Három esélyessel kevesebb

CSILLAG IMRE, GALAMBOS PÉTERCSILLAG IMRE, GALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.03.26. 21:49
Címkék
Csütörtökön nyolc csapat búcsúzott el a második számú európai kupasorozattól  közülük legalább hármat előzőleg a végső győzelemre is esélyesnek tartottak. Pedig a Barcelona, a Roma és a Liverpool sem volt reménytelen helyzetben az első mérkőzés után, utóbbi kettő egy ideig még "meccsnullra", illetve továbbjutásra is állt a visszavágó alatt.
A Celtic játékosai a helyzet magaslatán
A Celtic játékosai a helyzet magaslatán
A Celtic játékosai a helyzet magaslatán
A Celtic játékosai a helyzet magaslatán
A Celtic játékosai a helyzet magaslatán
A Celtic játékosai a helyzet magaslatán
A Barcelona azonban csak zakatolt 90 percen át, és megint nem volt képes bevenni a Celtic kapuját. "Az UEFA-kupa megnyerése kiemelt cél volt, de ez a csalódás nem fog érzékelhetően viszszavetni minket" – próbálta bizonygatni Frank Rijkaard. Nehéz elhinni, amit a holland szakember mond, elvégre egy ördögien repkedő 19 éves kapus ellen rendre kudarcot vallani a legmagabiztosabb játékos számára is szerfölött frusztráló lehet. A hét végén kiderül, igaza volt-e: a katalánok a Betis ellen igyekeznek tovább nyújtani kilencmeccses (a klub történetében második leghosszabb) bajnoki győzelmi sorozatukat.
"Nem nevezném fiaskónak, ami történt, csak azt mutatja, hogy nem mindig a jobbik nyer" – így a kapitány, Philip Cocu. "Csak a gól nem jött össze, az is azért, mert a kapusuknak ez volt élete mérkőzése" – méltatta David Marshall teljesítményét az arra legilletékesebb, a számtalan lövéssel próbálkozó Luis García. "Azt reméltük, egyszer betalálunk, és úgy megnő az esélyünk a továbbjutásra, de hogy nem fogunk gólt kapni, meg sem fordult a fejünkben" – hitetlenkedett a találkozó skót hőse, aki pénteken nyomban újabb négyéves szerződést írhatott alá a zöld-fehéreknél. "Óriási volt rajtunk a nyomás. Ilyenkor azt szokták mondani, a fiatalok érettebbek lettek, de ezzel a logikával Marshall akár már vissza is vonulhatna" – szellemeskedett Martin O’Neill, a Celtic északír vezetőedzője.

NSO-összeállítás:
UEFA-kupa 2004-2005

UEFA-kupa-szoftver 2003-04
Az UEFA-kupa döntői
UEFA-kupa 2002–2003

Szavazás

Ki nyeri az UEFA-kupát?

---- T ---- N
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik