Túlélőkből BL-aspiránsok – Moncz Attila publicisztikája

HARMINCÖT NAPIG ÉRLELT Tomahawk steak 110 fontért, további 42 fontért pedig homár és koktélparadicsom, mindez egy londoni étteremben, a két Michelin-csillagos séf, Nino Di Costanzo szervírozásában. Így nézett ki a minap a főétkezés a Newcastle United labdarúgóinak csapatépítő programján, röviddel az Aston Villa elleni 4–0-s győzelmet követően. Eddie Howe menedzser szerint idény közben is szükség van az ilyen összejövetelekre, hadd legyenek főnök nélkül a srácok, illetve hadd próbálják meg értékelni, amit elértek. Mert van mit, nem csupán newcastle-i koordináta-rendszerben, de annál nagyobb léptékben is. Ráadásul a mérlegkészítésnek is eljött az ideje, hiszen egy éve, 2021. november 8-án kezdődött Howe regnálása a csapat élén. Márpedig ezen időszak alatt alaposan a feje tetejére állt minden, hiszen a szakvezető Bajnokok Ligája-aspiránst faragott az angol labdarúgás egyik alvó oroszlánjából. Amikor Howe jött, a „szarkák” nyeretlenül, mindössze öt ponttal a 19. helyen szerénykedtek, most pedig – miután könnyedén megőrizték élvonalbeli tagságukat – 14 forduló után a harmadik helyen állnak, és biztosan BL-indulást érő pozícióból mehetnek el a világbajnoki szünetre. A Newcastle 2011 óta nem járt ilyen magasságban a tabellán!

Természetesen le lehetne egyszerűsíteni mindezt arra, hogy az úgynevezett sportwashing Newcastle-ban minden másnál gyorsabban és látványosabban célt ért, de ez igazságtalan lenne Howe-val és csapatával szemben. Mert kétségtelen, a klubot 2021-ben ténylegesen átvevő, 80 százalékos tulajdonos Public Investment Fund mögött a szaúdi állam húzódik meg, amely a sport segítségével próbál meg javítani egyébként rossz hírnevén, de az általa adott pénzt jól is kell felhasználni, meg aztán számos példát lehet felsorolni arra, hogy magában a pénz nem boldogít. Elég, ha csak 170 kilométerre eltávolodunk Newcastle-tól, és megnézzük, mi zajlott az elmúlt években Manchester „vörös” felében. Aki meg hajlandó ugyanennyit autózni, csak más várost venne célba, nézze meg, mire ment Birminghamben az Aston Villa a 2019–2020-as évadban eltapsolt 160 milliójával...

Vitathatatlan, a korábbi tulajdonossal, Mike Ashley-vel ellentétben most nem a „skót” korszak dívik arrafelé. Rafa Benítez, a klub egykori menedzsere említette egy korábbi interjúban, hogy a sportszer-kereskedelemből (és részben sportfogadásból) milliárdossá lett Ashley felfogására az volt a jellemző, hogy egy 50 milliós játékos esetében a lábméretre is magyarázatot kellett adni, viszont öt 10 milliós futballista jöhetett bátran. Most pedig inkább az a kérdés, mennyi kell? Howe eddig 210 millió fontot mert „mondani”, de mivel a Kieran Trippier, Dan Burn, Joe Willock, Chris Wood, Bruno Guimaraes, Nick Pope, Matt Targett, Sven Botman, Alexander Isak kilences egyik tagja sem állt fejre a St James' Parkban, szakmai hitele megmaradt a tulajoknál. Mondjuk ebben biztosak lehettek azok, akik a Bournemouthnál eltöltött korszakát is nyomon követték, hiszen ott olyan játékosokra csapott le piti összegért, mint a később angol válogatottá előlépő Aaron Ramsdale (846 ezer font) vagy Callum Wilson (3.3 millió font). Persze most nem kell garasoskodnia, sokkal inkább azzal muszáj megbarátkoznia, hogy a mögötte álló tőke miatt csapata neve árfelhajtó tényező a piacon.

Ugyanakkor az edzőválasztás miatt elismerés illeti a konzorciumot, hiszen szerezhetett volna trendi trénert vagy nagy nevet is, de a végül a cél­egyenesbe forduló Unai Emery, Roberto Martínez, Paulo Fonseca, Steven Gerrard, Eddie Howe ötösből névre a legkisebbet választotta. Talentumra pedig talán a legnagyobbat. A Bournemoutht két részletben a negyedik ligából története során először a Premier League-be vezette, ott sorozatban négyszer bent is tartotta, mígnem ötödjére egy ponttal lemaradt róla. Bournemouthból bármikor királyként vonulhatott volna vissza (többek között a Celtic ajánlatára is nemet mondott), viszont egy hónappal az arabok newcastle-i hatalomátvétele után már nem bírt ellenállni a csábításnak. Bevallotta, túlélésre rendezkedett be a Tyne folyó partján, ma pedig ott tart, hogy a Southampton elleni siker után a „Ti most már a bajnoki címért mentek, Eddie?” kérdésre kellett válaszolnia, a főnökei pedig egyértelműen kifejezték, nagyon remélik, belőle lesz a szigetországi labdarúgás következő Alex Fergusonja.

Pedig „csak” a tudás, munka (a mennyiségre jellemző, hogy az érkezése után Jonjo Shelvey, a gárda középpályása hetekig nyolckor eldőlt otthon...), etika, lelkesedés négyes fogatot ötvözi nagyon sikeresen. Aprólékosságából már az első bajnokija, a Brentford elleni 3–3 környékén ízelítőt kaptak Newcastle-ban. Egy nappal a találkozó előtt pozitív eredményt hozott a koronavírustesztje. Ilyenkor elvben jön a kapkodás, hogy ki üljön a helyére, ő meg előhúzta az év tavaszán a Bournemouthnál általa és a háttérszemélyzet által kidolgozott vészforgatókönyvet. És mivel a liga rábólintott, hogy extra videóközvetítés legyen a hotelszobájában, illetve folyamatos telefonos összeköttetésben lehessen segédjével, Stephen Purchesszel, gyakorlatilag ő irányított.

A negyedik meccsén győzött először, márciusban már a 14. helyen állt a csapat, tíz pontra a kiesést jelentő helyektől, áprilisban pedig úgy nyert négy mérkőzést (a Wolverhampton, a Leicester, a Crystal Palace és a Norwich ellen) is, hogy az ezek alkalmával szerzett hét gólból ötben benne volt valamelyik új szerzemény: Wood a Wolves elleni győztes góllal, Bruno Guimaraes pedig három góllal és egy gólpasszal! A játékosai megértették, mit jelentett az üzenete, amely szerint „Ha letargikusak vagytok és nem dolgoztok csapatként, akkor sz...rt sem értek el”, és a 11. helyre futottak be. A korábban notórius alulteljesítők, mint Joelinton, Miguel Almirón vagy Fabian Schär feltámadtak, amiből a 2022–2023-as idényben már főleg hasznot húz a gárda.

Már nem panaszkodik arra, hogy nem annyira domináns a csapata (volt honnan feljönni, az előd, Steve Bruce alatt még a liga legpasszívabbja volt), mint szeretné, hanem megy előre, mint a tank. Ha lenne ilyen, a 2022-es Premier League-tabellán ötödik lenne az együttes (a Manchester City, a Liverpool, a Tottenham és az Arsenal mögött), már 19 győzelemnél tart, szemben a 2021-es 11-gyel, az őszi szezonban pedig a 14 mérkőzésből négyen volt hátrányban, összesen 80 percig (a Wolves ellen 52, a Cityvel szemben 23, a Bournemouth ellen 5 perc erejéig, míg a Liverpool ellen másodpercekig, hiszen Fábio Carvalho 98. percben esett gólja után gyakorlatilag azonnal lefújták a csatát).

Ilyenkor azért már lehet érteni, mire gondolt, amikor a klublegenda Alan Shearernek ezt mondta: „Nem azért vagyok itt, hogy csak létezzek vagy csak népszerű legyek. Azért jöttem, hogy megpróbáljak nyerni és megteremtsem a győztesek kultúráját. Olyan környezetet akarok, amelyben semmi más nem fogadható el, mint a győzelem. Ha ezt fel akarjuk építeni, nem lehet kedvesnek bélyegezni bennünket, nem lehet puhánynak tekinteni bennünket. A győzelemért kell játszanunk.”

Ráadásul a csapat és a szurkolók között arrafelé évekig szinte nem is létező viszonyt is sikerült helyreállítania, olyannyira, hogy az idősebb szurkolók már a Sir Bobby Robson vezetésével 1999 és 2004 közötti, unikumnak számító korszakhoz hasonlítják. Szeptemberben még csak a drukkerek fél (!) százaléka hitt a Newcastle Bajnokok Ligája-kvalifikációjában, illetve nagyjából harmaduk az európai porondra való visszatérésében, azóta mindkét szám jelentősen megnőtt. Persze ehhez kellett néhány jó hangulatú szurkolói ankét vagy a Soton elleni sikert követő közös ünneplés. Az idegenbeli 4–1 után a csapat összekapaszkodott a tizenhatosnál, majd sorrendben Bruno Guimaraes, Schär, Burn, Pope, Allan Saint-Maximin, valamint Sean Longstaff is levette a mezét és odaadta a tomboló drukkereknek.

„A mi helyzetünkben nagyon fontos, hogy emlékezzünk a múltra – mondta a gesztusról Howe. – Egy éve igazán nehéz helyzetben voltunk, amit hajlamosak vagyunk gyorsan elfelejteni. Most azt kértem a srácoktól, élvezzék a pillanatot, és próbálják meg értékelni, hova jutottak. Segíthet, ha visszanéz az ember, nem azért, hogy kalapot emeljen vagy túlreagáljon valamit, hanem azért, hogy tudja, milyen gyorsan változhatnak a dolgok a futballban.”

Ha a hitelességet keressük, nálam valahol itt kezdődik. Ezt pedig nem lehet pénzért megvenni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!