Real: a második vereség zsinórban

CSILLAG IMRE, GALAMBOS PÉTERCSILLAG IMRE, GALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.03.21. 22:53
Címkék
A kupadöntőben elszenvedett vereség után a láthatóan gödörben lévő Real Madrid a bajnokságban is megkapta a magáét. Mint arról vasárnap már röviden beszámoltunk, az Athletic 42-vel küldte haza Bilbaóból a bajnokot, de erre a meccsre érdemes bővebben kitérni.
Az első félidő végén Yeste a tizenhatos vonalán ácsorgó Helguera habozását kihasználva bombázott a jobb alsó sarokba, aztán, még mindig a szünet előtt, az egyedül emelkedő Urzáiz csúsztatott a másik kapufa tövéhez.A Madrid nekidurálta magát a második játékrészben, és Raúl, aki ezt megelőzően legutóbb január harmadikán (!) talált a hálóba, végre pótolni tudta a sérült Ronaldót: előbb szépített, majd egyenlített. A védők helyett azonban már ő sem dolgozhatott, így azt kellett látnia, hogy Asier del Horno kétszer bohócot csinált a társaiból, az Athletic pedig 4–2-re megnyerte a mérkőzést.David Beckham lecserélésekor nem tudta palástolni mérgét, de a sajtótájékoztatóra lehiggadt annyira, hogy látványos dühkitörés helyett szavakba öntse csalódottságát. "Zsinórban két vereség elég meglepőnek mondható. Csak a koncentráció hiányával tudom magyarázni" – így Becks, akinek véleménye egybecsengett Carlos Queirózéval. "A labdarúgásban nagyon lényeges szempont, hogy ki követ el kevesebb hibát. Ha valaki elfárad, akkor nem tud megfelelően összpontosítani. A százhúsz perces kupadöntő hatalmas súllyal nehezedett a játékosaimra. Remekül küzdöttünk, hogy felálljunk a padlóról, de anynyi már nem volt bennünk, hogy másodszor is megtegyük" – értékelt a "királyiak" portugál szakvezetője.(A Real Madridnak ráadásul a folytatás sem ígérkezik feltétlenül könnyűnek, hiszen a hét közepén Bajnokok Ligája-negyeddöntőt kell vívnia a francia bajnokság második helyezettjével, a Monacóval.)Jobban sikerült a szombat a Deportivónak: a galíciai együttes három fiaskó után megint nyert, bár a sereghajtó Murcia elleni keserves 1–0-ra nem lesz büszke La Coruna népe. A három pont viszont jár érte, ami azt jelenti, hogy a Depor – legalábbis időlegesen – visszaszerezte a harmadik helyet a vasárnap késő este a Real Sociedadot fogadó Barcelonától. "Rengeteg meccset játszunk mostanában a bajnokságban és a BL-ben, logikus, hogy időnként rosszul futballozunk" – magyarázkodott Javier Irureta, a Deportivo vezetőedzője.A Bilbaóhoz hasonlóan az UEFA-kupás helyekre hajtó Atlético továbbra is tartja a lépést, Gregorio Manzano tanítványai ezúttal a Betist feltették két vállra. Veljko Paunovics és a 20. születésnapját ünneplő Fernando Torres egymást szolgálta ki roppant előzékenyen, Joaquín a túloldalról csak egy szépítő gólt tudott közbeszúrni.A Racing–Celta találkozó nyolc gólján négy futballista osztozott, minden tekintetben egyenlően. E testvéries megoldásnak vélhetően a vigóiak örvendenek kevésbé. Egyrészt azért, mert nekik kellenek jobban a pontok, hiszen még kieshetnek. Másrészt azért, mert a santanderiek a 35. perctől, azaz 1–1 után emberhátrányban játszottak.A Valencia–Mallorca mérkőzésen a házigazdák kihasználták a Real botlását, fölényes győzelmükkel egy pontra zárkóztak fel.Eredmények

Tv: a Sport1 17.15-től sugározza a forduló összefoglalóját.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik