A folyóember legendája – egy amerikai népmesei figura különleges élete

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.05.06. 15:06
Dick Conant több mint húsz éven át kis túlzással a kenujában élt és végigevezett ezer meg ezer kilométert.

Embert próbáló kihívást jelent, kemény fizikai teljesítményt követel, egyúttal pótolhatatlan szabadságélményt kínál az életforma, amelyet egy Dick Conant nevű amerikai férfi választott. Több mint húsz éven át kis túlzással a kenujában élt, végigevezett ezer meg ezer kilométert (pontosabban mérföldet) az ismert és kevésbé ismert folyókon, bejárta a Mississippit, a Yellowstone-t, az Ohiót, a Hudsont. Magányos bolyongásai során megismerkedett sokféle emberrel, és bármerre járt, sajátos derűjével, bölcs tapasztalatával mély hatást gyakorolt a környezetére. Mígnem aztán egy nap nyomtalanul eltűnt, üres csónakját hagyva csak maga mögött. Az amerikai népmesei figura, a „Folyóember” történetét dolgozza fel könyvében Ben McGrath, a The New Yorker újságírója, akinek 2014-ben egy véletlen következtében volt alkalma megismerkedni a furcsa vízi szerzettel a Hudson folyón. A találkozás emlékét nem tudta kitörölni, ráadásul később a magányos csónakban heverő feljegyzések között az ő számát is meglelte a rendőrség, így személyes segítségét is kérte az információgyűjtésben. A rendőrségi hívásnak egy páratlan XXI. századi hőstörténet könyves tálalását köszönhetjük.

(Ben McGrath: Riverman – An American Odyssey, Knopf Doubleday Publishing Group, 2022)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 30-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek

Infografikákon minden, amit a BL-döntőről tudni kell

Bajnokok Ligája
12 órája

„Autogramot nem lehet kérni, csak adni” – Hosszú Kávé Dinnyés Mártonnal, az MLSZ kommunikációs osztályának vezetőjével

Képes Sport
16 órája

Már első győri idényében vezérré vált – interjú Dione Housheerrel a budapesti négyes döntő előtt

Képes Sport
18 órája

Tudatosság, felkészülés, jelenlét – Hosszú Kávé Erős Tiborral

Képes Sport
2025.05.29. 14:06

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

Közös futás a Nemzeti Atlétikai Központban

Képes Sport
2025.05.27. 21:04

Új Maradona? Új Messi? Vagy egyben a kettő? – portré Franco Mastantuonóról

Képes Sport
2025.05.27. 10:10

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26
Ezek is érdekelhetik