Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.14. 22:48
null
Luka Modric gólja döntött a Bologna ellen (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) vasárnap esti mérkőzésén a Milan hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Bolognát.

Az első két fordulóban a Milan és a Bologna is egy győzelem mellett egy vereséget számlált, az egymás elleni meccsen azonban sokkal nagyobbnak tűnt a különbség a két csapat között – a 40 éves Luka Modriccsal felálló hazaiak ugyanis végig hatalmas mezőnyfölényben futballoztak, csak a kapufát négyszer is eltalálták, a Bologna erejéből a védekezésre futotta. 

Az első félidőben még nem született gól, a folytatásban egy rossz hírrel viszont hamar meg kellett barátkozniuk a Milan-szurkolóknak: az 55. percben megsérült a csapat kapusa, Mike Maignan, aki nem is tudta folytatni a játékot, Pietro Terracciano érkezett a helyére.

Nem sokkal később aztán megtört a jég, góllá érett a Milan mezőnyfölénye: a 61. percben Alexis Saelemaekers készítette le a labdát a lendületből érkező Modricnak, aki a jobb alsó sarokba gurított – és megszerezte első gólját a Serie A-ban. 

A kapott gól után sem lett támadóbb a Bologna játéka, a Milan magabiztosan őrizte vezetését, és bár nem volt kimondottan szórakoztató a játéka, a vezetését teljesen simán őrizte meg a lefújásig – még úgy is, hogy a hazaiak vezetőedzőjét, Massimiliano Allegrit a 89. percben kiállították reklamálás miatt, amiért sérelmezte, hogy csapatától videózás után visszavontak egy tizenegyest. 1–0

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Milan–Bologna 1–0 (Modric, 61.)
Sassuolo–Lazio 1–0 (Fadera 70.)
Roma–Torino 0–1 (G. Simeone 59.)
Atalanta–Lecce 4–1 (Scalvini 37., De Ketelaere 51., 73., Zalewski 70., ill. N’Dri 82.)
Pisa–Udinese 0–1 (Iker Bravo 14.)

Szombaton játszották
Fiorentina–Napoli 1–3 (L. Ranieri 79., ill. De Bruyne 6. – 11-esből, Höjlund 14., Beukema 51.)
Cagliari–Parma 2–0 (Mina 33., Felici 77.)
Juventus–Internazionale 4–3 (Kelly 14., Yildiz 38., K. Thuram 83., Adzsics 90+1., ill. Calhanoglu 30., 65., M. Thuram 76.)
Hétfőn játsszák 
18.30: Hellas Verona–Cremonese (Tv: Match4)
20.45: Como–Genoa (Tv: Arena4)

  1. Napoli336–1+5 
  2. Juventus337–3+4 
  3. Udinese3214–2+2 
  4. Cremonese225–3+2 
  5. Milan3214–2+2 
  6. Roma3212–1+1 
  7. Atalanta3126–3+3 
  8. Cagliari31113–2+1 
  9. Torino31111–5–4 
10. Internazionale3129–6+3 
11. Lazio3124–3+1 
12. Como2112–1+1 
13. Bologna3121–2–1 
14. Sassuolo3123–5–2 
15. Fiorentina3212–4–2 
16. Genoa2110–1–1 
17. Pisa3121–3–2 
18. Verona2111–5–4 
18. Parma3121–5–4 
20. Lecce3121–6–5 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
11 órája

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
2025.10.03. 20:44

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
2025.10.03. 09:50

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56
Ezek is érdekelhetik