Reális csoda – Csillag Péter publicisztikája

Az a remény, hogy a Hátsó füves futballmentő túra segíthet hagyományos értelemben újraindítani egy-egy megszűnt falusi csapatot, alaptalannak bizonyult. Nem nevezett be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bajnokság 2022–2023-as idényére a tavaly érintett helyszínek közül sem Hercegkút együttese (2021-ben oszlott fel), sem Bodrogolaszié (2018), sem Tolcsváé (2011), sem Makkoshotykáé (2014), sem Hollóházáé (2018), sem Füzéré (2017), sem Mikóházáé (2016), sem Olaszliszkáé (2020). Noha éppen a vándorcsapatként turnézó Zempléni Főnix említett településeken játszott mérkőzései bizonyították, hogy a helyiek kellő ösztönzéssel képesek kiállítani ütőképes csapatot, világossá vált, hogy a háttérben tapasztalható demográfiai gondok és mindennapi akadályok majdhogynem lehetetlenné teszik a heti rendszerességgel versenybe szálló együttes kiállítását. Más összehívni a fiúkat egyetlen alkalmi, falunapot idéző gálamérkőzésre, és megint más húsz-huszonöt igazolt labdarúgótól ígéretet venni a folyamatos részvételre.Drága a benzin, sok a kiadás, a terhek még a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) jelentős könnyítéseivel sem lebecsülendők, mégis igaz: nem a pénzen múlik. A kistelepülések öregedő lakossága, a gyökereket lazító urbanizálódás, a boldogulást máshol kereső fiatalok hiánya és az idejüket, energiájukat, lelkesedésüket a csapatra áldozó elhivatott szervezők eltűnése sokkal egyértelműbb oka a falusi pályák elnéptelenedésének. És van egy olyan tényező, amely nem annyira régiónkhoz, mint inkább korunk trendjeihez kötődik: a hétköznapok életritmusa, a szabadidős lehetőségek köre és a tradicionális minták megítélése gyökeresen megváltozott, falusi közegben sokkal látványosabban, mint a modern élet lüktető ritmusához jóval korábban hozzászokott városokban. Sarkítva fogalmazva: amíg húsz-harminc éve magától értetődő volt, hogy falusi fiatalok naphosszat a szabadban fociznak, manapság sok esetben még szülői, tanári, edzői ösztönzés sem szabadítja ki őket a technikai eszközök fogságából. Félreértés ne essék, ez nem generációs fanyalgás, hanem általános tapasztalat, amellyel előítéletek és indulat nélkül szembe kell néznünk, ha a változások magyarázatát kutatjuk.Mint tavaly áprilisban megjelent elemzésünk rámutatott, Magyarországon a felnőtt férfibajnokságokban szereplő csapatok száma az ezredforduló óta 24 százalékkal csökkent. Bár az eltelt esztendőben országos, reprezentatív mintát nem gyűjtöttünk, a fájdalmas csapatmegszűnésekről innen-onnan hallott hírek arra utalnak, hogy a folyamat nem állt meg. Hogy egy múlt heti, cigándi riportunkban hivatkozott friss példát említsünk, a közelmúltban a több mint hatezres borsodi város és járásközpont, Encs megyei I. osztályban szereplő együttese dőlt be. A kérdés persze ez: mit lehet tenni?A zempléni hegyek között, a sváb karakterét őrző faluban, Hercegkúton kezdődik szombaton a Hátsó füves futballmentő túra 2023-as programsorozata. Teátrálisan mondhatnánk, hogy ez a mi válaszunk a falusi labdarúgás válságára. Ennél azonban jóval óvatosabban kell fogalmazni. Visszafogottságra int a nehézségek ellenére élő és boldoguló csapatok iránti tisztelet, valamint az a tény, hogy a sátoraljaújhelyi Hátsó füves-kiállítás falai közül elindult kezdeményezés egyelőre – a biztató visszajelzések ellenére – nem több futballszociológiai kísérletnél. Vagy ahogyan az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) indoklásában olvassuk a legjobb társadalmi kezdeményezés kategóriában kapott rangos nemzetközi elismerés, a Grassroots-díj ezüst fokozata kapcsán: „A regionális mozgalom a futballal passzív kapcsolatban álló kelet-magyarországi közösségek bevonását segíti elő.” A „passzív kapcsolatban álló” fordulat kétségkívül megmosolyogtatónak tetszhet olyan településekről szólva, amelyeknek elgazosodott pályáin adott esetben nyolc-tíz éve nem pattogott a labda, a tavalyi nyolc állomás azonban igazolta a furcsa megfogalmazást. Szinte hihetetlen, de valóban csak némi gyújtó energia, legfőként egy meccs kellett hozzá, és a hosszú ideje szunnyadó futballközösségek ereje a maga teljességében mutatkozott meg. Ami történt, Ringer István múzeumigazgató és társszervező megfogalmazása szerint reális csoda volt, és ennél pontosabban nehéz megragadni az újjászületési mérkőzések ösztönző élményét. Talán csak a hátramaradt lenyűgöző fényképek képesek rá, ezért is gondoltuk úgy, hogy az idei rajt előestéjén, pénteken 17 órakor a Kazinczy Ferenc Múzeumban tematikus fotókiállítás megnyitásával veszünk lendületet az újabb nyolc­állomásos programsorozathoz. Reméljük, helyesen érzékeljük, hogy a futballszövetség is egyre nagyobb figyelemmel közelít a falusi labdarúgásban zajló folyamatokhoz, és a nyitottság jelének vehetjük, hogy Sipos Jenő MLSZ-szóvivő vállalta a Hátsó füves futballmentő túra tavalyi képeit bemutató tárlat pénteki megnyitását (a falakon a Nemzeti Sport fotóriporterei, Árvai Károly, Kovács Péter, Szabó Miklós és Török Attila, valamint a helyi múzeumi munkatárs, Szoboszlay Marcell művei láthatók).Mi ebben a civil kezdeményezésben a csoda, ha végül egyetlen helyszínen sem indult újra a csapat? – teheti fel bárki a jogos kérdést, és erre nem is olyan könnyű felelni. Nincsenek bűvös adatok, látványos grafikonok, részletes kimutatások, a mérhető haszont okkal kérheti számon a kívülálló. Ám aki ott volt tavaly Hercegkúton, Bodrogolasziban, Tolcsván, Makkoshotykán, Hollóházán, Füzéren, Mikóházán vagy Olaszliszkán, pontosan tudja, a közösen megélt meccsélmény, az előkészületek lázas izgalma, a régi barátok viszontlátásának öröme, a pályára kisereglő gyerekek önfeledt játéka, az oldalvonal mellett drukkoló lányok, fiúk, asszonyok, férfiak biztatása, a régi emlékeiket újraélő öregek örömkönnye, a rég hiányolt összefogás felemelő tapasztalata többet ért bármilyen statisztikánál. És ha az objektív gátak miatt nem is szerveződtek újra a csapatok, a játék szeretete természetes ösztönzőnek bizonyult, az idei programhoz örömmel csatlakoztak a visszatérő helyszínek (Hercegkút, Makkoshotyka, Hollóháza, Bodrogolaszi, ahogyan a szabott időkeret miatt ezúttal kimaradó további településeken is határozott igény jelentkezett az újrázásra), a bodrogközi térségből bevont négy új faluban (Nagyrozvágy, Györgytarló, Alsóberecki, Ricse) pedig már zajlik a kreatív ötletelés a helyi futballünnep méltó kidolgozására. A helytörténeti séta, népzenei bemutató, tájház- és templomlátogatás a futballtörténeti kiállítással és beszélgetéssel kiegészítve megerősíti a Zempléni Főnix szlogenjét: a falusi futball és a kultúra kéz a kézben jár.Szívet melengető tapasztalni, hogy a Hátsó füves futballmentő túrának az ösztönzése, kisugárzása a zempléni tereptől távol eső vidékeken is előhívja a kezdeményező szándékokat. Itt a konkrét és örömteli példa: néhány hete jelentkezett egy elhivatott zalai sportember, és jelezte, a zempléni példából erőt merítve szívesen megszervezne a saját régiójában egy hasonló programsorozatot. Szabó Zoltán azóta a zalavári önkormányzat támogatásával nekiállt előkészíteni az Újra a pályán címen meghirdetett zalai meccsturnét, amelyen a terv szerint egy barátokból, régi sporttársakból álló utazó csapat játszik majd a környék „futballmentes” településein, a tervek szerint olyan helyszíneket érintve a nyáron, mint Zalaszabar, Dióskál, Esztergályhorváti, Felsőpáhok és Zalacsány. Hasonló szellemben tervezget Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tukacs László, a Túristvándi edzője, aki szintén némely elesettnek hitt környékbeli futballhelyszínen készül nagypályás mérkőzést lekötni, például Kisnaményban vagy Panyolán. És hogy milyen váratlan eredményeket hozhatnak a hátországban kibontakozó barátságok, a legjobb példa éppen a túristvándi veterán futballszervező ismeretsége Pisont Istvánnal, a Hátsó füves futballmentő túrát – Egervári Sándorhoz hasonlóan – védnökként segítő trénerrel. Egyik szatmári találkozásuk során figyelt fel a korábbi válogatott játékos egy kiugróan tehetséges fehérgyarmati középpályásra, Fejes Patrikra, aki azóta közvetítésével már az NB I-es Kisvárdához került, és az U16-os csapatban bontakoztatja ki tehetségét.Miközben Zalában és a szatmári vidéken hangolnak, nekünk is vannak további terveink. A zempléni mozgalom bázisául szolgáló Hátsó füves-kiállítás decemberben bezár Sátoraljaújhelyen, így időszerű lehet, hogy a megszűnt falusi csapatokat felélesztő, a települések kulturális, néprajzi és futballtörténeti értékeit is bemutató programot elvigyük az ország más helyszíneire is. A bővítés próbája egy Felsőszentmártonban tervezett szeptemberi Hátsó füves futballmentő nap lenne, amelyen az MLSZ Baranyai megyei igazgatóságát vezető Bogyay Zoltánnal összhangban tesztelnénk az új tartalmi koncepció működőképességét. Nem véletlen a baranyai helyszínválasztás, hiszen elsősorban a déli aprófalvas térségben működik a Kistelepülések Alternatív Labdarúgó Programja (KALAP) nevű kísérleti kezdeményezés, amellyel az MLSZ éppen a rendszerből kiesetteknek igyekszik könnyített terepet biztosítani a játék megőrzéséhez. A Hátsó füves futballmentő túra folytatása azonban még nyitott, egyelőre csak annyi biztos, hogy szombaton ismét meccset játszik a falu megszűnt csapata a hercegkúti erdei sporttéren. Ahol tiszta a levegő, szabad a pálya és harangszó töri meg a gólcsendet.A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!