tesz.

ALAPVONAL. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy Szoboszlai nem akart sem okoskodni, sem kioktatni, sem bárkit megbántani. Csupán arra kérte a magyar futball híveit, hogy mindig támogassák a csapatot – igaz, kissé más megfogalmazásban.

ALAPVONAL. Legemlékezetesebb bekapott góljainkat azonban még nem gyűjtötték csokorba, és nem is rangsorolták. Pedig ez a téma is megér egy gondolatsort. Már csak azért is, mert a sportban is visszatükröződő magyar »néplélek« sikert és kudarcot is szélsőségesen él meg, lakodalom és temetés között ingadozik.