A Budapest Sportiroda (BSI) Facebook oldala külön cikket szentel a szerdán a világűrbe repülő Kapu Tibor űrhajósnak, aki az elmúlt években a BSI több rendezvényén is rajthoz állt.
Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany
Nagy Miklós 229.6 kilométert megtéve abszolútban és korosztályában is első lett a szerbiai Palicson megrendezett huszonnégy órás versenyen – összesen 433 kört tett meg.
Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n
Belus Tamás 11:57:46-os idővel első helyen ért célba az Ultra Trail-Hungary 111 kilométeres távján.
Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n
Kelemen Anett 297.509 kilométert megtéve a legjobb magyar eredményt érte el a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokságon, de az első 20 kilométer embert próbáló volt.
Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén
Molnárné Magócs Noémi a hivatalos időmérés szerint 160.881 kilométert megtéve a nők között hatodik, a 40–44-es korosztályban első lett a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokság huszonnégy órás betétszámában.
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Fazakas Bíborka a 60 kilométeres Urme Pe Playen 6:36:12-es idővel, míg a 82 kilométeres Transylvanián 11:52:32-es idővel győzött a nők között, mindkétszer pályacsúcsot döntött.
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Tangl Eszter 14:04:14-es idővel harmadik lett a nők között az Ultra Trail-Hungary 111 kilométeres távján.
Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját
Gerda Lajos harmadik nekifutásra elérte célját, s 22:19:02-es idővel teljesítette az Ultrabalatont. Gerda Lajos és kerékpáros kísérője, Hajtó György közös történetének második része következik.
Mérési hiba miatt nem passzolt a kilométerszáma – elvesztette motivációját a vb-n
Szilágyi Gyula 174.381 kilométert tett meg a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokságon.
Percre pontosan haladt előre, stabilan ért célba az első helyen
Murányi Gábor 5:11:44-es idővel első helyen végzett a koraszülöttek megsegítéséért rendezett jótékonysági futóesemény 63 km-es távján.
Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Vajda Zoltán idén már negyvenedik alkalommal teljesítette a Kinizsi Százast, ezúttal 15 óra 12 perc alatt ért be a célba szokásos tíz kilogrammos hátizsákjával.
Otthon is elkészíthető az egészséges és könnyű „űrkaja”
A liofilizált, azaz fagyasztva szárított ételek megőrzik tápanyagtartalmukat és méretüket, viszont a belőlük kivont víznek köszönhetően sokkal könnyebbek lesznek.
Kinizsi Százas: Dorogig az út szeszélyes
Május 24-én rajtolva lehet idén teljesíteni Magyarország legrégebbi teljesítménytúráját, az ikonikus Kinizsi Százast, az alábbiakban a túra első harmadához adunk némi segítséget.
Így fertőtlenítsük a vizet bárhol, bármikor
Víz, víz, tiszta víz – ha vízhiányba kerülünk túrázásaink alatt, de rendelkezünk a szükséges eszközökkel, minimális munkával az ihatatlannak tűnő vízből is ihatót állíthatunk elő.
Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne
Karikó Brigitta a fitnesz- és testépítő Európa-bajnokságon Eb-győztes lett juniorban artistic fitnesz kategóriában a 15–20 évesek között, illetve overallban is.
Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban
Bogdán Szófia a fitnesz és testépítő Európa-bajnokságon junior kategóriában aranyérmet nyert artistic fitneszben – a „szerencsehelyszínén”.
Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?
Hatékony mozgásforma a nagy intenzitású intervalltréning, ugyanakkor megterheli az ízületeket, ingadozik a pulzus, szóval kezdőknek csak az állóképesség fejlesztése után ajánlott.
80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket
Nagy sikerrel és fontos bejelentésekkel zárult múlt héten az első Hunactive Fitness Summit, a magyar fitneszszektor szereplőinek csúcstalálkozója.
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Dani Ceballos és Dani Carvajal a Bola del Mundo megmászásával hangoltak a nemsokára kezdődő klubvilágbajnokságra.
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós
A Mount Everest után az Aiguille Verte-et is meghódította a népszerű francia videós, a mindössze 23 éves Ines Benazzouz.
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
Guadalupe és Azul Vieiro soha nem ismerték igazán a negyven éve a Tupungatón elhunyt édesapjukat, mégis elmentek a 6570 méter magas hegyre, hogy lehozzák Guillermo Vieiro felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró kincseket és emlékeket rejtő hátizsákját.
Nagy erőkkel készül az őszi százhúsz kilométeres görögországi Spartan-megméretésre
Kiss Lara Spartan-versenyző Vácon felnőtt STG-edzéseken vett részt, mellette gyerekeknek is tart foglalkozásokat.
Tökéletes születésnapi és anyák napi ajándék: bronzérem a lengyel Spartanon
Borza Helga remekül szerepelt a Spartan CEU Series második állomásán Lengyelországban, elite kategóriában superben hetedik lett, majd beastben harmadik helyen ért be a célba.
Tartotta az éllovas tempóját, ez pedig ezüstérmet jelentett neki
Borza Helga 2:29:23-as idővel második lett a Fedrid Császta Trail 28.6 kilométeres távján a nők között.
Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján
A szervezők tájékoztatása szerint 55 helyszínen több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján.
A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek
A pilates minden izmot megmozgat, gyönyörűen formál, erősít, nyújt, csodálatos tartást ad és még a gerincet is kíméli – átmenet a keleti és a nyugati kultúra között.
Még 99 évesen is aktívan síel a sportág egyik legendás alakja
Nyáron lesz 100 éves, de még mindig aktív és rendszeresen síel a sportág keresztapjának tartott Junior Bounous.
Idén a Mozgás éjszakáját június 13-án, pénteken tartják, és Budapesten kívül 54 település csatlakozott a programhoz – derült ki az esemény hivatalos sajtótájékoztatóján.
Csupor Krisztina 6:03:56-os idővel második lett a nők között a 63 kilométeres Másodszor is célba érünk! – Jótékonysági futás a koraszülöttekért eseményen.
Impozáns megnyitóval megkezdődött a felnőtt teke-világbajnokság Székesfehérváron, ahol a következő tíz napban 16 ország válogatottja lép pályára a MET Arénában.
Beda Szabolcs 749.146 kilométert megtéve összetettben tizedik lett a franciaországi GOMU hatnapos világbajnokságán, az M45-ös korosztályban pedig első helyen végzett.
Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.
A tojás az egyik legkiválóbb fehérjeforrás, vitaminokban, ásványi anyagokban is gazdag. Viszonylag rövid idő alatt lehet belőle laktató fogásokat készíteni, ilyen például az omlett, amit zöldségekkel, sonkával is fel lehet turbózni,
Bogi előadáson ült, és elkalandoztak a gondolatai – természetesen a futás irányába –, mígnem lelki szemei előtt megjelent a modern kor két gladiátora, amint egymást túllicitálva futnak – verbálisan.
Minden sportoló életében eljön az idő, amikor elköltözik otthonról, és még az ételkészítésbe is némi félelemmel vág bele. Mi segítünk néhány tanáccsal, hogy minden könnyedén menjen.
Vaczkó Zsolt 16 éve kezdett el futni, s ma már országos bajnok 12 órás versenyen, ezüstérmes a 24 órás országos bajnokságon, részt vett a 24 órás világbajnokságon és a Spartathlonon is.
Megfelelő légzéssel sportolás közben optimalizálhatjuk a regenerációt, és direktben tudjuk növelni a teljesítményt. Íme, egy sokak által kedvelt módszer háttere.
Sok munkát és felkészülést igényel színésznőnek lenni. Annak érdekében, hogy hibátlanul nézzen ki egy sztár a filmvásznon, olykor keményen kell edzenie. Ők öten megtették.
Sportos családban él az Ultrabalaton- és Spartathlon-teljesítő Evetovics-Balla Hajnalka, a mindennapjai is a futás körül forognak, edzőként dolgozik, s egy népszerű futómárka marketingese.
Sok mindent elárul a honi terepkerékpáros-szakág jelenlegi helyzetéről, hogy a hétvégi Európa-bajnokságon mindössze egy versenyző, a tizenhét éves Vas Kata Blanka képviseli a magyar színeket.
Hazánk egyik legismertebb és legeredményesebb ultrafutója november 30-án Solymárra látogat. Délelőtt közös futáson vesz részt, délután előadást tart, valamint adományt gyűjt a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat részére.
Szőnyi Ferenc Mexikóban a világon elsőként másodszor is teljesítette a hússzoros Ironmant. Csütörtökön több mint száz szerencsés előtt tartott közönségtalálkozót a BioTechUSA szervezésében, s interjút adott honlapunknak.
Egyedi novemberi balatoni táj, közösségi eseménynek is beillő verseny – ilyen a futóidényt záró K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton, amely hosszú, eseményekben gazdag év végére tesz pontot.
Sokan azt hiszik, télen többet kell költeniük a kerékpározásra, pedig nem kell feltétlenül így lennie. Némi leleményességgel különösebb ráfordítás nélkül is „átvészelhetjük” a hamarosan beköszöntő telet.
A hat nagy maratonin, a férfi- és női versenyben összesen harminchat futó állt dobogóra: az érmesek tekintetében óriási fölénnyel vezet az egyik nagy gyártó az aszfaltos cipők piacán .
Jön a hideg, jobb a tempó – legalábbis blogszörfösünknek az ősz és a tél határán valahogy jobban megy a futás, kicsit gyorsul is, igaz, a menetszél ilyentájt már fázósra is hűti. Kinek mi a tapasztalata: novemberben valóban jobb futni?
Dávid Petra öt esztendeje határozta el, hogy életmódot vált, szinte rá sem lehet ismerni. Csaknem fél mázsától szabadult meg, már személyi edzőként dolgozik, s vegánként szerzett ezüstérmet.