TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. Nem vitás, hogy az Újpest, Honvéd és Vasas idénybeli csapata, teljesítménye, a futballbarátokban semmiféle emléket, érzelmet nem ébresztő, nevenincs légiósok hada, az egyszer tehetetlen mozdulatlanság, másszor ad hoc kapkodás érzete nem érdemel kettős rangadót, futballünnepet. Akik ezt megérdemelnék, helyesebben megérdemelték volna, azok a szurkolók.

ALAPVONAL. Ilyen messzire tehát nem mennék, de ha már olyannyira nagyra nőtt a világ legnépszerűbb játéka, elvárnám, hogy az elfogultság is nívós legyen, ne ott kerüljön elő, ahol nincs helye. Mert a drukkert nem feltétlenül nyugtatja meg, ha a hivatalban lévők is lázadoznak, hárítgatják a felelősséget.

ALAPVONAL. Szinte hihetetlen, de valóban csak némi gyújtó energia, legfőként egy meccs kellett hozzá, és a hosszú ideje szunnyadó futballközösségek ereje a maga teljességében mutatkozott meg.

ALAPVONAL. Az sem ritka, hogy a hangulati befolyásolás eszközét amolyan megelőző csapásként immár a mérkőzések előtt is bevetik. Az egyelőre megállíthatatlannak tetsző zuhanásban lévő Chelsea kedd este a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján éppen a Real Madrid ellen próbálta enyhíteni ezen évad katasztrofális következményeit – mint kiderült, esélytelenül.

ALAPVONAL. A magyar sport, a magyar jégkorong játékosként olyan egyéniséget vesztett el, aki egymaga megtestesíti mindazt, ami ezt a sportágat az elmúlt évtizedekben jellemezte.

ALAPVONAL. Ez az írás azonban nem Fosbury nagyszerű tettéről akar szólni, sokkal inkább azt a kérdést feszegetné, hogy a hozzá hasonló sportági reformerek, újítók és másként gondolkodók neve miért nem marad meg a közösségi emlékezetben ugyanúgy, mint az 1968-ban a világot ámulatba ejtő »háttal ugró« atlétáé?

ALAPVONAL. Mi lesz a jövőben, nem tudhatom, de azt állítom merészen, hogy Summer McIntosh személyében a párizsi olimpia ötszörös (!) egyéni aranyérmesével is lehet dolgunk. Így lesz-e, titok még, ám hogy »papíron« képes lehet reá, biztos vagyok benne.

ALAPVONAL. Minden sportágban sokkal feszítettebb a versenynaptár, több a torna, a mérkőzés, a válogatott és a klubszezon egymásba csúszik, már nyáron sincs megállás.

ALAPVONAL. Legalább a nagy névadókhoz lenne hűséges a Vasas. A stadion ugyebár Illovszky, Rudi bácsi nem volt könnyű ember (személyes tapasztalat), de egyenes, mindent – az ő kifejezése – pacekba mondott. Az akadémia Kubala, ő (ez is saját élmény) akkor is segített, amikor nem kérték, de látta, hogy szüksége van rá a másiknak.

ALAPVONAL. Nincs rend a fejekben, ahogyan szerintem a vezetőkében sincs, hiszen legkésőbb az edzőcserével az ő fejükben a mostani idény bekerült az »eltékozolt« feliratú mappába. Mert különben miért nem lehetett megvárni a menesztéssel az évad végét?

ALAPVONAL. Sokak kedvence lett apró holland huligánunk, hiszen a kétségkívül nem túl szalonképes mozdulat ellenére megtestesítette mindazt, ami egy igazi szurkolótól elvárható: a fanatizmust, a teljes azonosulást a futballal, a sajátos kifejezési formába öntött önfeledt érzelmi állapotot.

ALAPVONAL. A meggyőződéseikben vakon hívő politikusok úgy gondolják, az olimpián keresztül (is) döntő mértékű nyomást tudnak gyakorolni az ellentáborra, ám ez sohasem jött be – viszont versenyzők generációit nyomorították meg lelkileg, visszavonhatatlanul.

ALAPVONAL. A hatalmi visszaélésektől, politikai ízű zsarolásoktól, illetve kényszerű kompromisszumoktól terhes ügynek azonban egészen más a tétje. „A vita és a harc arról szól, vezethetik-e magyarok a Román Jégkorongszövetséget?” – nevezte nevén a gyereket Tánczos Barna, aki a testület történetének második magyar elnöke volt.

ALAPVONAL. Az 1955-ös Rapid elleni bécsi mérkőzés sporttörténeti jelentőségű. A Fradi ugyanis, dacolva, hogy Kinizsi és piros-fehér lett belőle, zöld-fehérben lépett pályára a Práter Stadionban. Onódy Lajos szakosztályvezető titokban csomagoltatott be zöld-fehér szerelést. Lett is nagy haddelhadd, Onódyt leváltották, hogy aztán 1956-ban ő legyen az, aki hivatalosan bejelenthette, hogy a Fradi az Fradi, a színe pedig zöld-fehér.

ALAPVONAL. Az ötletgazda Sheffield sokkal jobban kereskedik a hagyományokkal: a The Club becenév önmagában is sokatmondó, ahogyan az a 34 oldalas információs füzet is, amelyben mindent hangsúlyoznak, amiben elsők voltak a labdarúgásban, legyen szó az első kapufáról, szögletről vagy éppen villanyfényes meccsről.

ALAPVONAL. Bizony, a versenysport története e fölszámolhatatlan ambivalencia története is, s e história során nem az idea áll győzelemre régóta már. Vélem, a fair play ezért a hőskor sajátja, az utókor szépítő emlékezetével persze. Higgyük el: teljesen tiszta sosem volt a sport, legföljebb a teóriához való ragaszkodásunk tetszett erősebbnek egykor, az öncsalást sem nélkülözve.

ALAPVONAL. A magyar futball más helyzetben volt, de éppen egy bolgárok elleni hazai győzelem lökött rajtunk nagyot. A mostani 3–0 után pedig nem véletlen, hogy a stadion egyik fele a találkozó végén „Marco” a másik „Rossi” kiáltással köszönte meg a kapitánynak (is) a fölényes győzelmet.

ALAPVONAL. Mindezt nem a passzív romantika jegyében idézem fel, lenne egy még kellően ki nem munkált javaslatom. Írassék ki pályázat a különféle sportágakban a magyar válogatottakat buzdító dalokra! Természetesen nem a zenére – ésszerű kész, hozott, általánosan ismert és közkedvelt anyagból dolgozni –, hanem a szövegre!

ALAPVONAL. A sportág otthon van Székelyföldön. A pénteki csúcsdöntő előestéjén a csíkszentsimoni csapat valamikori 75 éves kapusa mutatta meg régi balesete emlékét, az orrának színét-alakját némiképp átrajzoló korongnyomot. »Ezt is a hokinak köszönhetem«.

ALAPVONAL. A hízó májamon túl sokkal fontosabb volt, hogy Szoboszlai Dominik is tisztában legyen azzal, hibázott, s ne csak szavakkal, tettekkel is bizonyítsa ezt. Mit mondjak, bizonyította.