Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.18. 12:16
null
Adama Traoré még nem léphetett pályára a Genclerbirligiben (Fotó: Koncz Márton)
A török labdarúgó-bajnokságban szereplő Genclerbirligi elnöke bejelentette, hogy Adama Traoré már aláírt hozzájuk, de még adminisztrációs problémák vannak.

Vélhetően hamarosan lezárul Adama Traoré átigazolási ügye, a Ferencváros szélsője ugyanis aláírt a Genclerbirligihez – számolt be a hírről Osman Sungur.

A klubelnök egy nyilatkozatában elmondta, a csapat négy év után tért vissza az élvonalba, és a következő három év célja az, hogy megvessék a lábukat a Süper Ligben. 

„Főleg olyan játékosokat igazolunk, akik korábban kieső csapatban játszottak. Adama Traoré már megérkezett, ő tapasztalt, válogatott játékos, komoly mérkőzéseken szerepelt. De jövő héten még két igazolásunk lesz.”

Bár Sungur reménykedett benne, hogy Traoré már az Antalyaspor ellen pályára léphet, erre nem került sor adminisztratív okok miatt. A török lapok szerint a Ferencváros nem küldte el a mali labdarúgó regisztrálásához szükséges dokumentumokat, így nem lehetett kiállítani a játékengedélyét.

Az FTC ügyeiben jól értesült ulloi129.hu úgy tudja, a klub azért nem küldte el még a szükséges okmányokat, mert a törökök nem teljesítették a szerződésben foglaltakat.

A Genclerbirliginek szüksége is lesz erősítésre, mivel az ankaraiak az első két bajnokijukat elbukták, a hétvégén 1–0-ra kaptak ki hazai pályán az Antalyasportól.

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencvárosi TC–ZTE FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Robbie Keane: Fontos a frissesség

Labdarúgó NB I
6 órája

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
Tegnap, 18:47

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
Tegnap, 17:30

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08
Ezek is érdekelhetik