A nyár legváratlanabb átigazolásainak egyike Luis Díazé, aki a Liverpoolból a Bayern Münchenbe szerződött. Hiszen úgy tűnt, stabil a helye az angol bajnokcsapat csatársorában, amely a nyáron elengedte Darwin Nunezt is, és egy szörnyű autóbalesetben elveszítette a támadósor másik fontos tagját, Diogo Jotát. És talán amennyien a Liverpool döntését nem értették, annyian óvták is a Bayern Münchent a meglepő transzfertől, amelyet vélhetően Jamal Musiala nyári klubvilágbajnokságon elszenvedett sérülése is indokolt. Ám a kolumbiai szélső támadó villámrajtot vett a müncheni együttesben, gólokkal és lendületes játékkal már most elkezdte meghálálni a beléje fektetett bizalmat.
Az Allianz Arenáig vezető út azonban korántsem volt könnyű vagy egyenes vonalú. Díaz Kolumbia északkeleti részén, La Guajira régió apró városában, Barrancasban látta meg a napvilágot 1997-ben. Ifjú éveiben súlyproblémákkal és fizikai visszamaradottsággal küzdött, alig tudta elérni az ötven kilogrammos testsúlyt. Ez a kezdeti hátrány különösen nagy problémát jelentett neki pályafutása meghatározó időszakában, hiszen a helyi viszonyok, az alultápláltság és a rossz anyagi helyzet miatt a legtöbb fiatal tehetség meg sem kapja az esélyt a kiugrásra. Ennek ellenére kitartó munkával és kiemelkedő állóképességének, gyorsaságának, cselezőkészségének, karakterének köszönhetően hamar magára vonta a baranquillai Atlético Junior akadémiájának figyelmét. Az akkori akadémiaigazgató, Octavio Rivera így emlékezett: „Eleinte nem látszott őstehetségnek, de birtokában volt azoknak a képességeknek, amelyek megkülönböztették a többi fiataltól. Energikus volt, gyors, és fantasztikus technikájú, különösen kitűnt a cselezésben.”
Díaz 2015-ben egy különleges tornán kapott bizonyítási lehetőséget: részt vett a kimondottan az őslakos dél-amerikai népeknek kiírt Copa Américán Chilében, lévén vayuu indián származású. Ez az etnikai csoport nagyrészt a száraz Guajira-félszigeten él, a venezuelai határ közelében, a Karib-tenger partján. A tornán megfigyelőként ott volt a kolumbiai futball talán legnagyobb legendája, az 1990-es vb-hős Carlos Valderrama is, akinek azonnal szemet szúrt a fiatal játékos tehetsége, és az ő közbenjárására rövidesen kölcsönbe került a Barranquilla FC-hez, ahol kezdésként előírták neki: tíz kilót fel kell szednie! Óriásit fejlődött fizikailag és taktikailag is a Barranquillánál, miközben megmaradt a játéka dinamikája. A kölcsönből az Atlético Juniorhoz visszatérve, 2018-ban robbant be igazán a köztudatba, amikor a Copa Sudamericana döntőjébe jutott csapatával. A második számú dél-amerikai klubsorozat fináléjának mindkét mérkőzésén végig a pályán volt a brazil Atlético Paranaense ellen. Hajszál híja volt a kupa elhódításának is, az első meccs 1–1-e után a kolumbiai visszavágó 2–2-re végződött, csak tizenegyesekkel maradtak alul a kolumbiaiak. Cserébe viszont megnyíltak a kapuk a vágyott cél, Európa felé.
Több kérője közül a következő évben az FC Porto szerezte meg. Sokoldalú, gyors, a bal szélről remekül középre törő játékával hamar az Estádio do Dragao kedvence lett. Ott töltött időszaka alatt jelentős sikereket ért el: kétszeres portugál bajnok és kupagyőztes lett, emellett többször is elnyerte a hónap játékosának járó díjat a portugál bajnokságban. Összesen 41 gólt szerzett és 19 gólpasszt jegyzett a portugál csapat színeiben, és távozásakor szívből köszönte meg a szurkolóknak és csapattársainak az együtt töltött időt: „A Portónak mindig helye lesz a szívemben, és köszönöm mindenkinek, aki segítette a pályafutásomat, mert a futballban senki sem érhet el egyedül sikert.”
Merthogy 2022-ben továbblépett a világ egyik legnagyobb klubjába, a Liverpoolba. Jürgen Klopp, a „vörösök” német menedzsere régóta figyelte a kolumbiai játékost, és azonnal lépett, amikor híre ment, hogy több más Premier League-csapat is verseng a szerződtetéséért. Díaz hamar beilleszkedett az angol élvonal gyorsaságot és fizikumot igénylő közegébe. Pedig nem lehetett biztosra venni, hogy fekszik majd neki az angol liga stílusa, de hamar kiderült, hogy egy szinten lehet emlegetni Mohamed Szalahhal vagy Darwin Núnezzel is a csapatból, mint ahogy a liga többi csatársztárjával is. A Liverpool támadósorának egyik alappillérévé vált, több mint 140 tétmeccsen bizonyítva technikai tudását és robbanékonyságát. 2022. május 14-én kezdőként lépett pályára az FA-kupa döntőjében a Chelsea ellen, amelyet a Liverpool 6–5-re megnyert tizenegyesekkel a gól nélküli döntetlen után (Diazt a 98. percben Roberto Firmino váltotta). Majd két héttel később, május 28-án szintén kezdő volt a 2022-es Bajnokok Ligája-döntőben, amelyet Párizsban a Liverpool 1–0-ra elveszített a Real Madrid ellen. Az előző idényben pedig nagy szerepe volt az angol bajnoki cím megszerzésében, 36 meccsen pályára lépve, 13 gólt szerezve.
Miközben árnyak is vetődtek az angliai sikerekre. 2023 októberében megrázó esemény történt, amikor Díaz szüleit, akik a szülővárosában éltek, egy gerillacsoport elrabolta. Az anya gyorsan kiszabadult, az apát viszont csak többhetes fogság után engedték el. A drámai hetek mélyen megrázták Díazt és a családját, ezekben a napokban érthetően nehéz lett volna kizárólag a játékra koncentrálnia.
Idén aztán váratlanul klubot váltott, a Bayern München játékosa lett. A német rekordbajnok 75 millió eurós vételárral négy évre szerződtette a kolumbiai szélsőt, aki már a bemutatkozó mérkőzésén góllal hálálta meg a bizalmat a német Szuperkupában. Nemcsak sikerült gyorsan helyet találnia magának az egyébként roppant erős bajor keretben, hanem a szurkolók és szakma körében is azonnal kedvező fogadtatásra talált. Az edzők és csapattársak egyaránt méltatták Díaz „sokoldalúságát”, „dinamikáját”, „kreativitását”, és ezen tulajdonságai révén kulcsszereplő lehet a bajor támadójáték újraszervezésében.
Mindenekelőtt Harry Kane-nel találta meg azonnal a közös hangot, akivel a pályán már most remekül kiegészítik egymást. Díaz elmondta, mennyire inspiráló számára a csapatkapitány hozzáállása, és milyen motiváló, hogy ebben az ambiciózus közegben dolgozhat, amely a legnagyobb sikerekre törekszik (tegyük hozzá: nem mintha a Liverpoolnál ez nem így lett volna).
Időközben már 64-szeres kolumbiai válogatott lett. A kolumbiai felnőttválogatottnak 2018 óta a tagja, a 2021-es Copa Américán bronzérmes csapat tagja volt, és gólkirályi címet szerzett Lionel Messivel holtversenyben, négy-négy góllal. A Peru ellen 3–2-re megnyert bronzmeccsen kétszer is eredményes volt, ő szerezte a győztes gólt a 94. percben. 2024-ben pedig még egyet előrelépve döntőt játszott Argentína ellen, ám Messiék örülhettek a végén (1–0 hosszabbításban).
Münchenben a többi nagy klubhoz hasonlóan ragaszkodnak a folyamatos fejlődéshez és eredményességhez, így Díaznak is a bizonyítás és az újabb sikerek gyűjtése jegyében telik majd a következő időszak. Minden jel arra mutat, hogy hosszú távon is nagy értéke lesz a német rekordbajnoknak, amellyel minden évben több trófeáért szállhat síkra.
Született: 1997. január 13., Barrancas Állampolgársága: kolumbiai Sportága: labdarúgás Posztja: szélső Válogatottsága/góljai: 64/19 Klubjai: Barranquilla (2016–2017), Atlético Junior (2017–2019), Porto (portugál, 2019–2022), Liverpool (angol, 2022–2025), Bayern München (2025–) Kiemelkedő eredményei: angol bajnok (2025), 2x portugál bajnok (2020, 2022), kolumbiai Apertura-bajnok (2019), FA-kupa-győztes (2022), 2x angol Ligakupa-győztes (2022, 2024), angol Szuperkupa-győztes (2022), Portugál Kupa-győztes (2020), Kolumbiai Kupa-győztes (2017), Bajnokok Ligája-döntős (2022), Copa América-2. (2024), Copa Sudamericana-2. (2018), Portugál Ligakupa-2. (2020), angol Ligakupa-2. (2025), Copa América-3. (2021), Copa América-társgólkirály (2021) |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. szeptember 13-i lapszámában jelenik meg.)