Sporttörténelmi Eb-szereplés térségünk labdarúgásában; Varga Ádám Párizsban már a dobogót veszi célba

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.06.29. 23:36
 

A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBÓL

Térségünk labdarúgását tekintve sporttörténelem íródott az idei németországi Európa-bajnokságon, hiszen most először fordult elő, hogy a magyar válogatott, valamint az országunkkal szomszédos országok csapatai egyszerre szerepeltek Eb-n. A mieink mellett a horvátok, a szerbek és az ukránok kiestek a csoportkörben, Ausztria, Románia, Szlovákia és Szlovénia viszont még versenyben van, készülnek a nyolcaddöntőre. A magyar együttesről számos cikket írtunk a napokban, most nézzük, hogyan teljesítettek szomszédaink a földrésztornán, mi áll a nagyszerű szereplés hátterében! Míg Ausztria a kontinensviadal meglepetéscsapata, Horvátország a torna egyik – ha nem a – legbalszerencsésebb együttese, Romániában pedig a szakma is keresi a választ, minek köszönhető a válogatott vártnál sokkal jobb szereplése.

„Semmilyen elvárásom sem volt, a múlt héten még 75 000 dollár összdíjazású salakos versenyt játszottam Csehországban, szerettem volna döntőbe jutni, de nem sikerült – mondta a Nemzeti Sportnak Udvardy Panna, aki Gálfi Dalmához hasonlóan főtáblára jutott a wimbledoni Grand Slam-tornán. – Két nappal az első wimbledoni meccsem előtt érkeztem meg a helyszínre, kétszer edzettem füvön, talán éppen azért játszottam jól és felszabadultan, mert nem gondolkoztam a győzelmen, a főtáblára jutásban, pontról pontra haladtam, próbáltam minél hamarabb alkalmazkodni a speciális mozgást igénylő borításhoz. Szeretek füvön játszani, mindig jó élmény, annyira más a többi borításhoz képest.” Udvardyt arról is kérdeztük, mit szól a sorsolásához, hiszen az első fordulóban az orosz Anna Kalinszkaját kapta, aki a wimbledoni torna tizenhetedik kiemeltje.

Olimpiai sorozatunkban Varga Ádám kajakozót mutatjuk be, aki 2021-ben Tokióban második helyen végzett a K–1 1000 méteren. Emlékezetes: kétszázötven méternél, majd fél távnál, sőt, hétszázötvennél is másfél másodperc volt a hátránya a portugál Fernando Pimenta mögött. Aztán a végén bődületes hajrával mégis 47 ezredmásodperccel hamarabb ér a célba! Miközben Varga emberfelettit küzdött, Kopasz Bálint azzal volt elfoglalva, hogy agyonverje a mezőnyt (sikerült is neki). „Ugyan nem nekem szólt a himnusz, de magaménak éreztem, nagyon boldog pillanatok voltak. Olyanok, amelyekre egész életemben emlékezni fogok” – mondta Varga Ádám, s akkor csak keveseknek jutott eszébe, hogy a KSI SE sportolója két évvel korábban a kajakozást is majdnem feladta. Varga Tokióban még az első hatot célozta meg, Párizsban viszont már a dobogót veszi célba.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
14 órája

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
2025.10.03. 00:10

Robbie Keane: A szurkolótáborunk volt a tizenegyedik játékosunk!; Szoboszlai Dominik ezúttal a támadók között játszhat

E-újság
2025.09.26. 23:33

Emberhátrányban mentett pontot a Fradi; Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

E-újság
2025.09.25. 23:24

A tokiói atlétikai vb nem múlta felül a budapestit; Marek Heinz az FTC–Plzenről

E-újság
2025.09.22. 23:35

Igor Bogdanovics a DVSC ellen; Kiss Bence nyerne már a ZTE-vel

E-újság
2025.09.20. 23:25

Mérkőzéseket dönt el a Liverpoolban Szoboszlai Dominik; Borbély Balázs: A kupadöntő lehetne az évad csúcspontja

E-újság
2025.09.19. 00:17

Halász Bence magabiztosan várja a döntőt; Schön Szabolcs a győri lehetőségről beszélt

E-újság
2025.09.15. 23:10
Ezek is érdekelhetik