Eldorádó a bécsi Práterben – vb-selejtezők, 8. rész

Noha az 1982-es vb után Mészöly Kálmán szövetségi kapitányt számos kritika érte, a válogatott vele kezdte el az 1984-es Eb-selejtezőt. Luxemburgot 1983-ban idegenben és otthon egyaránt 6–2-re győzték le Nyilasi Tiborék, ám Angliától idegenben 2–0-s vereséget szenvedtek, a görögök a Népstadionban nyertek 3–2-re, aztán 3–1-re kikaptunk a dánoktól Koppenhágában. A kapitány körül elfogyott a levegő, a kispadon Mezey György követte, aki az 1982-es vb selejtezőjén és a tornán már Mészöly mellett dolgozott. A vb-résztvevők közül nála már nem játszott Katzirz Béla, Martos Győző, Kocsis István, Póczik József, és Kiss Lászlónak is csupán egyszer adott lehetőséget.

A selejtezős ellenfelünk Ausztria, Hollandia és Ciprus volt, az első hely ért kijutást a 24 csapatos mexikói vb-re, ám szembe kellett nézni még egy problémával: Mezey kapus- és középhátvédposzton a csepeli Kovács Attila és Kőhalmi Gábor személyében újoncot avatott, ám a két labdarúgót a bundabotrány messze sodorta a válogatottól… Ugyan igyekeztek szőnyeg alá söpörni az ügyet, a szakvezetőnek még éppen annyi ideje maradt, hogy két új kapust találjon: a székesfehérvári Disztl Pétert és a honvédos Andrusch Józsefet. Mezey zömmel az 1984-ben Komora Imre irányításával bajnok Bp. Honvédra építette a nemzeti együttest, az osztrákok elleni itthoni első selejtező meccsen hét (!) kispesti kapott lehetőséget.

A Népstadionban Herbert Prohaska és Walter Schachner vezetésével Ausztria meglepte legjobbjainkat, utóbbi góljával a félidőben 1–0-ra vezetett. Sikerült a fordítás, 3–1-re győztünk, Détári Lajos, Nagy Antal és az újonc Kiprich József játéka emelkedett ki, utóbbiról azt írta a Népsport: „Ő volt a mérkőzés nagy meglepetése.” Mezey így reagált: „Változatlanul Hollandia esélyes a csoportelsőségre.” A selejtezőt számos holland újságíró látta, a Volkskrant munkatársa szerint Sallai Sándor beállítása mindent megváltoztatott: „Kiprichet is ügyesen hozta játékba. (…) Úgy tűnik, fizikai szempontból a magyarok a legerősebbek a csoportban.” A holland tévés, Kees Jansma nem volt derűlátó: „Úgy ítélem meg, hogy a holland válogatott játékereje, ha nem is sokkal, de alatta marad a magyarénak.” A Panorama újságírója, Joop Reichart nem kertelt: „Az erőnlét önök felé billenti a mérleg nyelvét, de a játék többi lényeges elemében a mieink semmiben sem rosszabbak. Sőt…” A holland szövetségi kapitány, Kees Rijvers nem tagadta:  „Ha mi Rotterdamban a szünetben 1–0-ra vezetünk, nem adjuk ki a kezünkből a mérkőzést.”     

Mezey György tökéletesen tisztában volt az ellenfél játékerejével: „Ruud Gullit szerintem Európa egyik legjobb játékosa, Wim Kieft és Marco van Basten Arany-, illetve Ezüstcipőt nyert, és a tavalyi ezüstcipős Peter Houtman már a cserepadra szorult. (…) Nagyon erősek, de csak két év múlva lesznek a csúcson, ezért ma nem legyőzhetetlenek! És ezt mi szeretnénk bizonyítani is.” Kiprich elmondta, szerinte mi lesz az eredmény: „Iksz. Gólt vagy gólokat is rúghatunk, mert a hollandok rohamoznak fenemód. Így aztán kinyílnak hátul, a kapu közelében.” Nagy Antal is optimista volt:  „Én biztos vagyok abban, nem fogunk veszíteni!”     

A hazaiak csupán öt percig vezettek, aztán Détári pazar góllal egyenlített, a második félidőben Esterházy Márton megszerezte a győztes találatot, ráadásul Varga József 11-esből magasan fölé rúgta a labdát… A Népsport leszögezte: „Nagyon régen rúgtak magyar futballisták válogatott mérkőzésen két ilyen »okos« gólt.” A kapitány óvatos volt: „Ma este nagyon nagy lépést tettünk előre, de a továbbjutás még messze nincs lefutva.” Kees Rijverst meglepték a történtek:  „A magyarokra nem lehetett ráismerni (…) két klasszissal jobban játszottak, mint bármelyik általunk megfigyelt találkozójukon.”     

A magyar táborban akkora volt az öröm, hogy a kiválóan védő Andrusch József ötletére ruhástól beleugrottak a Hotel Delta úszómedencéjébe. Még Szepesi Györgyöt, az MLSZ elnökét is megfürösztötték ruhástól. A kapus teljesítményét így értékelte a Népsport: „A magyar csapat legjobb embere volt.” Andrusch örült: „Az összehangolt csapatmunka diadala volt, amelyhez a mi egyéniségeink, Nyilasi, Détári, Esterházy adták a pluszt. Nem véletlenül jegyezte meg Gullit a meccs után, úgy érezte, tizenkét magyar volt a pályán.”      

A döntő gólt szerző Esterházy évekkel később így emlékezett a holland–magyarra: „Az egyik legnagyobb meccsem, sikerem. A világsztárokat – Van Basten, Gullit, Rijkaard – felvonultató Hollandiát győztük le. Sokan a brazilok három nullás megverését emlegetik, de ez szakmai szempontból előrébb van, mivel ez tétmérkőzés volt, a brazilok elleni meg »csak« barátságos.”     

Limassolban nyögvenyelős meccsen vertük meg 2–1-re Ciprust, a félidőben még az ellenfél vezetett 1–0-ra, Nyilasi a 89. percben szerezte a győztes gólt. Válogatottunk úgy utazott Bécsbe, ha nyer, az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül kivívja a mexikói részvételt. Majd’ tízezer szurkoló támogatta a mieinket idegenben. A 3–0-s siker csodaszámba ment. Az értékelés szerint Kiprich „a magyar csapat nyerőembere volt, az első gólja a cselsorozattal valódi csatárbravúr”. Détári „lőtt egy parádés gólt, olyat, amelyről még hosszú ideig fognak beszélni”. A Daily Express azt írta: „Ez volt a pecsét a Mexikóba készülő magyar válogatott tagjainak útlevelén.”      

A Kurier szerint „a 0–3 katasztrófa! A statisztika szerint ilyen vereséget saját pályán 1918 óta nem szenvedtünk.”      Igen, a magyar drukkerek a harmadik gólunkat követően eksztázisban skandálták: „Mexikó! Mexikó!” Nem véletlenül jegyezte meg később néhány játékos, hogy a bécsi Práter maga volt az eldorádó a magyaroknak – Garabáék az osztrák fővárosban a Hotel Eldoradóban laktak…
Hátravolt még egy találkozó, amelyen mindenki ünnepelni akart, aztán a hollandoktól a Népstadionban 1–0-ra kikaptunk. A meccs előtt Mezey leszögezte: „A szurkolók ünnepelni jönnek. Kötelességünk hát nekik ünnepről gondoskodni.”      

A meccs előtt a Népsport így fogalmazott: „Nem a pontszerzés, a dicsőség a tét.” Az 1–0-s vereséget követően ez állt a Népsport címlapján: „A célt elértük, az ünnep elmaradt.” Mezey próbálta menteni a menthetőt: „Egy fizikai, idegi téren is fáradt csapat játszotta végig ezt a 90 percet. Vereség ide vagy oda, én gratulálok játékosaimnak a ragyogó teljesítményükhöz.” Az ellenfél kapitánya, Leo Beenhakker így értékelt: „Valahol a szívem mélyén azt reméltem, hogy mivel a magyarok már ott vannak Mexikóban, nem fognak inuk szakadtáig harcolni a győzelemért.” Mintha szurkolóink is hasonlóan éreztek volna, mert a csapat ellen fordultak. Nyilasi megdöbbenve nyilatkozta:      „(…) kezdetben csodálatosnak tűnt a közönség, a végén alaposan meglepett bennünket. Erre a füttykoncertre azért nem számítottunk.”     

Az újságok azt már nem írták meg – nem akarták, vagy nem írhatták –, hogy a mérkőzés után 5-6 ezer ember gyűlt össze a toronyépület előtt, kórusban kiabálva, hogy:      „Becsaptatok! Becsaptatok!”    

A tömeget végül a rendőrség oszlatta szét.

Mi lett volna, ha nem jutunk ki Mexikóba?! 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. szeptember 13-i lapszámában jelenik meg.)