Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

MOHAY GÁBORMOHAY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2025.08.21. 21:54
null
Bolla Bendegúznak nem ment el a kedve a visszavágótól (Fotó: Török Attila)
Bolla Bendegúz szerint a helyzetkihasználás jelentette a Rapid legnagyobb problémáját az ETO FC ellen a Konferencialiga-selejtező rájátszásának első fordulójában. A győriek részéről Csinger Márk úgy véli, a magyar csapat olykor rákényszerítette akaratát az ellenfélre.

Mint beszámoltunk róla, az ETO FC hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a Rapid felett, így újabb lépéssel közelebb került a Konferencialiga-főtáblához. A győriek középhátvédje, Csinger Márk így értékelt a lefújást követőn:

„Küzdelmes mérkőzés volt, sok párharccal. Voltak olyan periódusok, amikor tudtuk a saját futballunkat játszani, rákényszerítve akaratunkat az ellenfélre. Jó eredményt értünk el, de nem lesz könnyű a visszavágó. Ha ugyanazt tudjuk nyújtani, mint ezen az estén, nem leszünk esélytelenek.”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

A bécsieket irányító Peter Stöger szerint csapatának nem rosszak az esélyei a fordításra, amennyiben levonják a megfelelő tanulságokat.

A bécsiek magyar válogatott játékosa, Bolla Bendegúz szerint elsősorban a helyzetkihasználásban kell javulniuk.

„Bár a mérkőzés jelentős részét mi uraltuk, kimaradtak a helyzeteink, ráadásul a saját térfelünkön eladott labdából kaptunk két gólt. Tanulnunk kell a történtekből, mindenesetre úgy érzem, hazai pályán, saját közönségünk előtt, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást.”

A visszavágót augusztus 28-án 19 órától rendezik Bécsben.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), ELSŐ MÉRKŐZÉS
ETO FC–SK RAPID (osztrák) 2–1 (0–0)
Győr, ETO Stadion, 8055 néző. Vezette: Igor Sztojcsevszki (Vjolca Izeiri, Filip Ickovszki) – északmacedónok
ETO: Petrás – Vladoiu, Krpics (Abrahamsson, 56.), Csinger, Stefulj – Vitális, Anton – Gavrics (Huszár M., 89.), Ouro (Tóth R., 80.) , Bumba (Piscsur, 89.) – Benbuali. Vezetőedző: Borbély Balázs
RAPID: Hedl – Bolla, Cvetkovics, Raux-Yao, Horn – Schaub (Wurmbrand, a szünetben), Grgic (Seidl, 71.), Amane, Dahl (A. Radulovics, 83.) – Kara (M'Buyi, a szünetben), Antiste. Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző: Gavrics (46., 82.), ill. Wurmbrand (61.)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
13 órája

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 22:42

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik