TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. Kell egy olyan nóta, amelynek az első sora, az első traktusa hallatán minden egyes kékbe, zöldbe, pirosba, lilába öltözött szurkoló felpattan a helyéről, hogy abban a néhány másodpercben bizonyítsa az egész világnak, na meg nem utolsósorban önmagának: ahol éppen áll, az pillanatnyilag a földkerekség legtutibb helye.

ALAPVONAL. Azt hiszem, elsősorban ezért éltetik mindmáig a lelátón azok, akik szurkolói énjükben szeretnének azzá lenni, de legalább olyannak mutatni magukat, mint ő. Amikor felzúg az Üllői út felőli tribünön a »Nincsen megalkuvás, együtt küzdve megyünk tovább« rigmus, azzal máris megidézik Simon Tibor szellemét.

ALAPVONAL. „Ilyennek kellene lennie a labdarúgásnak. Amikor csak egy dolog fontos az életben, minden rivalizálást félre kell tenni. Márpedig most mindenki tudta, mennyi minden fontosabb az életben a futballnál.”

ALAPVONAL. Az eset nyomán bizonyára nemcsak Oszakának volt jó napja, engem is jókedvre derített e sztori, plusz eszembe juttatta azokat a sportolókat, akik saját gyengeségből vagy önhibájukon kívül képtelenek voltak profitálni a pályafutásuk dübörgése idején járó jóval átlagon felüli jövedelmükből. És persze azokat is, akik éltek a lehetőséggel, még a korábbi szabályozott rendszerek idején is.

ALAPVONAL. Mikor kezdődött az »örömfoci« alkonya, nem tudható pontosan, én a ’70-es világbajnokság brazil válogatottját szoktam utolsó »fecskeként« említeni, biztosan azért, mert azt láthattam már, s az élmény erősen bennem él. Aligha úgy persze, ahogy megesett, hanem sokkal sűrítettebben.

ALAPVONAL. Hogy mi az oka a mostani (vagy az időnkénti) vesszőfutásuknak, nem az én tisztem rálelni a megfejtésre, az viszont feltűnik, hogy az MTK kispadjára kerülő edzők kékben és fehérben gyengébben teljesítenek, mint korábban másutt. Hogy miért? Ez is nagy kérdés.

ALAPVONAL. A „hősi”, a „hősies” napjaink sportjának is gyakori és kedvelt jelzője, és a sport természetszerű igazságosságából eredően elsősorban a „Hektórok” küzdelmének, sikerének vagy akár elbukásának leírására szolgál. Most azonban, ünnep lévén, maradjunk a kilátástalan helyzetből kivívott győzelmeknél, ha úgy tetszik, a „feltámadásoknál”. Amelyeket persze – mert a kontraszt ettől az, ami – meg kell előzniük a „nagypéntekeknek”.

ALAPVONAL. Ha valaki, Török Zoltán megérdemelte, hogy az együttes, amelyet csaknem három évtizede istápol, olyan sikert érjen el, amilyet magyar kosárlabdacsapat még sohasem. Ha valaki, ő megérdemelte, hogy a diadal minden pillanatát most tényleg testközelből, a kispadról élhesse át, ott lehessen az időkéréseknél… Mint ahogy természetesen neki járt, hogy a híres-neves Ülker Aréna gyűrűjéről levágott háló a nyakába kerüljön.

ALAPVONAL. Azt azonban leglidércesebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a helyzetet rendezni kívánó törvénytervezetet alaptörvény-ellenesnek nyilvánítja az Alkotmánybíróság. Az egyszerűen érthetetlen eset Romániában történt, ahol maga a kormány támadta meg az egyik párt ötletét, amely lehetővé tette volna a diákok számára az iskolák szabadtéri sportpályáinak oktatási időn kívüli ingyenes használatát.

ALAPVONAL. Ha hozzátesszük, hogy egy átlagos évben a Starlizard profitja 100 millió font, abból ki lehet következtetni az évente megforgatott pénz nagyságát. Hárommilliárd font, ami több, mint a Chelsea várható vételára...

ALAPVONAL. Magam is félve írom le, mert nem titkolom, hogy igencsak szimpatizálok az AS Romával, mégis ki kell mondani: az az ember érzése, hogy ez a csapat valahogy nem a győzelemre született. Erős kijelentés lenne? Igazságtalan is? Tudománytalan is? A tényekkel nehéz vitatkozni, és tény, hogy a csapat 14 éve nem nyert semmit.

ALAPVONAL.Az esélyegyenlőséget előtérbe állítva ugyanis lehetnek buktatók. Szűkítsük a kört a futballra, ahol, ha az apa nevet szerzett magának, a gyerekre óhatatlanul is jobban figyelnek az edzők, vezetők. Hosszú távon persze kiderül a frankó, elvégre nem a szülő lép pályára, legfeljebb annyit tehet – és gyakran tesz is –, hogy igyekszik megdumálni a nevelőket, hogy figyeljenek már jobban a gyerekre.

ALAPVONAL. Ilyen esetekben általában az edzők annyira egybeforrnak az öltözővel – együtt lélegeznek, sírnak, nevetnek a játékosokkal –, hogy jöhet bármilyen ajánlat, megkeresés, csípőből utasítják vissza.

ALAPVONAL. Ezúttal is beérném ennyivel. Gesztusokkal. Az összetartozás jeleivel. Meggyőződésem, hogy az elsőt követné a többi. Lenn, a jégen eközben ádáz küzdelem zajlana a »nincsen megalkuvás« jegyében, mert a magyar és a székely virtus is ezt feltételezi, de az alattomosság, a szándékos károkozás lehetősége éppen úgy kizárt lenne, mint a puszta feltételezése.

ALAPVONAL. Mintha mindez nem a futballban zajlana, amelyben az a csapat győz, amelyik az ellenfélnél legalább egy góllal többet lő, hanem valamilyen pontozásos sportágban, ahonnan minden szabályozási kísérlet ellenére sem lehet teljes mértékben kiküszöbölni az emberi szubjektivitást.

ALAPVONAL. Merthogy Nyonban fogták az adást, és az Európai Labdarúgó-szövetség végül a BL 2024-es bővítése kapcsán úgy döntött, a plusz négy helyből legalább kettőt történelmi érdemek alapján oszt majd ki. Az UEFA ugyanis gyakorlatilag most iktatja törvénybe azt, hogy elcseszheted az idényed, az átigazolási politikád, fulladozhatsz az adósságban, folyamatosan mellélőhetsz az edzői kinevezésekkel – sebaj.

ALAPVONAL. Tudok hinni az olyan sorsszerűségben is, hogy ő a barcelonai újrakezdés szimbóluma, hiszen néhány héttel minden idők talán legnagyobb hatású katalán válsága, a Bayern elleni BL-negyeddöntős 2–8 után érkezett a klubhoz.

ALAPVONAL. Paavo Nurmi nevezését tehát visszautasították. Enyhén szólva sem volt boldog, nem állt szóba senkivel, azaz a Nemzeti Sport tudósítójával mégis, de csak azért, hogy ezt mondja: „Rendkívül dühös vagyok a maguk Stankovitsára, ő készítette elő a határozatot. Rágalom minden profi vád, amit ellenem felhoztak.”

ALAPVONAL. Ha valaki nekivág az óceánnak egy szál tutajjal, vitorlással, kenuval, álló­deszkával, azon megy a méricskélés, na, vajon meddig juthat el – holott már maga a próbálkozás is fantasztikus tett kellene, hogy legyen, hiszen hegymenetben ezer lépés, az óceáni hullámmal szemben pedig száz evezőcsapás is felérhet a teljes életúttal.

ALAPVONAL. Tokiói és pekingi olimpiai diadalaink éppen attól különlegesek, hogy sokkal többek sportsikernél; Szilágyi Áron, Lőrincz Tamás vagy a rövid pályás gyorskorcsolyázás anomáliáin elképesztő önmérséklettel és méltósággal túllépő Liu testvérek elsősorban emberi minőségükben alkottak maradandót.